Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 16°C | 29°C Még több cikk.

Oroszország hallgat a makói katonáról

Makó - Máig nincs tisztességgel eltemetve az a szovjet katona, akinek földi maradványait 2011-ben találták meg Makó közelében, az M43-as építésekor. A Honvédelmi Minisztérium két éve soron kívüli állásfoglalást kért az ügyben az orosz nagykövetségtől, de választ még nem kapott.
Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook oldala, nem csak makóiaknak!

A katona maradványaira 2011 tavaszán bukkantak rá az M43-as út nyomvonalán, földmunkák közben. A sírt a megyei rendőr-főkapitányság orvos szakértője mellett a makói múzeum munkatársai is vizsgálták. Személyazonosságát nem sikerült megállapítani.

Az akkori múzeumigazgató, Halmágyi Pál a katona mellett talált holmik alapján arra következtetett, hogy a szovjet Vörös Hadsereg II. világháborúban elesett katonáját találták meg. Makónál 1944 szeptemberében heves harcok folytak, akkor halhatott meg az az ember is. A Honvédelmi Minisztérium Hadisírgondozó és Háborús Kegyeleti Osztálya úgy tájékoztatta lapunkat, hogy ha minden kétséget kizáróan megállapítják, milyen nemzetiségű volt a katona, az adott állammal kötött megállapodás alapján dől el, hol temetik el. Makón vannak orosz katonasírok, a görög katolikus temetőben, külön részen, gondozott parkban.

Utóbb kiderült, hogy a makói múzeumnak igaza volt. Az igazságügyi orvosszakértő, az igazságügyi fegyverszakértő és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakvéleménye szerint is a Szovjetunió fegyveres erejénél szolgált a harcos a második világháború alatt. Az újratemetés érdekében a Honvédelmi Minisztérium még 2012 augusztusában soron kívüli állásfoglalást kért az Oroszországi Föderáció Nagykövetségétől, a temetés helyszínével és a felmerülő további költségek viselésével kapcsolatban.

A HM Sajtóosztálya a Délmagyarország érdeklődésére most közölte: az orosz nagykövetség máig nem válaszolt. Ezért a tárca ismét felvette a kapcsolatot az ügyben az orosz féllel.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makói termálvita: megegyeztek, működik

Megkapta a régóta várt vízjogi engedélyt, és működik a makói termálrendszer – mondta a képviselő-testület legutóbbi ülésén Marosvári Attila alpolgármester. Tovább olvasom