Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Összefognak az autisták szülei

Csaknem minden idejét tízéves autista kisfia nevelésével tölti a maroslelei Békésiné Kővágó Melinda. A gyerek nem beszél, nagyon nehéz vele kommunikálni, és az utcán is nehéz elmagyarázni mindenkinek, miért viselkedik így a fiú. Az asszony most megkereste a hasonló cipőben járó szülőket. A cél: létrehozni a kistérségben egy közösséget, ahol szakember foglalkozhat a gyerekekkel, s eközben hátha a szülők is állást vállalhatnának – legalább részmunkaidőben.
Békésiné Kővágó Melinda csaknem minden idejét a tízéves Christopherrel tölti. Fotó: Karnok Csaba
Gyakorlatilag csaknem egy éve nem jár rendszeresen közösségbe a Maroslelén élő, tízesztendős Békési Christopher. Az autista kisfiú betegsége igen súlyos, egyáltalán nem beszél, fejlesztése speciális foglalkozást igényelne – ám a makói kistérségben egyelőre nem tudnak ilyen különleges osztályt biztosítani. Legközelebb Hódmezővásárhelyen működik ilyen csoport, a kisfiút korábban ide hordták a szülők, ám a mindennapi utazás nagy terhet jelentett a családnak.

– Nem engedném bentlakásos intézménybe a kisfiamat – bár Csongrád megyében is vannak nagyon szép otthonok –, nem tudnám elviselni a tudatot, hogy éjszaka nincs a közelemben, nem tudom, hogy jól alszik-e, vagy egyáltalán mi van vele. Akkor inkább teljes állásban Christophernek szentelem az életemet. Nagy segítséget jelentene elsősorban neki egy állandó, napközben működő csoport, közösség, és lehet, hogy erre az időre így én is találhatnék részmunkaidős elfoglaltságot – mondta az édesanya, Békésiné Kővágó Melinda.

Több támogatóval együttműködve neki is láttak, hogy sürgessék a kistérségben élő, hasonló problémákkal küzdő családok összefogását. Úgy vélik, ez az egyetlen módja, hogy megoldódjon ez a probléma. Eddig hat, hasonló problémában szenvedő gyermekre bukkantak Makón és a környező tizenhat településen, ám eleve problémát okozhat, hogy nagy a korkülönbség köztük. A lelei édesanya – az összefogás fő szervezője – még elmondta: a környező megyék Makóhoz hasonló lélekszámú városainak csaknem mindegyikében van ilyen osztály. Nagyon pozitív tapasztalatokat szerzett például Gyulán. Ott egy Christophernél is súlyosabb állapotban lévő kisfiúval találkoztak, aki akkor még szilárd táplálékot sem tudott magához venni, ám egy-két év alatt a közösség és a kiváló ápolói munka hatására beszélni is megtanult, ma pedig verseket szaval. Ám Gyula is elképesztően messze van Maroslelétől – ha a mindennapos átjárásról van szó. Éppen ezért hamarosan a megyei önkormányzathoz fordulnak segítségért, hogy legalább Makón egyetlen különleges csoportot létrehozhassanak.

– Rendkívül nehéz huszonnégy órában egyszerre fejlesztőpedagógusnak, ápolónak és édesanyának lenni, különösen úgy, hogy a két szakmát sosem tanultam, bár amikor felvállaltam ezt a helyzetet, rengeteg szakirodalmat elolvastam. Természetesen ez mégsem olyan, mintha képzett szakember foglalkozna a kisfiammal. Csak nehézkesen, kézzel-lábbal tudunk kommunikálni egymással, a legkimerítőbb, hogy gyakorlatilag olvasnom kell a kis gondolatai között, hogy megtudjam, mire van szüksége. Nagyon fáj, hogy nincs egy állandó közösség, ahol fesztelenül együtt lehetne hasonló korúakkal, hiszen még a közös buszozás, vagy a bevásárlás is hatalmas erőfeszítés, rendre rám szólnak a járókelők: neveljem már meg azt a hisztis gyereket. Nehéz és lehetetlen minden esetben elmagyarázni, hogy mi is az ő baja, pedig az autizmus nem is fogyatékosság, hanem egy sajátos tudati állapot – mondta az édesanya.

A család számára is megterhelő a kisfiú betegsége, hiszen a megnövelt összegű segélyekkel együtt is alig több mint negyvenezer forinthoz jut az édesanya, a kisfiúnak van egy teljesen egészséges nővére is, így gyakorlatilag a négytagú famíliát kell az édesapa keresetéből és támogatásából fenntartani.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy szavalóverseny visszhangja Makón

Nem zsűriz többé a makói vers- és prózamondó versenyeken Varga Márta, mert szülőként véletlenül a… Tovább olvasom