Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Nem kapós a pitvarosi képviselőség

Pitvaros - Várhatóan ingyen fognak dolgozni a nehéz anyagi helyzetbe jutott önkormányzatért azok a képviselők, akik május 12-én mandátumot szereznek Pitvaroson. Radó Tibor az egyetlen polgármesterjelölt. Korábbi ellenfele, Gémesi Sándor azért nem indul újból, mert nem lát megoldást a község bajaira.
Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook oldala, nem csak makóiaknak!

 
A polgárőrség munkájában részt vesz, de a helyi politikába most nem szeretne bekapcsolódni Gémesi Sándor pitvarosi vállalkozó, aki egy éve, az időközi választáson Radó Tibor kihívója volt a polgármesteri posztért folyó vetélkedésben, a Fidesz–KDNP színeiben. – Szerintem tavaly átgondolatlanul döntöttek a polgárok – mondja a vállalkozó. – Mágori Józsefné országgyűlési képviselő sokat segített a településnek, Lázár János is eljött Pitvarosra, jelezve, támogatná, hogy rendbe tegyük az önkormányzat ügyeit. Pitvaros most 17 milliós hiánnyal működik, már nem központja a mikrotérségnek, az iskolát vitte az állam, szűkülnek a lehetőségek. Most pedig a képviselőjelölteket – pontosabban a közülük hiányzók névsorát – látva le lehet szűrni, hogy igazi közösségi emberek maradnak távol a helyi politikától, ők sem látnak esélyt a változásra. Az biztos, Pitvarost a munka, de nem a közmunka fogja fölemelni.

A községben 2010 óta azért kell már a második időközi választást tartani, mert Radó Tibor polgármester és a testület domináns többsége nem tud együtt dolgozni. Ez több ügy kapcsán is bebizonyosodott, a képviselők tiszteletdíját sem fizette ki a polgármester. Tavaly Radó lemondott, emiatt tartottak polgármester-választást, amelyen ő ismét elindult, és nyert. Most pedig azért kell az urnákhoz járulni, mert a képviselő-testület többségi döntéssel feloszlatta magát, így új testületet és megint új polgármestert kell választani. Radó azt mondja, februárban kérte az ellenzékieket, hogy ha menni akarnak, inkább mondjanak le, ne kelljen az amúgy is nehéz helyzetben kifizetni 1 millió forintot az időközi választásra. Ha így döntöttek volna, bejut a testületbe a listáról Gémesi, a munkáspárti Zahorecz Jánosné, a most ismét induló Tószegi Gyula és Dégi György korábbi polgármester.

Miért döntöttek mégis a feloszlatás mellett, és most miért nem indultak újra? Bertáné Kecskeméti Katalin már akkor eldöntötte, hogy végképp megy, szerinte nem lenne etikus, ha mégis jelöltetné magát. Csábi Jánosné és Léka János pedig nem akart nyilatkozni. Másoktól tudjuk, hogy Radó ellenzéke sokáig kereste a megfelelő embert a polgármesteri posztra, aki mögé föl lehetett volna sorakozni. Miután a szóba jöhető emberek közül egyik sem vállalta a megmérettetést, nem látták értelmét annak, hogy ugyanott folytassák a harcot, ahol februárban abbahagyták.

