Délmagyar logó

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 10°C | 20°C

Összefogás a makói hagymáért

Makó - A Pick szalámiéhoz hasonló védelmet szeretne kiharcolni a magyar parlament a többi hungaricum, így a makói vöröshagyma számára is az Unióban. Erről egységesen döntöttek az országgyűlés képviselői hétfőn.
Az országgyűlés idei tavaszi ülésszakának utolsó, hétfői ülésén a képviselők szinte egységesen elfogadták azt a kereszténydemokrata indítványt, miszerint a kormánynak minden lehetséges eszközzel ösztönöznie kellene a hungaricumok, köztük a makói vöröshagyma uniós védelmét. Medgyasszay László képviselő indoklásában utalt rá: több százra tehető azoknak a termékeknek a száma, melyek jogosan kerülhetnének az EU termékgyűjteményébe.

Megtudtuk: az uniós lista immár több mint ötezer terméket tartalmaz, melynek mintegy fele francia – a lajstrom egyébként francia kezdeményezésre született. Az ötezer termék közé eddig egyetlen magyar terméket, Szeged egyik büszkeségét, a Pick téliszalámit regisztrálták. Mint azt néhány hónappal ezelőtt megírtuk: a kalocsai paprikával, a herendi porcelánnal és számos más hungaricummal együtt a makói vöröshagyma is bejegyzésre vár, de a lobbi eddig eredménytelennek bizonyult. A Makó környéki termelők és forgalmazók most reménykedhetnek: hamarosan kormányzati támogatás segítségével tárgyalnak a hagyma ügyében is.

Dughagyma a makói hagymafesztiválon. Nemcsak pántlika a védelem, piaci haszna is lenne. Fotó: Karnok Csaba
Dughagyma a makói hagymafesztiválon. Nemcsak pántlika a védelem, piaci haszna is lenne. Fotó: Karnok Csaba

– Nagyon régóta várunk rá, hogy megkapja a makói vöröshagyma az uniós védelmet, szeretnénk, ha a fokhagyma is megkapná ugyanezt – mondta Gazdag János, a Hagyma Terméktanács elnöke. – Ez nem hozna ugyan közvetlen hasznot a térség termelőinek és forgalmazóinak, de lehetőséget biztosítana az uniós piacokon is egységes fellépésre, árképzésre. Az elnök rámutatott: az európai piacokon fellendülést hozna, ha egy ilyen védjegy alatt állandó minőségű terményeket produkálnának a makói termelők. Ehhez egyben a feldolgozók és a forgalmazók szoros együttműködésére is szükség lenne. Így egy, a jelenleginél magasabb felvásárlási árat tudnának biztosítani, ami kimozdíthatná az ágazatot a holtpontról.

Öt klubtag

Nehéz eligazodni a hungaricumok között, hiszen ennek minősül minden termék, ami különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője révén Magyarországhoz kötődik. A 2002-ben összeállított Magyar Élelmiszerkönyvben hungaricumnak minősül a makói vöröshagyma mellett a szegedi és kalocsai paprika, a szatmári és a békési szilvapálinka, valamint Szeged és Budapest téliszalámija. Négy nagyvállalat 2000-ben megalakította a Hungaricum Clubot, aminek tagjává eddig a tokaji aszút, a Pick szalámit, a herendi porcelánt, a halasi csipkét és a Pető-módszert választották.

Olvasóink írták

  • 9. Totya 2008. június 14. 22:20
    „Ha jól látom, itt minden csak feltételes módban, vagy jövőidőben működik("szeretne kiharcolni"). Egy gyurcsányi ígéret a sok közül. Elhiszi ezt még valaki?”
  • 8. triatlonos 2008. június 13. 18:33
    „T. 7!
    Eddig azt gondoltam, hogy csak Buzást vette be a schafhauseni célkeresztbe, de már látom, hogy én is benne vagyok. Nem kellene reagálnom, de megteszem.
    Gazdagról azt állitom, hogy értett a hagyma termesztéshez, mert csinálta, nem úgy mint az elődje, aki tönkre tette a makói hagymát, ami már halott! Az tény, hogy képvisekősége idején a hallgatásáról vált hiressé, és ezért tartottam furcsának, hogy a helyi képviselők hozzászólását szabályozó rendeletet pont ő terjesztette elő. Ez igy sportszerűtlen volt.
    Engem nem hivtak be, és gondolom, hogy van bennük annyi tartás, hogy nem kiváncsiak a véleményemre, már ami a fürdőt illeti, ami az őn szemében "vörös posztó"! Civilek házalnak, táblákkal járkálnak, én ilyet nem tennék se mellette sem ellene. Nem vagyok, és nem voltam fürdő ellenes, csak azt gondolom, hogy a Makovecz féle tervek nem praktikusak - lásd. Sportcsarnok, Tanuszoda.
    Ami a hozzászólása végét illeti arra nem tudok reagálni, mert az egy zavart ember véleménye.
    Ezek után pedig az aláirásgyüjtéstől sziveskedjen megkimélni, de biztos vagyok önben, hogy van annyi tartás, hogy meg sem próbálja! Régen mondták, hogy a harag rossz tanácsadó, de a rosszindulat is, önben pedig ebből sok van!”
  • 7. Gratulálok 2008. június 13. 17:23
    „,,Gratulálok"

