Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Nem mindenkinek tetszik a Makovecz-emlékmű

Makó - A szakmai zsűri jó szívvel fogadta, a makóiaknak viszont egy internetes szavazás tanúsága szerint nem tetszik az a karosszékben ülő, fej nélküli angyalt ábrázoló szobor, ami Makovecz Imre Kossuth-díjas építész emlékműve lenne a róla elnevezett téren.
Nem nyerte meg a makóiak tetszését a Hagymatikum Fürdő előtti térre tervezett Makovecz-emlékmű – legalábbis erre lehet következtetni annak a természetesen nem reprezentatív, de azért figyelemre méltó szavazásnak az eredményéből, amit lapunk Makón élek című, 3535 tagú Facebook-csoportjában indítottunk. A voksolók közül tegnapig 93-an nemtetszésüket fejezték ki, 7-en változtatásokkal tudnák csak elfogadni, és mindössze 8-an jelezték azt, hogy tetszik nekik.

Az emlékműállítást azért kezdeményezte a város, mert mint ismert, Makón 12, Makovecz nevéhez köthető épület van – ezek közül 7-et maga a Kossuth-díjas építész tervezett. Korábban megírtuk, az emlékhely megvalósítására tavaly kiírt pályázat eredménytelenül zárult, ám később, egy, a hagyatékból előkerült rajz alapján a család javaslatára Péterfy László és Madarassy István – Makovecz közeli barátai – előálltak egy emlékműtervvel. Ennek műbírálatára múlt hétfőn került sor.

A fej nélküli angyal szoborterve nem aratott osztatlan sikert Makón.
A fej nélküli angyal szoborterve nem aratott osztatlan sikert Makón.


Információink szerint a karosszékben ülő, fej nélküli angyalt ábrázoló alkotásról különösebb vita nem volt, a grémium pozitívan fogadta, vita csupán azon folyt, hogy a Makovecz tér mely pontján állítsák majd fel. Végül arra jutott a szakmai zsűri, hogy a fürdő előtti, térkővel burkolt terület közepére volna jó helyezni.

A szobor sorsa elsősorban nem az önkormányzaton múlik – tudtuk meg a városházán. Makó 7,5 millió forintot áldoz az emlékhelyre, de ugyanennyit ajánlott Kiss-Rigó László megyés püspök is, egy alapítványi adományozó pedig, amely mögött egy építőipari vállalkozás sejthető, 15 milliót. A Makovecz-emlékbizottságban helyet kapott továbbá a Makovecz család több tagja, Oravecz Károly, a Makó Fejlődéséért Közalapítvány elnöke, Prokai Gábor művészettörténész, Csernyus Lőrinc Ybl-díjas építész, Tóth Attila művészeti író, Fritz Mihály szobrászművész, Török Péter Ybl-díjas tájépítész, a Makovecz tér tervezője, Karsai Ildikó grafikusművész és Tóth Ferenc nyugalmazott múzeumigazgató.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zöldell a Bérpalota

A zöldövezetet békésen szemlélik a galambok, bár félő: az egyébként lepusztult épület állagának nem tesz jót. Tovább olvasom