A Fidesz–KDNP is távol marad a május 12-i időközi választástól. A múlt pénteken lejárt határidőig hét független jelöltet regisztrált a választási bizottság. Ők: Anderkó Attila, Vass Roland, Makó Lóránt, Makó Sándor, Trájer Csaba, Tószegi Gyula és Forróné Beleznai Mária. 2010-ben még 15 jelölt volt. A mostaniak közül Anderkó és Makó Sándor akkor még szintén a Fidesz–KDNP támogatásával indult. Anderkó most azt mondta, függetlenként kevesebb ajánlószelvény is elég volt a jelöltté váláshoz, ezért döntött így.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. Beleznai71 2013. április 26. 19:04
    „Erre mit léptek okostojások ?? Mert olvasni egy dolog,de értelmezni ...na az nem megy könnyen .. "Most pedig azért kell az urnákhoz járulni, mert a képviselő-testület többségi döntéssel feloszlatta magát, így új testületet és megint új polgármestert kell választani. Radó azt mondja, februárban kérte az ellenzékieket, hogy ha menni akarnak, inkább mondjanak le, ne kelljen az amúgy is nehéz helyzetben kifizetni 1 millió forintot az időközi választásra. Ha így döntöttek volna, bejut a testületbe a listáról Gémesi, a munkáspárti Zahorecz Jánosné, a most ismét induló Tószegi Gyula és Dégi György korábbi polgármester. "" De a "4-ek " sérthetetlenek !! Ferikém !! én is igényt tartok egy mezre , mert legalább olyan jó focista vagyok , mint amilyen vezető te vagy !!”
  • 28. Beleznai71 2013. április 26. 07:23
    „No akkor hajrá,ahogy nézem megvagytok létszámban,neki lehet fogni !! Mutassátok meg , és csináljátok !!! Akkor majd a neveteket kell hozzá adni,és kíváncsi lennék ..... mi lesz akkor is a reakció !”
  • 27. szneugorcska 2013. április 25. 18:34
    „Bizony vannak tisztességes adót befizető, példamutató nem büntetett előéletű emberek is faluban. Viszont Ők nem akarnak sárosak lenni . Jelenleg képviselőnek lenni Pitvaroson nem okos dolog. Akinek viszont tartozása van az önkormányzat felé, az forduljon magába és húzzon el onnan. Meg se próbáljon képviselni ilyen ember engem. Nem arról kell meggyőzni mást, hogy miért nem indul képviselőnek, hanem hogy a többi buta miért gondolja azt, hogy Ő alkalmas képviselőnek. Ez az egész addig süllyedt, hogy már csak az ilyeneknek maradtak. Radó Úr mit gondol erről?
    Lehet, hogy neki agyatlanok kellenek, azokkal elbűvészkedik. Bár merre megyek azt kérdezik, hogy mi van nálatok? Na meg azt, hogy ismered Jakabékat ???? Nekem már a plébános Úr munkája kezd egyre meggyőzőbb lenni, valahogy hiteles.”
  • 26. Tboy007 2013. április 25. 14:20
    „23. Namivan! Hatalmas tisztelet neked!!!! Jó volt! :)”
  • 25. Beleznai71 2013. április 25. 10:36
    „Viszont lenne hozzád még egy kérdésem ! Ha ennyire a begyetekben van ez a 6 ember,miért nem indultatok ti ?? Miért nem tettetek semmit amikor az előző testület meglépte azt ami kiváltotta a jelenlegi helyzetet ??Belpolitikai helyzetről beszélsz az Önkormányzaton belül ?? Ugye viccelsz ?? Inkább beszélhetnénk más helyzetről és talán ne tévesszük szem elől a képviselőséghez fűződő önös érdekeket. Senki nem emlegeti azt a 4 embert akinek köszönhetően most újfent a kis emberek marják egymást. Nem tudom te ki vagy,nem is érdekel igazán,név nélkül azt írsz amit akarsz,megteheted. De csak akkor írj légy szíves,ha bizonyítottan elmondhatod magadról,te megtettél mindent amit meglehetett tenni,és tökéletes mintapolgára vagy a közösségünknek. Nem vitatkozom veled,vannak gondjaim,nehezen tudom megoldani őket,és egyre nehezebben is fogom,de ehhez neked vajmi kevés közöd van,nem fog téged arra kérni senki , hogy elrendezd helyettem. De továbbra is várom , jól informált barátom,hogy mond el mit tettél te a jelenlegi helyzet kialakulásának megakadályozása érdekében ?? Miért nem vállalod magad , hiszen