Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Nem mindenütt engedik el a díjemelést

Makó - Makón az érintettek kérésére nem emelték az önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségek bérleti díját. Szentesen ugyanezt kérni sem kellett, Csongrádon még nem döntöttek, Hódmezővásárhelyen viszont nincs ilyen kedvezmény – senki sem kérte.
4 makói kereskedő és szolgáltató írta alá azt a kérelmet, amelyről szerdai ülésén szavazott a város képviselő-testülete. A nehéz gazdasági helyzet miatt kérték, idén se legyen inflációkövető (azaz idén 4,9 százalékos) bérletidíj-emelés. A kérés teljesítése nem meglepetés, tavaly és tavalyelőtt ugyanez történt, ugyanakkor elhangzott: az önkormányzat most tett utoljára ilyen gesztust. Ez a kedvezmény nem vonatkozik minden üzlettípusra: kivételt képez a gyógyszertár, a pénzügyi szolgáltató és a kereskedelmi lánc tagjaként működő áruház. A városban egyébként a legszerényebb havi bérleti díj négyzetméterenként 621, a legkomolyabb 2381 forint.

Szentesen, mint Döbrőssy Ivántól, a Szentes Városi Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, kérés nélkül megtette ugyanezt a város tavaly és idén is – ráadásul megkülönböztetés nélkül minden üzletnek. Az erről szóló értesítést a januári számlával együtt kapták kézhez az érintettek. Arról, hogy ez mekkora bevételkiesést okozott, nem tudott adatot mondani, azt viszont elárulta, hogy a városban 74 üzlet működik az önkormányzattól bérelt helyiségben. Itt 2200 forintot fizet minden négyzetméter után havonta az, aki a legdrágább helyiséget bérli, és 440-et, aki a legolcsóbbat.

A bérleti szerződések értelmében Csongrádon minden évben automatikusan nő az infláció mértékével a díj. Tavaly és az elmúlt egy-két évben ezt utólag elengedték – hamarosan a képviselők elé kerül a kérdés, amely egyébként összesen 30 bérleményt érint. Itt sem vonatkozott a kedvezmény mindenkire, kivételt jelentettek például a garázsok és a vendéglátóhelyek gazdái, de az sem járt jól, akinek tartozása volt a város felé. A városban a legmagasabb bérleti díj 2172, a legalacsonyabb 541 forint havonta, négyzetméterenként.

Hódmezővásárhelyen a legtöbbet azért a bérleményért kell fizetni, amelynek négyzetmétere havonta 1750 forintba kerül, a legkevesebbet pedig azért, amelyik 350 forintba. A város helyzete amúgy különleges, mert itt mindössze 6 helyiséget bérelnek az önkormányzattól. Ezekben főként bankok, pénzintézetek működnek – tudtuk meg Göbl Vilmostól, a városháza sajtóreferensétől. Nincs egységes bérleti díj, mindenkivel egyénileg állapodott meg a város; a szerződésekben ugyanakkor itt is benne van az évenkénti inflációkövető emelés. Ám Vásárhelyen senki sem kérte, hogy ettől idén tekintsenek el, ilyesmi tehát nem is történt.

4,3 százalékkal emelt a szegedi IKV

Mintegy 2000, nem lakás jellegű bérleményt – üzletet, irodát, műhelyt, garázst, kocsibeállót – kezel a szegedi IKV Zrt. A bérleti díjak idén a szolgáltatásokra megállapított mértékkel, azaz 4,3 százalékkal emelkedtek, a 4,9 százalékos általános infláció helyett – tájékoztatott Soós Ferenc kezelési igazgató. A díjszabás változó: figyelembe veszi többek között az üzletek helyét, megközelíthetőségét. A kiszolgáló helyiségek után fele annyit kell fizetni, mint a főtevékenységhez használt területért. Egy Kárász utcai bérlemény esetében a főtevékenységre használt terület négyzetméterenként nettó 3000-3500 forintba kerül havonta, a Tisza Lajos körút belváros felőli oldalán nettó 2500-3000, a másik oldalon pedig nagyjából nettó 1500 forint a díj.

Olvasóink írták

  • 3. imre321 2011. április 07. 13:32
    „Üzletet bérelni nem muszáj de víz az kell én még fizettem a gázért 37fillért most mennyi is?!”
  • 2. zoltanszabo 2011. április 07. 11:42
    „T. 1 . imre.
    Nem vág a témához ami írtál.
    De ide írom pl. az én számlámat :
    dec.23--febr.14 ig---vízdíj : 5149.-Ft , szennyvíz : 11 192 .-Ft ==16 814.-Ft. Az előző még több volt.
    A bérleti díj Makón óriási. min.5 évre kötik, felmondani NEM lehet.
    Makón a forgalom O. Kitermelni a költségeket--nem lehet !!
    Nem beszélve arról--pl. a Csipke soron--felújítás nem volt az elmúlt 30 évben !!
    Ha többen bérelnek 1 üzlet helyiséget és 1 felmond mert már nem tudja fizetni a költségeket--az ott maradókra osszák rá ! Ha nem találnak másik balekot --fizethetnek bőven.”
  • 1. imre321 2011. április 06. 13:16
    „Makón a víz díjat emelték fel milesz ha készen lesz a szenyvíz csatornázás? Úgy járunk mint a gázzal már lassan az is megfizethetetlen. A lakosságot megse kérdezik hogy meddig bírja ha egyáltalán bírja még!?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogyott a makói hagyma

Makó - Magyar fokhagyma még akad a kereskedőknél a nagybani piacokon, de a makói vöröshagyma… Tovább olvasom