Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 16°C | 29°C Még több cikk.

Nem szégyen, kultúra a cigányság

Apátfalván sikerült elérni, hogy csaknem minden cigány gyereket beírassanak szüleik az óvodába. Ez azért fontos eredmény, mert a tapasztalatok szerint így könnyebb dolguk lesz az iskolában, addigra föl tudnak zárkózni társaikhoz. A hat éve működő helyi pedagógiai program legfontosabb része ez a fölzárkóztatás, de már látható az eredmény is, elsősorban az iskolai bizonyítványokban.
A Maros utcai óvodában magyar és cigány gyerekek között teljes az összhang. Fotó: Gyenes Kálmán
Nem csupán a helyi cigány kisebbségi önkormányzat tartja sikeresnek az apátfalvi óvoda speciális pedagógiai programját. Mint azt Faragó Erzsébettől, a Maros utcai óvoda vezetőjétől megtudtuk: speciális eszközökkel igyekeznek esélyegyenlőséget biztosítani a hátrányos helyzetből induló kicsik számára, az eredményesség fokmérője pedig nem más, mint az általános iskolai tapasztalat: az apátfalvi cigány gyermekek semmivel sem teljesítenek rosszabbul, mint magyar társaik.

– A legfontosabb eredmény, amit pedagógusaink a családok látogatásával elértek, hogy a falu csaknem minden cigány gyermeke jár az óvodába, ami a legtöbb, ilyen jelentős cigány lakosságú település óvodáira nem jellemző – mondta az óvodavezető. – Az integrált nevelést hatodik éve, 1999 óta gyakoroljuk a falu mindhárom óvodájában, évről évre egyre elfogadottabb a lakosság körében a programunk. Odafigyelünk a tisztálkodásra, de a kulturális integrációra is; az óvodai foglalkozásokon jelen van a cigány néptánc és a zene, ebben jelentős segítséget kapunk a kisebbségi önkormányzattól.

Természetesen nem külön csoportban foglalkoznak a cigánygyermekekkel, így a többiek is megismerik a kisebbség kultúráját. A nemzeti nyelvű oktatást egyelőre – szakember hiányában – nem sikerült bevezetni, de a jövőben ezt is tervezik. Viselkedésmódjukban, habitusukban igenis különböznek a cigány gyerekek a magyaroktól, de a megfelelő odafigyelés és foglalkoztatás következtében semmi lényeges különbség nem tapasztalható. Korábban egy roma származású pedagógus segített sokat az óvónőknek, ám ő már nyugdíjba vonult. Jelenleg levelező képzésen vesz részt egy pedagóguspályára készülő apátfalvi lány is, aki gyakorlati idejében nyújt segítséget a nevelésben.

– Rendkívül fontos munka az óvodai szocializáció. Műveltségben, egyebekben jellemzően két évvel vannak lemaradva a cigánygyermekek hasonló korú magyar társaiktól, ám az apátfalvi óvodák programjainak eredményeképp ez a különbség iskolakezdésre gyakorlatilag nem mutatható ki. A sajátos nevelési módszer egyébként példaértékű lehetne más, jelentős kisebbséget számon tartó települések számára is – mondta a programmal kapcsolatban Károlyi Sándor, az apátfalvi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke. Úgy tapasztalja, a faluban a gyerekek között nincs megkülönböztetés, távolságtartás, és a pozitív iskolai eredmények is jelzik a nevelés sikerességét.

Olvasóink írták

  • 4. .l.l.junior 2008. október 18. 12:11
    „Én azt gondolom a cigányság a honvédba kevés és fegyelmetlen”
  • 3. kovács alexandra 2008. július 27. 16:45
    „hát szeretnem se nem zégen a cigányság”
  • 2. georgorsos-paret 2008. július 04. 12:43
    „Bravo, éljen Apátfalva, ott valóban élnek okos emberek, ez követendő példa, amelyhez csak sikereket, örömöt kívánok. Büszke vagyok Apátfalvára, igaz van ott egy filozófus kollega is, ő is de a családja is nagyon rendes emberek. Éljenek s legyenek minden napjukszépek az apátfalvai embereknek. Ezt el kell ismerni, támogatni kell mindenben őket, figyelem Hprvát A és Farkas Flóri, Apátfalvára fókuszájátok, vessétek szemeiteket, oda a pénzt, nem a zsebeitekben csak, ahogy ezt tettétek. Egy a német kultúrán nevelkedő, szociálozodó orsosgyuri cigány, aki GeorgParet néven éli életét.”
  • 1. Dallos Nagy Janos 2007. december 31. 01:34
    „En eddig ugy tudtam,hogy soha,semmilyen tarsadalomba nem tudtak meg beilleszkedni a ciganyok a tortenelem folyaman.Az Onok cikke alapjan viszont ugy latom,hogy eddigi tapasztalatom teves volt.Sok sikert a tovabbi munkajukhoz es kerem Onoket tanitsak meg az osszes tobbi romanak hataron kivul es belul,hogyan kell tisztalkodni,tanulni,dolgozni es becsuletesen elni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyárzáró a makói fürdőben

Bár táncos lányok műsorával, habpartyval és Luigi-koncerttel csalogatta nyárzáró estjére a… Tovább olvasom