Munkatársunktól - Délvilág napilap - 2012.02.23. 08:21
A véleményére azért voltunk kíváncsiak, mert egy évvel ezelőtt úgyszólván az egész makói térség küzdött a felgyülemlett csapadékkal. A víz hatalmas mennyiségű termőföldet borított el – olyannyira, hogy a gazdák összefogva kiástak Makó-Rákos határában egy 3 és fél kilométeres csatornát, ami 250 hektár termését mentette meg. Most ugyan erőteljes hóolvadás indult,
Jancsik János azonban azt mondja, a múlt év végi szárazság miatt a földekről sokkal több csapadék hiányzik, mint amennyit a hó jelent. Ez nagyjából 50–60 centi, ami vízként, olvadt állapotban ennek a tizedét jelenti. Ráadásul a föld már ki is engedett, így el is tud szivárogni a víz.
 |
Emlékezetes kép 2011-ből: a rákosi tanyaközpontba vezető út mindkét oldalát víz nyaldosta. Fotó: Karnok Csaba |
A város területén sem számítanak belvízgondokra. Tavaly az önkormányzat a 180 kilométernyi vízelvezető hálózatból újabb 15 kilométernyit újított fel. A munkálatokra összesen 444 milliót költöttek, amiből 400 pályázati támogatás volt – tudtuk meg a városházán. A csatornahálózatra természetesen a megelőző években is kiemelt figyelmet fordítottak, így a makóiak akkor sem kerülnének bajba, ha a mostani hóolvadás mellé esőzés is társulna.
A város persze a vészhelyzetre is fel van készülve. Mint tavaly megírtuk, összesen 80 jelentkezőt képeztek ki egy nap alatt elméletben és gyakorlatban arra, hogy váratlan természeti katasztrófa – például árvíz, belvíz vagy vihar – esetén miként irányítsák a védekező, kárelhárító munkát. Egy-egy ember amellett, hogy szükség esetén maga is kiveszi a részét a munkából, további 8–10 önkéntesnek tudja majd megmutatni, miként kell például a homokzsákokat úgy egymásra pakolni, hogy azok valóban útját állják a víznek. A kiképzettek listája megvan, bármikor mozgósítani tudják őket.