te egy tökéletes , makulátlan,és mindent tudó ember . Itt az ideje,hogy a hozzád hasonló emberek vegyék kezükbe az irányítást,akár országos szinten is !! De egyet tudnod kell,én tudom,hogy miért indulok el,és eszembe sem jutna magam számára ebből semmi hasznot harácsolni,ellentétben néhány előddel. Eddig csak a negatív dolgok jöttek,de ez engem nem érdekel. Tudok arról,hogy néhány aktív ember az induló jelöltek visszalépését szorgalmazta,de könyörgöm,azt az energiát amit ebbe is invesztáltatok,sokkal hatékonyabban is felhasználhattátok volna ! Részemről ennyi volt Neked is szép napot,és várom a szemtől-szembe találkozást .Kérdezz , és utána ítélj...
    Én kész vagyok bármire válaszolni .”
  • 24. Beleznai71 2013. április 25. 10:11
    „23 -ka !! Köszönöm ,én jól vagyok,de látom te ezt nem mondhatod el magadról. <moderálva>”
  • 23. Namivan 2013. április 23. 22:55
    „20-aska! Nem kell kiabálni, nyugi? Pont egy jobbik színeiben induló mondja?Akkor Te nyilván tök tisztában vagy a mostani pitvarosi belpolitikai helyzettel, bent ültél mindegyik testületi ülésen és átlátod mélyen dolgokat. Egy nagy sz.rt! Látszik, teljes mértékben hiszel nagy vezérünknek, iszod minden szavát, ha éppen nem sört vedelsz.Te beszélsz összetartásról, ne bántsuk a másikat? Mikor adod meg a kölcsönöket azoknak, akiknek tartozol, nekik mit mondasz? Vagy mikor rendezed az önkormányzat felé fenn álló hátralékodat, vagy a veled egy háztartásban élő párod? Tudod, még jó, hogy ez is ki van függesztve. Ilyen ember beszél tisztességről, szeressük egymásról? Ti lennétek a megváltó képviselők? Vagy a Makó család, akik szintén több mint százezer ft-tal lógnak az önkormányzat felé? Be lehet menni, meg lehet nézni ha csak azóta, mióta kiderült kik lesznek a jelöltek el nem tüntették, úgy mint dicső alpolgármesterünket, akit fel sem raktak a több százezres tartozásával,mert az "hogy nézne ki"!.De nem baj, majd ezek is eltünnek a süllyesztőben, volt tartozás, nincs tartozás! Bár mondjuk, nincs minden alpolg.mesternek vállalkozó felesége, ami mily érdekes, talán kicsit sem összeférhetetlen, több milliós számlákat nyújt be az önkormányzathoz, és az, mint a katonatiszt, fizet. Az ilyen, vagy igazán nem is tudom milyen beszerzéseket az önkormányzat símán, közbe eső szereplő nélkül is megoldhatná, akkor több pénz maradhatna a beszerzésekre. De kell a jó támogató, seggnyaló! Mária, Te is ezt az utat járod, pedig még igazán el sem kezdted.Ebből a képviselő jelölt felhozatalból egyedül a Tószegi az az ember, aki méltó erre, akár polgármesternek is tökéletes lenne, de remélhetőleg 2014-ben gyökeres fordulat történik, minden végre a helyére kerül.”
  • 22. szatocs 2013. április 22. 20:27
    „Radó Tibor! Állambácsi mennyit adott a nagy spóroláshoz?”
  • 21. asdfjkle2013 2013. április 22. 17:26
    „Na, de kérem! Ez a kioktató, türelmetlen hangnem nem illik egy település (leendő) első embereihez. -" a türelem a bölcsesség tartópillére" (F. Mistral )”
  • 20. Beleznai71 2013. április 22. 11:54
    „Ennyebennye !! Nyugi van. Ennyire nem kell kiabálni,nem süket itt senki,de a személyes vitát én is pártolom !!
    Hajrá !! Vállaljuk fel a véleményünket,természetesen szemtől szembe,és ott ellehet mondani,de még egyszer kérlek !! Ne kiabálj ! :)”
  • 19. radotibor 2013. április 22. 10:33
    „18.
    Az oktatási intézmények finanszírozását 2013.01.01-től vette át az állam a 3000 főnél kisebb településeken. 2012-ben 31.000.000 Ft-os ISKOLAI költségvetési hiányból több mint 27.000.000 Ft teljesült, melyet Pitvaros Község Önkormányzatának kellett kitermelnie.
    A 2010-es választásoknál is már voltak hitelei a településnek. Iskolai felújítási pályázatból, útfelújítási tervek ára és a folyószámla hitel miatt is.

