Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Országjáró szelíd motorosok

A makói Sweet Freedom motorosklub tagjai igazi szelíd motorosok: nemrégiben például erdélyi árva gyerekeknek vittek adományokat. Vezetőjük, Kiss Attila tízéves kora óta élvezi nyeregben a szabadság mámorítóan édes ízét.
Kiss Attila egy 1200-as Suzuki Bandittal falja a kilométereket. Fotó: Gyenes Kálmán
Kiss Attilát már gyermekkorában megcsapta a benzingőz: édesapja is szívesen motorozott, feleségével – egy Pannónián – bejárták az egész országot. Amikor mindössze tízéves fiuk is kedvet kapott ehhez, már csak egy Verhovinát tudott a papa garázsából elkötni – a száguldás adta szabadságérzés azonban így is hatalmába kerítette, s tizennégy évesen már egy Simson tulajdonosa lett. Akkoriban leginkább hét végén hódolhatott szenvedélyének: barátaival együtt a Maros-parti töltésen próbálgatták ügyességüket, csinosították, szerelték járgányaikat. Később, miután szakmát tanult, jött a katonaság és a családalapítás, ám ez sem a szenvedély végét jelentette, csupán egy évtizednyi szünetet.

Ha eszébe jut, máig hatalmába keríti az a mámoros érzés, amikor először tapasztalta meg az édes szabadságot. Egy fázós reggelen motorostalálkozóra, Csongrádra tartott. Nagy sebességgel szelte a tiszta hajnali levegőt és ez olyan erővel hatott rá, hogy úgy érezte, a boldogságtól ordítani tudna. Ehelyett végül énekelt a bukósisak alatt Vásárhelyig, és közben megérlelődött benne az elhatározás: amíg fel tud ülni a motorra, erre szüksége van. Azóta éves szinten húszezer kilométert, egy-egy túra alkalmával öt-hatszáz kilométert vezet. Közben megtalálta azt a típust, amely leginkább megfelel a túramotorozás követelményeinek: az 1200-as Suzuki Bandittal szerinte kényelmes és biztonságos az utazás.

De nem csak a járgány és a száguldás élménye teszi tökéletessé a szabadság érzést, hanem a társaság is. Bár eleinte többnyire egyedül robogott, egy-két kirándulásra később néhány barát is mellészegődött, mi több, egyre szorosabbá vált a kapcsolata a dél-alföldi és határ menti vidékek motorosaival. Makói és környékbeli barátaival négy éve alakították meg a Sweet Freedom klubot. Együtt járják az országot, beutazták Erdélyt, Szlovákia és Ausztria nagy részét. Túráikon immár a feleségek, a gyerekek is elkísérik a negyvenes éveik felé közelítő családfőket.

Bár a két kerék megszállottaira sokan rosszallóan tekintenek, ők valóban szelíd motorosok: szigorúan betartják a balesetmentes közlekedés írott és íratlan szabályait. Az egyesület tagja is csak az lehet, aki ezekkel az elvekkel azonosulni tud és barátként is képes beilleszkedni a társaságba. A száguldás, a konvojban haladás persze így sem veszélytelen. Ő maga minden túra kezdetén, a várost jelző tábla elhagyásakor imát mond magában azért, hogy valamennyien épségben visszatérjenek, és érkezéskor meg is köszöni a gondoskodást. Úgy érzi, ennek is köszönheti, hogy amióta szenvedélyévé vált a motoros túrázás, több mint hetvenezer kilométert vezetett le nagyobb baleset nélkül.


Erdélyben segítettek

A makói szelíd motorosok idei legemlékezetesebb túrája az volt, amikor a dévai árváknak gyűjtött és vitt adományokat. Az ország különböző részeiből több mint száz motoros érkezett az eseményre, amelynek köszönhetően nyolcszázezer forintot adtak át a gyermekekről gondoskodó Böjte Csaba atyának. Ehhez a Sweet Freedom hetvenezres adománnyal járult hozzá. Felemelő érzés volt számukra másfél kilométeres konvojban haladni – de a legnagyobb élményt a gyerekek ragaszkodása jelentette nekik, akiket órákon át motoroztattak.


Varga Márta
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makói nyertesünk és az ünnepek

A Délmagyarország és a Délvilág nyugdíjas előfizetői között minden héten egy harmincezer forintos… Tovább olvasom