Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Nem menekült, ivott a makói gyanúsított - interjú

Makó - Még nem fedezték fel a makói hármas gyilkosságot, amikor a szörnyű bűncselekmény gyanúsítottja már Szegeden, a húgáéknál volt. A tanúként kihallgatott Perecz Erzsébet lapunknak elmondta, mit árult el neki a bátyja.
– A testvérét három ember megölésével gyanúsítják. Úgy tudom, hogy bátyja a bűncselekmény helyszínéről Hódmezővásárhely érintésével Szegedre jött, alig néhány órával a gyilkosságok után már önöknél volt.
– Jól tudja, Józsi szombaton fél hat körül már nálunk volt.

– Milyen volt? Mit mondott, miért jött Szegedre?
– Akkor még nem mondott semmit. Egyébként előtte két nappal is meglátogattak. Barátnőjével és egyhónapos kislányukkal jött. A testvérem már akkor is furcsán viselkedett. Szombat este pedig láttam, hogy rosszkedvű, szomorú, valami nagyon nyomasztja, de nem tudtam, hogy mi. Nem sokkal később az öcsénkkel elment szórakozni. Vasárnap reggel hat órakor értek haza. Ittas volt. Leültünk a konyhában, beszélgettünk. Elmondta, hogy meghalt Boros Noémi és Siha Norbi, meg egy idős nő. Noémit és Norbit ismertem. Nem hittem neki, de ő erősködött, hogy higgyem csak el. Megkérdeztem, hol. Erre azt válaszolta, mindhárman Noémiék házában.

– Ennél többet nem árult el? Nem kérdezte meg tőle, honnan tudja?
– Dehogynem, de nem nagyon faggattam, mert tényleg nem hittem el. Kisvártatva azt mondta, ő is ott volt.

– És mivel folytatta?
– Mielőtt erre válaszolnék, engedje meg, hogy arról is beszéljek, ami az elmúlt hetekben történt. Például arról, hogy Norbi pénzt adott Józsinak. Úgy tudom, sok pénzt. Azt mondta neki, vegyen magának ruhát, kaját, meg amit akar. Tudtuk, hogy ezért kérni fog valamit, de azt nem, hogy mit. Józsi vasárnap reggel a konyhában beszélt arról is, hogy Norbi ki akart békülni Noémivel, de a lány nem. Amikor elindultak a Fűtő utcai házhoz, Józsi szerint Norbi azt mondta neki, hogy akárki jön vele szembe, meg fogja ölni.

– Azt megtudta tőle, hogy hogyan halt meg a három áldozat?
– Pontosan nem. Mivel az egészet nem hittem el, ráadásul sok dolgom volt, nem is nagyon faggattam. Józsi nem emlékezett mindenre. Utólag belegondolva sokkot kaphatott a látványtól. Határozott csak abban volt, hogy hárman meghaltak, ő egyszer szúrt, és egy kés pengéje eltört. Ezt is csak akkor mondta, amikor megkérdeztem tőle, hogy ujjlenyomatot hagyott-e. Nehéz minden szavára pontosan visszaemlékezni, de mintha azt is mondta volna, olyasmit kellett megtennie, ami megnyugtatta Norbit, hogy nem lesz az árulója.

A mécses Noémi és nagymamája emlékére ég. Fotó: Segesvári Csaba
A mécses Noémi és nagymamája emlékére ég.
Fotó: Segesvári Csaba

– Ez jelentheti azt is, hogy együtt gyilkolták meg Noémit és a nagymamáját.
– Jelentheti, de nem hiszem, nem tudom.

– Ennél többet nem mondott?
– Nem.

– Kiderült, hogy miért ment oda a bátyja?
– Az igen: Norbi vette rá.

– És az, hogy Norbi hogyan halt meg?
– Nem. Erről sem beszélt.

– Kérem, akkor arról meséljen, hogy mi történt ezután!
– Vasárnap délelőtt tizenegy óra után egy nyomozó telefonált, udvarias hangon közölte velem, hogy szeretnének tanúként kihallgatni. Nem árulta el, hogy miről tanúskodhatnék. Józsi még ott volt, gyorsan szóltam neki, hogy menjen el. A rendőrnek nem árultam el, hogy itt van, azt mondtam, legutóbb csütörtökön láttam. Józsi felhívta az egyik barátját, hogy igyanak meg egy sört a Zátony sörözőben, majd elment. Háromnegyed négy körül jöttek értem a rendőrök, elvittek és kihallgattak. A rendőrautóban szólt a rádió, éppen híreket mondtak, elsőként azt, hogy Makón egy házban holtan találtak két nőt és egy férfit, meggyilkolták őket. Akkor hittem el, hogy Noémiék valóban meghaltak, és a testvérem igazat mondott. Az egész kihallgatás mintegy három órán át tartott. A nyomozóknak is azt mondtam el, amit magának. Tőlük tudtam meg, hogy a testvéremet előbb tanúként akarták meghallgatni. Kihallgatásom közben elárulták, hogy a bátyámat elfogták. A nyomozó nagyon rendes volt, végig udvariasan beszélt velem.