    A művelődési ház 2013-as költségvetése megegyezik az állami normatíva összegével. 2007-ben, amikor még nem a civil szervezet üzemeltette az intézményt, akkor még 15.430.000 Ft volt a művház költségvetése. 2012-ben 7.800.000 Ft volt, de ebből 2.000.000 Ft-ot megspóroltunk. Mindezt úgy, hogy a sportcsarnokot a művház költségvetéséből üzemeltettük, amit 2013 év elejétől már az oktatási intézmény fenntartója finanszíroz.
    Ha Ön nem tud számolni vagy olvasni, akkor ne magyarázzon!!!

    Szeretném Önnel személyesen megvitatni a HAZUGSÁGAIT akár a nyilvánosság előtt. Ezért kérem keressen meg! Én minden szavamat tudom bizonyítani. És Ön?!?”
  • 18. Ennyebennye 2013. április 22. 09:58
    „RADÓ mit zagyvál, előbb dönt a testület 16 milliós mínuszról aztán tervezik a hiányt. Az állítja 2012-ben hogy jól gazdálkodott, akkor mi fenét fizettet ki az állam, arról mért hallgat ,hogy az iskola költségvetését az állam finanszírozza
    mért nem hozza nyilvánosságra mibe kerül a művelődési ház működése . Pingpongverseny is csak azért volt sikeres Beleznai71 mert nem Radó szervezte, milyen süket duma, hogy a jövőnek épít, lásd a Kiss utcában elfuserált csapadékvíz csatornát. . Május 12 -én tartandó választási cirkuszban csak azok vegyenek részt akik hisznek a szegény, a mindig csak bántott, a meg nem értett, a nagyságát fel nem ismert radóban.”
  • 17. Beleznai71 2013. április 21. 15:59
    „"
    Először rendeztek amatőr pingpongversenyt Pitvaroson
    A pitvarosi Iskolánk és Óvodánk Gyermekiért Alapítvány április 13-án rendezte meg hagyományteremtő területi amatőr asztalitenisz-versenyét."

    <moderálva> érdekes,ehhez a cikkhez senki nem szólt hozzá mindeddig .... Talán csak azért mert jó ?? Vagy csak mert ezzel a cikkel nem lehet megosztani a közösséget ???!!!”
  • 16. asdfjkle2013 2013. április 21. 14:07
    „14. Én úgy vélem a 12. hozzászóló nem a konyhára gondolt. :D Megjegyzem, a hozzászólást elolvasva, nekem sem jutott eszembe ez, de még a profitorientált gondolkodás sem. De, hogy én is lezárjam a vitát ( ami nem is volt ) -->"Tehát olvasni, értelmezni!" :D”
  • 15. Beleznai71 2013. április 21. 14:02
    „A profitorientált névre szól.... De talán nem a szavakon kellene itt és most lovagolni !! Elvan a helyi média ( lakájmédia ) a pitvarosi helyzettel,mint éhes kutya a lerágott csonttal. Nincs itt akkora baj,mint azt szeretnék sokan beállítani. Az egyetlen dolog amin mindenkinek változtatnia kell az a szemlélet. Radó jó utat jár,nem nekem,és nem magának,a jövőnek épít. Ha ezt nem látják , az csak azért van , mert nem is akarják. Én meddő vitának tartom itt a további elfecsérelt időt és energiát,meghagyom azokra az időkre amikor hatékonyabb,és pozitívabb közösséggel kell együttműködni. További szép napot , és kellemes hétvégét !! Tibi !! ..... a többit tudod !! Hozzá tenném,a pártállás egyeseknél választási ciklusonként változik,és ezen múlik a véleménye is !! Ez a falu nem eladó,bármennyire is szeretnének minden kövére kezet tenni. Arról nem beszélve,hogy egy közösség nevében ne nyilatkozzon olyan ember,aki a megosztáson,és az ellenségeskedésen kívül,semmi mást nem tud felmutatni . Az előző polgármester alatt folytatott történések is ugyan ilyen negatívan érintették a nyilatkozó emberünket. Egyetlen probléma ami miatt ilyen negatív,hogy nem ő a falu első embere,és akárhogy szerette volna ,eddig sosem sikerült. Vajon miért ,? Ez akkor sem volt így amikor az MSZP zászlaja lengett,és valahogy a narancs sem hozta meg számára a változást . Vajon miért ?? Mert talán gondolkodó emberek élnek Pitvaroson is ??”
  • 14. radotibor 2013. április 21. 11:47
    „13. Az önkormányzat a bevételek (állami normatíva, adók, bérlemények bevételei) és a kiadások (közvilágítás, közintézmények, segélyek, bérek) összefésülésével készíti a költségvetését. Ennek a törvény erejénél fogva nem lehet mínuszban lennie, de ez csak akkor teljesülhet, ha az állami normatíva fedezi azokat a kötelező feladatokat, amit elvégzünk. Sajnos ez jelenleg nincs így, ezért egyéb bevételi forrásokat kell találni. Ez lehet az adó, de szerintem nem azért van egy település vezetése, hogy az adók emelésével oldja meg a feladatot. Ezért VAN az önkormányzatnak gazdasági tevékenysége. A legegyszerűbb példa a 3 alkalmazottal működő konyha.
    Tehát igen is profitorientáltan kell gondolkozni.

