Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 21°C Még több cikk.

Nem emelik Makón a bérleti díjakat

Makó - Nem emelik meg idén az önkormányzati üzlet- és irodahelyiségek bérleti díját – határozott a napokban a makói képviselő-testület.
Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook-oldala, nem csak makóiaknak.

A téma tavaly nagy indulatokat váltott ki: a város többéves moratórium után 5,7 százalékkal megemelte a díjtételeket, a kereskedők azonban nyílt levélben tiltakoztak, és díjcsökkentést követeltek arra hivatkozva, hogy a szabadpiaci bérleti díjak is csökkentek a válság óta mintegy 30 százalékkal. A kérést a testület akkor nem méltányolta. Az indok: mivel 2009 és 2012 között a városban nem volt bérletidíj-emelés, ez az aktuális inflációt figyelembe véve összesen 7,9 milliós kiesést jelentett az önkormányzatnak. A tavalyi inflációkövető emelés 6,7 milliós bevételnövekedést hozott. Ha most is hasonló módon nőttek volna a bérleti díjak, az, tekintettel az 1,7 százalékos inflációra, mindössze 950 ezres többletet jelentett volna. A legalacsonyabb bérleti díj Makón négyzetméterenként 322, a legmagasabb 2352 forint.

Időről időre jelentkeznek Makón olyan üzletek, irodák, amelyek bérletidíj-kedvezményt kérnek valamilyen indokkal. Legutóbb, tavaly ősszel a Kígyó Patika tette ezt a volt Kállai-kollégium körüli építkezésre hivatkozva. Két, ugyancsak a Bérpalotában működő vállalkozás, egy cukrászda és egy optikai szaküzlet már korábban kapott 50 százalékos kedvezményt a munkálatok idejére – a gyógyszertár, mivel az épület építkezéstől távolabbi sarkában van, 20 százalékos engedményt kapott. Most a helyi OTP-bankfiók nyújtotta be igényét Deák Ferenc utcai, 49 négyzetméteres helyiségével kapcsolatban, amelyet 1995 óta bérel havi 27,9 ezerért. A testület azonban úgy határozott, mivel az üzletmenetet semmilyen rendkívüli körülmény nem zavarja, nem enged a díjból.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Keresik Neller Barbarát

A fiatal lány a makói gyermekotthonból január 31-én engedély nélkül ismeretlen helyre távozott és azóta nem adott magáról életjelet. Tovább olvasom