– Miért nem menekült a testvére? Vagy miért nem adta fel magát?
– Fel sem vetődött, hogy elmeneküljön vagy elrejtőzzön. Abban maradtunk, hogy a kihallgatásom után felhívom, eljön hozzánk, én pedig elmondom neki, hogy mit akartak tőlem a rendőrök.

– Várta, hogy elfogják?
– Még az is lehet.

– Most mit gondol a bátyjáról, akit három ember megölésével gyanúsítanak. Mert az nem vitás, hogy ott volt a helyszínen, és részt vett egy nagyon súlyos bűncselekmény elkövetésében, amire napok óta készültek. Majd utána elment mulatni. Ugye tudja, hogy a közvélemény előtt ez is megbocsáthatatlan?
– Bármi is történt, ő a testvérem, és az is marad. Kitartok mellette. Nem tartom gyilkosnak, nem hiszem el róla, hogy részt vett két nő megölésében.

– És a barátját? Mivel más nem volt a helyszínen, Norbertet csak a bátyja szúrhatta le.
– Nem tudom, hogy ott mi és miért történt, lehet, hogy még Józsi sem tudja.

Olvasóink írták

55 hozzászólás
  • 55. web 2008. július 20. 23:13
    „a testvérhug miért lakik azóta már a harmadik lakhelyen?miből él kinek a bankkártyáját használja hogyan tartja el a gyerekeit? vajon? igaz ez arhivum de mégis érdekesnek tartom, ennyi idő után is”
  • 54. patron 2008. május 25. 21:49
    „Az 52-es én voltam. Én nem vagyok az egy makói.


    Látható, hogy neked mi a szánalmas. Neked az, ha egy Magyar említi a Hazáját. Nem bírod elviselni.”
  • 53. zx-10r 2008. május 25. 11:31
    „49. hozzászólás András 2008.05.23 21:58

    Ez a 41 mindig minden fórumba bemásolja ezt a szöveget. Egyszer megírta és úgy volt vele, hogy a győztes taktikán nem változtat...szánalmas kis csótány lehet ez is.
    András hozzászólásából Egy Makói rájött hogy lebukott a választási kampánya és stílust váltott az 52.hozzászólásával!!!! Egyetértek valóban"szánalmas kis csótány"!!!!!!”
  • 52. Például ezt hány gyerek hallgatta meg az elmúlt 10 évben? 2008. május 24. 23:13
    „A politika ilyenkor nagyvonaluan ki akar vonulni, pedig vastagon hibás. A liberálbolsevik horda nem hajlandó meghozni a távoltartásos törvényt és ennek ez a lány látta kárát most, de ki tudja hányan rettegnek még.


    eperkém, nagyon nagy butaságokat írsz.

    Amit írsz az az igazi demagógia. Rosszindulatu félremagyarázés.”
  • 51. EPER 2008. május 24. 15:30
    „Nem a politikát vagy a városvezetést kell okolni-vádolni egy gyilkosságban!Az emberek pszihéjét kellene rendbetenni!!!18 éves koráig egy emberért a szülei felelnek-ez a lelki világára is vonatkozik-azután pedig mindenki saját maga felelős minden tettéért,gondolatáért!És ezekért vállalni kell a következnényeket!Tanulja már meg végre mindenki,hogy ne a másikat hibáztassuk állandóan!!!El kell fogadni a segítséget,ha arra van szükség!Sajnos ez az eset is gyönyörűen bizonyítja,hogy ki milyen lelki háttérrel indult otthonról!Sajnálatos az effajta sívárság!”
  • 50. ankusz 2008. május 24. 00:26
    „Még mindig nem unjátok??????”
  • 49. András 2008. május 23. 21:58
    „Ez a 41 mindig minden fórumba bemásolja ezt a szöveget. Egyszer megírta és úgy volt vele, hogy a győztes taktikán nem változtat...szánalmas kis csótány lehet ez is.”
  • 48. egy link, hogy miért nem szabad visszaállítani a halálbüntetést 2008. május 23. 21:38
    „Azoknak, akik mindenáron halálbüntetést szeretnének a mai korrupt bírósági viszonyok között...”
  • 47. Jason Donovan 2008. május 23. 21:26
    „Egy Makói!Te nem vagy 100as--- kárrád az időt vesztegetni...”
  • 46. patron 2008. május 23. 20:18
    „Hát igazából nem demagóg szöveg. (Tetszik, ahogy fizetettek, ilyenkor rögtön megjelennek. :)) )