    Valóban egy primitív önkormányzati képviselőt neveztek ki ilyen pozícióba.
    Ez a tehetetlen, nagyszájú volt elvtárs, a garancia arra, hogy nem tesz semmit.
    A többéves országgyűlési képviselősége alatt sem tett semmi maradandót.
    Legalábbis a triatlonos terjeszti ezt oly szorgalmasan.

    Lehet, hogy ma már a a triatlonost is ,,behívták" az Önkormányzatba, s azóta ,,átállt"? Mint a Kávási? Azóta pedig a fürdő mellett prédikálnak mindketten hirtelen. Nem ingyen.

    Hát igen, ezek a véleményváltozásokat itt is nyomon lehet követni. Csak az nem látja, akinek (anyagi) érdeke fűződik ehhez.

    Lehet. Természetesen APEH ellenőrzést is megspórolhat így a triatlonos. S az pedig pénzt jelenthet neki. Sok pénzt. Nem igaz? Mert a pénz beszél, és az APEH ugat.....”
  • 6. triatlonos 2008. június 13. 06:20
    „Gazdagnak igy nekimenni - nem szép! Gazdagnak nagyságrendekkel több fogalma van a hagymatermesztésről, mint az elődjének - aki a makói hagyma második ellensége volt, az első a peronosz.
    Az más kérdés, hogy makói hagyma már nincs, és nincs miről beszélni. Megváltozott a piac, a technológia, a gazdaságos terméshozam. Amikor a makói üzletekben jászsági, és Duna-menti hagymát árulnak, akkor ez a hungarikum kampány felesleges. Makó legyen fürdőváros, és annyi hagymát majd hozunk a lengyelektől, vagy hollandoktól, amit a vendéglátók felhasználnak!”
  • 5. Szuzi 2008. június 12. 22:05
    „Gazdag? Az a Gazdag, aki még a "szocializmusban" is tönkre tudott tenni egy szövetkezetet? Az pedig nem kis teljesítmény volt! Hogyan lett ebből az emberből a Hagyma Terméktanács elnöke? Nem volt jobb? Így legalább megértjük, miért megy mindenünk tönkre-csődbe!!!!”
  • 4. vhnemes 2008. június 12. 19:51
    „Gazda-nak igazta van !

    Legalább 5 éve (ha nem több) nincs érdemes vöröshagyma nemesítés.
    És sajnos be kell ismerni, hogy az eddig nemesített fajták, sajnos a megváltozott időjárási körülmények miatt már nem képesek alkalmazkodni ehhez.
    Summa summarum: nemcsak a makói hagyma nevéért kellene lobbizni, hanem a további fajtanemesítésért is.”
  • 3. jodo 2008. június 12. 17:15
    „Van még makói vöröshagyma? Van még makói fokhagyma? NAHÁÁÁT!”
  • 2. gazda 2008. június 12. 09:47
    „Van egy óriási probléma, amiről a cikk nem tesz említést. A dolog a termelők oldaláról van megközelítve, pedig szólni kellett volna a hagymafajták előálításáról és fenntartásáról is. A hagymanemesítésnek ugyanis Makón befellegzett, és ezt nagyon kevesen tudják!!! A hagymanemesítő központ az újszegedi Gabontermesztési Kutató Kht-hoz tartozott a legutóbbi időkben, de sajnos anyagi (?) okok miatt nem tudták fenntartani, ezért a Makó szélén álló laborépületet kiürítették, a felszerelést eladták, egy részét Újszegedre szállították. A szántóföldi kísérleteket még egy-két fanatikus szakember tovább végzi, de nincs utánpótlásuk, hiszen normális fizetés híján egy fiatal agrármérnök sem érdeklődött ezen szép szakma fortélyainak elsajátítása után. Hiába lesz tehát levédve a makói hagyma, ha a következő években megszűnik az újabb és újabb fajták nemesítése. ez itt az igazi probléma emberek!”
  • 1. Régi termelő 2008. június 12. 08:33
    „Ezt el kellett volna érni 15 éve. Most, amikor a termelés szinte totálisan leállt, ez a cím virtuális.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszatért a makói hármas gyilkos a helyszínre

Makó - A makói hármas gyilkossággal gyanúsított P. József kedden megmutatta a rendőröknek, hogy a bűncselekmény elkövetése utáni egy-két órában mit tett, hol dobta el a véres ruháját és kését. Tovább olvasom