    De, hogy egyszerűen lezárjam ezt a vitát kérem, olvassa el a 12-es hozzászólást, mert teljesen másról szól, mint amiről Ön írt.
    Tehát olvasni, értelmezni!”
  • 13. asdfjkle2013 2013. április 21. 09:36
    „12. A profitorientáció az üzleti vállalkozások sajátossága. Kíváncsi lettem, milyen vállalkozás működik a pitvarosi önkormányzatnál, mert én eddig még nem hallottam róla ( persze attól még lehet, hisz nem vagyok naprakész). Vagy csak nem releváns a szóhasználat ( "profitorientáltan") ?”
  • 12. Beleznai71 2013. április 20. 12:06
    „Szerintem mindannyian tudtuk,hogy ingyen kell majd dolgoznunk. A közösség együttműködése ,és annak elősegítése,a közömbösség,és az ellenségeskedés megszüntetése nem pénz kérdés. Lehet még ragozni a mai helyzetet Pitvarosan,de a kialakult helyzetben a legkevésbé a polgármester felelőssége a mérvadó. Inkább azoknak az embereknek kellene mélyen magukba nézni , akik mesterségesen generálják a helyi ellentéteket,illetve megosztottságot.Ebben élen jár a cikk írója,és riportalanya is . Egy kisközösségben a szemétdomb tetejéről könnyű észt osztani,és megtéveszteni azokat az embereket,akiknek a jelen kilátástalan helyzete az elmúlt 24-év aktív munkálkodásának eredménye. Munkanélküli ,és elszegényedő többség , akik érthetően dühösek , és elkeseredettek. Véleményem szerint ezen helyzetet sem Radó Tibor idézte elő, de nagyon undorító , hogy egyesek ebből a helyzetből is profitorientáltan a számukra legjobbat akarják kihozni. Oszd meg és uralkodj ........ Hát alakul.
    Gratulálok !!! Ha ezzel a cikkel enyhíteni akartatok a jelen feszült helyzeten ......hát mit mondjak !
    Akinek ilyenek a barátai,minek annak ellenség ?!”
  • 11. Tboy007 2013. április 20. 07:25
    „Fényezzed csak magad Tibor! Egy mezei piros pont a jutalmad!”
  • 10. radotibor 2013. április 19. 21:57
    „Arra azért kíváncsi lennék, hogy honnan jött elő a 17 milliós adósság ugyanis sületlenség.

    A költségvetés benyújtásakor 16 millió mínusszal terveztünk a képviselő-testület döntései alapján. Ezt a testületnek sikerült 20 millióra feltornázni, de ez forráshiány, ami nem fizikálisan keletkezett tartozás, hanem egy terv.

    Mivel rengeteg kifizetést nem voltam hajlandó aláírni, így jelenleg 15 millió Ft van a számlánkon. Igaz, hogy meg van a helye, de van, ÉS NINCS PITVAROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK TARTOZÁSA.

    2012-ben a képviselő-testület nélkülem 42 milliós forráshiányt tervezett. Ebből a 4 hónap alatt, amíg nem voltam elfogyott 16.398.820 Ft. Ez az összeg a pályázati beruházások összegén felül van. Május végétől december végéig összesen alig 1.500.000 Ft fogyott el. Akkor ki gazdálkodott jól és ki nem?

    2011 év elején több mint 11.000.000 Ft-al csökken az állami normatíva. Ezt ki kellett gazdálkodni. Jelentem sikerült, mert egész évben 400.000 Ft-al nőtt az adósságunk annak ellenére, hogy az iskola fenntartásába közel 30.000.000 Ft-ot kellett belefizetnünk az állami kvótán felül.

    Akit érdekel a további TÉNYADATOK által közzétett információ, az jöjjön el majd a fórumra, ahol bárki kérdezhet.

    A hazug és teljesen alaptalan információkra való hivatkozásért pedig gratulálok. A - vagy + előjel a számok előtt nem csak egy piszok. Elég nagy a jelentősége, ezért javaslom, hogy a hazugsággyárosok is tanulják meg ezt a különbséget!”
29 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lakást kínálnak, hogy megmentsék az óvodát

Két család elköltözése miatt a minimálisan előírt alá csökken a gyereklétszám. Bérlakást is adnának azoknak, akik készek lennének a faluba költözni. Tovább olvasom