Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Négy hamis okmány és egy lopott kocsi Kiszombornál

Kiszombor - Négy közokirat-hamisítást és egy lopott kocsit fogtak a kiszombori határrendészek a hétvégén.
Egy makedón állampolgár két hamis okmánnyal bukott meg a hétvégén a kiszombori határátkelőhelyen, ugyanis az ellenőrzésre egy a nevére kiállított bolgár személyi igazolványt, valamint egy bolgár vezetői engedélyt adott át, amelyekről megállapították, hogy utánzatok. Mint kiderült a makedón férfi előző este próbált belépni ugyancsak Kiszombornál, de mivel beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt állt ezért visszafordításra került Romániába. Nem tétlenkedett sokáig, rögtön hazatelefonált, és rendelt ismerősén keresztül saját nevére két hamis bolgár okmányt, úgy gondolván, hogy azok segítségével bejut az Európai Unió területére. Terve nem jött be, mivel a gyakorlott útlevélkezelői szem kiszúrta a hamis okmányokat.

Szombaton egy belépésre jelentkező román nőnél derült ki, hogy magát hamis román személyi igazolvánnyal igazolta ugyancsak a kiszombori határátkelőhelyen. Az átadott okmányról már a helyszínen sikerült megállapítani, hogy minden elemében eltér az eredetitől, teljes hamisítvány. A román határőrizeti szervek tájékoztatása alapján az is kiderült, hogy az elkövető román állampolgár, akinek a román hatóságok korlátozták utazási jogosultságát, ezért beszerzett magának egy hamis román személyi igazolványt, hogy azzal próbáljon szerencsét. Úti célja Ausztria lett volna, ahol munkát vállalt volna.

További találatok voltak a szombaton Kiszomboron, egy román férfi hamis francia forgalmi engedéllyel akarta az általa vásárolt személygépjárművet Romániába vinni. A román férfi elmondta, hogy a franciaországi járművásárlást követően a forgalmi engedélyt érvénytelenítették, azt honosítania kell Romániában, amely jelentős költséggel járt volna. Hogy pénzt spóroljon meg készített inkább egy hamisat, így továbbra is forgalomban tarthatta a járművét.

Román vezetői engedélyt hamisítatott és használt fel egy román állampolgár a vasárnap ugyancsak Kiszombornál, de az útlevélkezelésen megbukott vele. A férfi elmondása szerint jelenleg nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, ezért volt szükség az utánzatra.

A hamis okmányokat felhasználó négy személlyel szemben közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Lopott kocsit akart Romániába csempészni egy román férfi, aki egy olasz honosságú, 2001-es évjáratú Opel Astra típusú járművet vezetett. Az adattári ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a járművet Olaszországból lopták el, mivel azt az olasz hatóságok körözik.

Az Opel Astra-t lefoglalta a Makói Rendőrkapitányság, az ügyben büntetőeljárás indult - tájékoztatta a delmagyar.hu-t a rendőrség.

Olvasóink írták

  • 6. deszkás 2010. október 29. 08:47
    „Ott nem fogják (Az unijó kérésére mert sok a Németországban ellopott autó) az eredetiségvizsgálatot bevezetni. Ezt csak velünk "bólogató jánosokkal" KELL megcsinálni. A mi kurmányunk meg tehetetlenkedik mert akkor a "turistákat" elriasztjuk.”
  • 5. Egyolvasó 2010. október 27. 07:23
    „És mivel ezen külföldieknek joguk van Magyarországon, ezért a hatóságok az adataik felvétele után elbocsájtotta az érintett személyeket, és bocsánatot kért tőlük, hogy az adataik rögzítése oly hosszú órát vett igénybe.”
  • 4. bo 2010. október 26. 17:26
    „3. zoltanszabo 2010.10.26. 12:11
    Ezt is lehet fényezni!:-)
    http://www.adevarul.ro/actualitate/eveniment/Timisoara-_Industria_spagii_la_vama_cu_Ungaria_0_353365328.html”
  • 3. zoltanszabo 2010. október 26. 12:11
    „Szép volt fiúk!!Csak így tovább!!Sok csaló,lopó románokat megszűrni,nem beengedni a határon.Hamis jogsi ,közlekednek mint a vad barmok.Veszélyeztetik az úton közlekedőket.”
  • 2. enyke 2010. október 25. 18:59
    „én is épp ezen gondolkoztam:D”
  • 1. dodó 2010. október 25. 16:36
    „Melyik határnál fekszik KiZSombor?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

1 órára csökkent a várakozás Nagylakon

Nagylak - A nagylaki határátkelőhely kilépő oldalán délutánra 3 óráról 1 órára csökkent a várakozás. Tovább olvasom