Délmagyar logó

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 19°C | 30°C Még több cikk.

Operettfesztivál Makón tripla telt házzal

A makói operettfesztivál mindhárom előadására megtelt a háromezer férőhelyes nézőtér. Az időjárás kegyes volt a szervezőkhöz, a nézőket pedig az sem riasztotta el, hogy idén először fizetni kellett a belépőért.
Hosszú perceken át tartó, szűnni nem akaró vastapssal köszönte meg a közönség a lapunk által is támogatott makói operettfesztivál szombat esti záró előadása után nemcsak a Lili bárónő hangulatos előadását, de – a szervező Közművelődési Kht. igazgatója, Bálint Márta érzése szerint – az egész egyhetes rendezvényt is. A program idén is óriási sikert aratott: telt ház volt a másik két előadás, a Potyautas és a Cirkuszhercegnő is, az esténként háromezer fős közönség pedig a megszokott színvonalú, pazar hang- és fénytechnikával támogatott darabokat láthatott a műfajhoz illő díszletek között az operett sztárjaitól.

Makói Muzsika: Már alig vannak jegyek

Már alig vannak jegyek a Hagymaház következő nagy nyári rendezvényére, a lapunk által is támogatott Makói Muzsikára. A zenei sokszínűség jegyében meghirdetett program keretében július 29-én a Benkó Dixieland Band ad jubileumi koncertet, augusztus elsején operagála lesz, augusztus 5-én pedig a Jekyll & Hyde című musicalt mutatják be a szabadtéri színpadon.

A sztárok egyikét különösen nagy taps fogadta szombat este, pedig kis szerepben lépett színpadra. Benkóczy Zoltánt, aki a kastély tiszttartóját alakította, nemcsak nagyszerű színészi teljesítménye miatt övezte rajongás, hanem azért is, mert hazajött. Az apátfalvi születésű művész lapunknak elmondta: makói gimnazistaként a Hagymaházban kezdett barátkozni a világot jelentő deszkákkal, és ha a próba sokáig tartott, hazautazni pedig nem tudott, ott aludt, és másnap onnan ment iskolába.

Apátfalvára sajnos nagyon ritkán tud hazalátogatni. Vágya az, hogy egyszer legyen egy szabad hete, amikor végigjárhat minden utcát és beszédbe elegyedhet mindenkivel, aki a kapu előtti padon üldögél.

A Hagymaház a sikeres zárást követően már a jövő évi operettfesztivált szervezi. Egyelőre meglepetés, de Bálint Márta már tudja, hogy a három előadásból kettő melyik lesz. Ami biztos: jövőre is kell majd fizetni a belépőkért. Mivel a jelképes árú, kétszáz forintos jegyek iránt is volt kereslet, és úgy tűnt, az emberek így még jobban megbecsülik helyüket a megváltott széken, ezen nem változtatnak – igaz, drasztikus áremelés biztosan nem lesz, hiszen a cél továbbra sem a bevétel, hanem az, hogy a makóiak és az idelátogatók könnyed, nyáresti szórakoztató élményekkel gazdagodjanak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hulladéktól mentesítik Makót

Új hulladékfeldolgozó telepet nyitottak Makó határában. Egy cég vállalta, hogy a városban keletkező… Tovább olvasom