Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Olcsó a ház, de kevés a munka Kövegyen

Kövegy - A megye legkisebb településén, a 468 lelket számláló Kövegyen 17 százalékos a munkanélküliség. A falu legnagyobb, s egyetlen komoly munkáltatója az önkormányzat. A 253 lakóházból 50 üresen áll, amelyeket románok vásárolnak meg.
Tiszta és virágos utcák, nemrég felújított művelődési ház és új könyvtár, valamint teleház fogadja azokat, akik Csongrád megye legkisebb településére, Kövegyre érkeznek. A falu ideális helyen van: két város, Makó és Csanádpalota között. Mivel Kövegyen szinte semmi munkalehetőség nincs, így a helyiek e két városban vagy külföldön keresik a kenyérrevalót.

– A kistérségben Magyarcsanád után nálunk a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, több mint 17 százalék. A 468 lakosból 238 az aktív korú, 108 a 14 év alatti gyermek, s többiek 60 éven fölöttiek – halljuk Galgóczkiné Krobák Mária polgármestertől.

A település legnagyobb munkáltatója az önkormányzat. A faluvezetővel együtt összesen hét embernek ad munkát. Emellett a három boltban és az egy büfében foglalkoztatnak néhány helybelit. Kisebb mezőgazdasági vállalkozások is működnek Kövegyen, ezek alkalmanként vesznek fel idénymunkásokat. Így a kövegyiek nagy része a nemrégiben várossá nyilvánított Palotán, illetve Makón dolgozik. Néhányan külföldön próbálnak szerencsét.

Az óvodát tavaly zárták be, így a kicsiket és az általános iskolásokat iskolabusz viszi Palotára. A gyerekekkel mindig megy két szülő is, hogy felügyeljenek rájuk. Erre azért van szükség, mert nincs pedagógus a faluban.

Kövegy az idén 45 millió forintból gazdálkodik. Szerencsére nem önhikis a település, s hitelt sem kellett felvennie. A fejlesztésekre pályáznak, legutóbb így szépült meg a kultúrház is. A főutcával együtt összesen tíz utca van a településen, s a mellékutcákat szeretnék leaszfaltozni. Emellett a nemrégiben bezárt idősek otthonából egy 30 férőhelyes ifjúsági szállót szeretnének kialakítani, mert bíznak a turistákban.

A 253 lakóházból mintegy ötven lakatlan. Az idős tulajdonosok elhunytak, az örökösök pedig megpróbálják eladni az ingatlant. Jellemző Kövegyre, hogy hatalmas, néha 4000 négyzetméteres telkek vannak. Már kétmillió forint alatt is lehet venni házzal együtt, igaz, hogy még ennyit kell szánni a felújításra. Egyre több román állampolgár vett itt házat, amelyet nyaralónak használ a 14 kilométerre lévő makói fürdő miatt.

Igazi családként élünk! – Gyereknevelésre ideális Kövegy, mert nagyon csöndes, nyugodt falu – véli a 28 éves Bajusz Veronika. Állítása szerint nagy az összefogás Kövegyen, a s közösség majdnem olyan, mintha egy nagy család lenne. A 64 éves Jáksa Károlyné tősgyökeres kövegyi. Korábban a téeszben dolgozott mint könyvelő, de megszűnt a szövetkezet. Most ő vezeti a nyugdíjasklubot, amelynek húsz állandó tagja van. Zenés esteket, szalonnasütést, néha kirándulást szerveznek, hogy kimozduljanak a négy fal közül a magányos öregek.

Olvasóink írták

  • 1. ada1001 2009. szeptember 25. 12:28
    „Kedves szerző!
    Az óvodát nem tavaly zárták be, hanem legalább 3 éve. És az egyik megkérdezett neve JÁKSÓ Károlyné. Legközelebb legyen szives rendesen utána járni a leírtaknak, vagy inkább ne írjon arról, amit nem tud pontosan!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Októbertől egy orvos ügyel Makón

Makó - A jövő hónaptól a mostani kettő helyett csak egy ügyeletes orvosa lesz Makónak és… Tovább olvasom