Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Negyvenezres fűtésszámla érkezett az enyhe télben

Az enyhe télben is negyvenezer forintos fűtésszámlát kapott a távhőszolgáltatótól a minap a makói Rakity Miroszlávné. Szerinte a díj kalkulációja igazságtalan, keresi az okokat. A több tízezres téli fűtésszámla egyébként nem ritkaság Makón.
A ház, előtérben a fűtőművel. Ki számol pontosan? Fotó: Frank Yvette
A makói Tömörkény utca egyik paneltömbjében élő Rakity Miroszlávné hozzászokott már a magas fűtésszámlákhoz, legutóbb azonban negyvenezer forintról szólót kapott, ráadásnak pedig a távhőszolgáltató ügyfélszolgálati irodáján azzal biztatták, hogy a következő még magasabb lesz. Lakása egyébként 47 négyzetméteres – 1977-ben vásárolták, amikor még olcsó volt a távfűtés. Az asszony azért kereste meg szerkesztőségünket, mert ezt igazságtalannak tartja: a legtöbb szomszédja alig fizet többet, mint tízezer forint. A magas számla oka szerinte főként az, hogy őt a szolgáltató úgymond nagyfogyasztóként tartja nyilván amiatt, hogy tavaly kénytelen volt végigfűteni az egész telet, mert beáztak, és ki kellett szárítani a falakat. Szerinte igazságosabb lenne, ha az összfogyasztásból szétosztott egyéni számlákat nem a tavalyi fogyasztást alapul véve számítanák ki, hanem egységesen, mondjuk légköbméterenként, ahogy régen.

Tízezer – ötvenezer

A Makó-Therm Kft-nél megtudtuk: a lakók között valóban vannak úgynevezett nagyfogyasztók. Akik az előző évben sokat fűtöttek, azokra idén nagyobb rész hárul a teljes egységnyi hőmennyiség szétosztásakor, kiszámlázásakor, azonban ha idén takarékoskodnak, a szezon végén, a hőmennyiségmérők leolvasása után a különbözetet visszakapják. A távfűtött lakások esetében egyébként nincs két egyforma számla. A legalacsonyabb számla idén tízezer forint körüli, a legmagasabb az ötvenezret közelíti meg a mostani időszakban Makón – ez utóbbi például ott jellemző, ahol sokan élnek egy lakásban, és együttesen sok meleg vizet használnak fel, illetve, ahol négy szobát fűtenek.

Ilyen javaslat a ház legutóbbi lakógyűlésén is elhangzott – a távhőszolgáltatónak ugyanis végső soron mindegy a szétosztás módja: a szezon végén leolvassák az elfogyasztott hő mennyiségét mérő apró műszereket, és aki többet fizetett be, visszakap a pénzből, aki kevesebbet, kiegyenlíti a hátralékot. A lakók fogják eldönteni, hogy milyen számítási módot választanak, mert egy íven most mindenki aláírhatja, melyiket szeretné. A többség dönt. A közös képviselő, Vargáné Nagy Éva egyelőre nem tudja megjósolni, hogy melyik variáció nyeri el többek tetszését, mert erről a két és fél órás lakógyűlésen sem sikerült megegyezni. Hozzátette: lehet, hogy akik a jelenleg alkalmazott számítás mellett most jól járnak, mert keveset fizetnek, a szezonvégi összesítéskor koppannak, esetleg több tízezer forintot kell majd pluszban leróniuk. Egy dologban viszont feltétlenül egyetért Rakitynéval és a többi három-négy magas számlát fizető lakóval – a távhőszolgáltatás drága Makón.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Egyesült Államokban dalolt a makói Varga Anna

Lelkesen fogadták Amerikában a makói nótaénekesnőt, Varga Annát – kazettái, lemezei szépen… Tovább olvasom