Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Ötéves a Marosvidék

Ami Szegednek a Tiszatáj, az Makónak és térségének a Marosvidék. Az öt évvel ezelőtt megalapított kulturális, művészeti folyóirat a helybeli tanárok sikeres értékőrző vállalkozása lett; egyre többen támogatják, baráti társaság is szerveződött köré.
Az ezredforduló évében, éppen Szent István ünnepekor látta meg a napvilágot a Marosvidék első száma. A térségi pedagógusok történelmi és társadalomismereti munkaközösségében megfogalmazódott ötlet nyomán háromtagú szerkesztőbizottság látott munkához. Szilágyi Sándorné, Korell Gertrúd és Jámborné Balog Tünde szándéka az volt, hogy újjáélessze a tájegység – négy évtizeddel azelőtt már létezett – irodalmi, művészeti, tudományos folyóiratát. Akkor még csak remélték, hogy évekig tartó, értékőrző vállalkozás lesz az övék: időről időre összegyűjteni és közzétenni a környék múltjának és jelenének írott kincseit.

Próbálkozásukat először érdeklődés, majd elismerés kísérte. Támogatóik két év múltán megalakították a Marosvidék Baráti Társaság nevű civil szervezetet, amely a szülőföldjét szerető, értékeit ismerő, és az újság fennmaradásáért tenni akaró emberek közössége. Nélkülük, a térség önkormányzatainak anyagi segítsége és pályázati források nélkül nem kerülhetett volna nyomdába az eddig megjelent tizenhat lapszám. A folyóiratban egyébként elsősorban olyan helytörténeti, néprajzi írásokat tesznek közzé, amelyek a környéken élő tanárok, kutatók munkájának eredménye, de országos hírnévvel bíró irodalomtudósok, történészek is megtisztelték már írásaikkal a Marosvidéket. A szerkesztők és a szerzők a jeles évfordulókra tematikus összeállítással emlékeztek. Ilyen volt például a Kossuth Lajoshoz, a Bálint Sándorhoz, vagy idén tavasszal a József Attilához kötődő írásokat tartalmazó kiadvány.

A Marosvidéknek azonban nemcsak múltja van, hanem jelene, sőt jövője is. Szilágyi Sándornétól megtudtuk, a jövő évben megjelenő első kiadványuk női lapszám lesz, amelyben a szerzők és a témák egyaránt a gyengébb nemet képviselik. A térségbeli jó kapcsolataik mellé pedig a határainkon túlról szeretnének újakat szerezni, hogy a folyóirat az egész Maros-vidék kultúrájának, hagyományainak eddig még meg nem jelent írott értékeit közreadhassa.

Varga Márta
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dörrent a fegyver, szólt a vadászkürt

Jó időben és jó helyen volt a megyei vadásznap: a Makó melletti Maros-partra több ezren látogattak… Tovább olvasom