    Ám ha p lopott, akkor miért nem jelentette fel? Minek van egy kocsi kesztyűtartójában nagyon sok pénz? Az miből van?”
  • 45. prokontra 2008. május 23. 19:57
    „Egyetértek Tényekkel. De vannak, akik egyből demagóg szövegekkel próbálja a politikai pecsenyéjét sütögetni minden elérhető fórumon...hátha... Kicsit szánalmas, hogy másként nem megy...”
  • 44. TÉNYEK! 2008. május 23. 19:53
    „42:Ennyi!”
  • 43. TÉNYEK! 2008. május 23. 19:52
    „41:de te h kivagy :D csak ezt tudod írni?!Milyen ellenzéki "kampányszöveg " már...3 ember meghalt,lehet nem épp a legmegfelelőbb fóruma ilyen véleményeknek:)

    amúgy meg személyes véleményem h Orbán lenne m.elnök,v Kádár :D v bki nem ettől nem történt volna meg!”
  • 42. prokontra 2008. május 23. 19:50
    „De mondja már meg valaki, hogy miért kell a politikát belekeverni???!!! Ez nem erről szól. Attól, hogy valaki csóró, nem kell ölnie. Ha ez így van, akkor a fekák is simán megölhetnek bárkit igaz? Mert "megélhetési bűnözők"? Hurrá! Hülyeség! Semmi köze a politikának ehhez.”
  • 41. Egy Makói 2008. május 23. 19:46
    „Makón történnek már jó ideje a legszörnyűbb gyilkosságok Magyarországon.

    Ez nem véletlen.
    Igaza van az előttem beírók egyikének, miszerint itt Makón nagy a nyomor.
    A munkanélküliség óriási.
    A gazdaság pang.
    A városvezetés hosszú-hosszú ideje nem oldotta meg a szociális problémákat.
    A feketemunka virágzik.

    Dr. Buzás Péter polgármester és országgyűlési képviselő (MSZP) nem akarja, és nem tudja megoldani a makói szociális gondokat. A polgármester csak a szórakoztatással törődik, színházi és szabadtéri előadásokra hajítja ki a pénzt. Az országgyűlésre sem vitte a makói problémákat, hanem ott ezeket agyonhallgatja.

    A makói gyilkosságokhoz igenis köze van az itt uralkodó szociális nyomor. S ezért indirekt a városvezetés is felelős ezekért a tömeges gyilkosságokhoz.

    Makón ma is elhallgatja a szocialista oldal és szimpatizánsai SZDSZ és PSZM, hogy a szociális nyomor igenis az itt történő gyilkosságokhoz vezetett. S ennek nincs vége.
    A tapasztalat azt mutatja, hogy a gyilkossági sorozatnak nem is lesz a közeljövőben vége. Azért, mert a szociális körülményeken sem akarnak változtatni az illetékesek.

    Ne feledjük, hogy a tavalyi Heni gyilkosság után ez évben, röviddel ez előtt, volt itt egy 3-as gyilkosság is a Kossuth utcában. S a Heni gyilkossága előtt rövid idővel a Tóth-Kása kettős gyilkosság is megtörtént Makón. Annak az elkövetőit sem derítették ki a mai napig sem. Ott is állítólag késsel vágták át egy anya és lánya torkát.

    Ez (is) Makó, és a szocialista városvezetés, nem csak az operettfesztivál.”
  • 40. #2 2008. május 23. 19:42
    „"Norbi pénzt adott Józsinak. Úgy tudom, sok pénzt." Ez helyesebben így hangzik: Perecz pénzt lopott Norbi kocsijának kesztyűtartójából a múltkor, sok pénzt. Féreg”
  • 39. patron 2008. május 23. 19:39
    „Halábüntetés:

    Sajnos a jelenlegi bírói gyakorlat mellett minden második halálraitélt vétlen volna abban a bűncselekményben...”
  • 38. patron 2008. május 23. 19:38
    „A rendőrök már valószínüleg tudták, hogy hol van p. Nem véletlenül fogták el a kihallgatás alatt. Valószinüleg csak megmozgatták a családot, hogy kiugorjon a nyúl a bokorból.


    Kifejezetten ügyes! Gratula a nyomozást irányítónak! Ez férfimunka volt!”
  • 37. saját vélemény 2008. május 23. 19:15
    „34 -a helyesírással is csak szatírikus akart lenni.(gondolom.jót nevettünk :-d) Igen, a családtagok megtagadhatják a vallomás tételt, abban az esetben, ha amit mondanának ártana a gyanúsítottnak. Kedves 34-es hozzászóló nincs értelme annak amit írtál...mivel a nyilatkzat megtörtént, persze gondolom visszavonható...de ha így történik az is jelent vmit...itt egyébként sem az a lényeg, hogy hazudott-e vagy nem, hanem hogy nem szólt a rendőrségnek, és hogy "bújtatta" az öccsét.”
  • 36. TÉNYEK! 2008. május 23. 19:12
    „az így van h családtag ellen nem köteles terhelő vallomást tenni,stb!
    de te még butább vagy:S "tévettek""Hüje" "tuggya""mijen"

    kár h én nem vok olyan okos mint te :( :D”
55 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Véglegesítette Mágorinét a Fidesz

Makó - Immár véglegesen is a makói székhelyű 7. választókerületi Fidesz- szervezet elnöke Mágori… Tovább olvasom