Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 2°C | 8°C Még több cikk.

Nyomott áron kel el a makói hagyma

Makó - Bár a hagyma betakarítási szezonja már a derekánál jár, továbbra is nyomottak a felvásárlási árak – csak a nagy tételben termelő, régi üzleti kapcsolattal rendelkező gazdák tudnak elfogadható bevételt kiharcolni maguknak.
Kilónként mindössze 350 forintot adnak a helyi felvásárlók a fokhagymáért – adtuk hírül a makói kistermelők panaszát egy hónappal ezelőtt, a szezon indulásakor. A gazdák nem értették, miért alacsony az ár, miért szerény a piac érdeklődése annak ellenére, hogy az aszály igencsak megtizedelte a termést, és egy évvel korábban még a viszonylag bőséges betakarítás után is elfogadható bevételhez jutottak. Az egyik kereskedő lapunknak azt mondta: a magyarázat az, hogy szerte Európában a harmadára csökkent az igény a hagymára.

Most a betakarítási szezon derekánál jár a fokhagymaszezon: az őszit lényegében már felszedték, a tavaszit a jövő héten kezdik betakarítani, a helyzet azonban alig változott. A felvásárlók nem emeltek áraikon, valamivel jobb bevételre csak azok a termelők tudnak szert tenni, akik nagy tételben tudnak szállítani, s régi nagykereskedelmi partnereik vannak – mondta el lapunknak Fekete János makói gazdálkodó.

Az öntözött földek 10-12 tonnát adnak hektáronként
Az öntözött földek 10-12 tonnát adnak hektáronként

Elmesélte: az öntözés nélkül marad földeket ugyan megtizedelte az aszály, ezek csak hektáronként 5-7 tonnát adnak, de aki tud öntözni, 10-12 tonnát takaríthat be – és ez kimondottan jónak számít. Úgy tűnik, hogy az elmúlt napok későn jött esőzései sem ártottak a fejeknek.

Olvasóink írták

  • 10. babocska 2009. július 13. 07:13
    „Nem csak a makói fokhagymában van kukac,hanem Mélykúton is.Még eddig sohasem láttak ilyet,hogy a fokhagymában kukac.A hazai hagyma sokkal jobb izü a kinainál bárki még bármit is mond.Ugyanúgy a vöröshagyma is.Amit néha árulnak az árúházláncok,az száritani való hagyma,nem pedig főzni.A vizhiány miatt,nem tudott jól kifejlődni még an nak sem aki otthon próbál a kertjében valamennyit is termelni.”
  • 9. greencat 2009. július 04. 12:10
    „lacipapa68:) odaírtam, hogy vöröshagyma az a bronz:)”
  • 8. lacipapa68 2009. július 04. 00:10
    „Makói bronz foki?Ez egész újszerű elgondolás.Bár az idei fokhagymát nyugodtan lehet bronzosnak nevezni.No de várjuk meg,hogy mit szólnak mindehhez a "szakértők"!”
  • 7. greencat 2009. július 03. 23:25
    „Mármint vöröshagymában:)”
  • 6. greencat 2009. július 03. 23:22
    „lacipapa68!:) Én szeretem a fokhagymát!!:):) Meg a Makói bronzot is;):)”
  • 5. lacipapa68 2009. július 03. 22:38
    „Azért az is hozzátartozik az igazsághoz,hogy a világon még egy ilyen aromás és jóízű fokhagyma nincs.”
  • 4. lacipapa68 2009. július 03. 22:36
    „Greencat!A munkahelyemen nem úgy hívták,hogy kukac,hanem hogy "versenyző",olyan gyorsan tekert a raktár padlózatán.Mielőtt jött a növényvédős,nem győztük a "versenyzőket" eltakarítani.És a raktárban csak makói fokhagyma volt...”
  • 3. greencat 2009. július 03. 21:49
    „:) az a hagyma kukacos:) de tényleg az!”
  • 2. lacipapa68 2009. július 03. 19:29
    „Az a "zárjegy" a makói fokhagymán.Az itt termett fokhagyma kiváló ízű,de küllemben és egészségben igencsak elmarad az importtól.”
  • 1. tkacs 2009. július 03. 19:11
    „Arra vagyok kíváncsi, hogy mik azok a sötét lyukak,ott injektálták az öntözővizet?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kovacsics Imre bemutatkozott Makón

Makó - Bemutatkozott kollégáinak Kovacsics Imre, a hét fürdőt működtető SPA Hungary Holding Zrt.… Tovább olvasom