Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Nincs jobb ötlet, mint a lánc és a lakat

Bár ma már ritkább a makói társasházak konténerei körül a kiszóródott szemét, mint egy éve volt, a közös szemétgyűjtők lezárása továbbra is megoldatlan. A láncnál és a lakatnál senkinek sem támadt jobb ötlete, a kukázóknak pedig ez nem jelent akadályt.
A konténerek nagy részét továbbra is bárki kinyithatja Makón. Fotó: Szabó Imre
Rengeteg szemét gyűlt össze a makói konténerek körül tavaly ilyenkor, amikor az önkormányzat amúgy jó szándékú kezdeményezésére nagyon sok lakóközösség lezáratta a közös szemétgyűjtőket. A láncok és lakatok azért kerültek rájuk, hogy illetéktelenek ne vihessenek többé szemetet beléjük, másrészt hogy a kukázók ne szórják ki belőlük a hulladékot. Az eredmény felemás volt. Azok, akik addig jogtalanul vittek szemetet valamelyik konténerbe, ezek után egyszerűen melléjük rakták, amit hoztak, ráadásul a guberálókat sem tartották sokáig távol az egyszerű záróeszközök: néhány nap alatt valamennyit leszaggatták, olykor a műanyag konténert is megrongálva. A makói aljegyző, Ortutay Miklós akkor lapunknak azt mondta: a lakóközösségeknek egyelőre nem kell bírságra számítaniuk amiatt, hogy – immár szabálytalanul – nyitva vannak a konténerek, a problémára előbb-utóbb valamilyen megoldást kell találni.

Ez a jelek szerint mindmáig nem sikerült, bár tény: kevesebb a konténerek körül felhalmozódó, városképet csúfító, közegészségügyi veszélyt jelentő hulladék. A belvárosban tett sétánk tapasztalatai szerint nagyon kevés konténer van valamilyen módon lezárva az illetéktelenek elől, ugyanakkor a makói aljegyző, Ortutay Miklós lapunknak úgy nyilatkozott, szerinte nem volt sikertelen az egy évvel ezelőtti láncos-lakatos akció. Valóban nincs mindenütt megoldva a szemétgyűjtők lezárása, viszont úgy tűnik, a lakók jobban figyelnek, vigyáznak a közös kukákra. Az, hogy továbbra is vannak kukázók, szociális probléma és sajnos nem várható, hogy megoldódik – a konténerek védelmére viszont még senkinek sem volt jobb ötlete, mint az egy éve javasolt módszer. A városban egyébként összesen száztíz-százhúsz darab, egyenként száztíz literes konténer található.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új erdővel védik Makó levegőjét

Véderdősáv kialakítását tervezi Makó önkormányzata. A hétezer négyzetméternyi fásított terület a… Tovább olvasom