Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Ovisok költöznek az egykori kollégiumba

Makó - Ha csak átmenetileg is, de áprilistól egy éven át hasznosul a volt középiskolai kollégium, amelyben az önkormányzat eredetileg diákszállót tervezett: a református óvoda költözik ide a felújítás idejére.
Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook oldala, nem csak makóiaknak!

 
Egy éve számoltunk be a makói önkormányzatnak arról az elképzeléséről, hogy – addig is, amíg szállodaipari befektető nem jelentkezik érte – diákszállót alakít ki a Galamb-szakmunkásképző egykori kollégiumának épületében. A szálláshelyet az első emeleten alakították volna ki 11 milliós költséggel, és 70 férőhelyesre tervezték – de nem lett belőle semmi, ugyanis a szakiskolát az agrártárca vette égisze alá. Miután az önkormányzati tulajdonú épületet állami használati jog is terhelte, a város kénytelen volt elállni szándékától.

Az önkormányzat azonban most, hogy az épületben lévő kazánházak működtetését Makó garantálta az iskolának, és az állam lemondott használói jogáról, mégis hasznosítják az épületnek nagyjából ugyanazt a részét, ahol a diákszálló lett volna. Ovisok fognak ide járni, miután a belvárosi református egyházközségnek a képviselő-testület nemrégiben bérbe adta arra az időre, amíg a Bárka óvodát felújítják. Az egyház idén áprilistól egy évre veszi bérbe az épület első emeletének bal szárnyát, illetve a pincében lévő ebédlőt. Mindezért összesen 18 ezer 640 forintot fizet havonta. Az épületrész kitakarítását és fertőtlenítését a bérlő vállalta, a rezsiköltségek fizetését úgyszintén.

A városházán érdeklődtünk arról is, mi lesz a diákszálló ötletével, erre azonban egyelőre nem tudtak válaszolni.

Olvasóink írták

  • 2. dareky 2013. április 13. 07:06
    „Piaci alapon fizeti????? A gyógyszertár ennyit fizethetne örülne!!!!! Mert az 417 ezer Ft-ot perkál havonta. Milyen szabályok szerint fizet az óvoda? Döbrögi uram szabályai szerint. A nagykapu mellett megkeressük a kiskaput. Ami érdekemben áll, azt támogatom, ami nem áll érdekemben azt megszívatom!!!”
  • 1. Qllancs 2013. április 12. 13:36
    „a Bárka óvoda..egy új épület. v. nem ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A család bankkártyáját is elvette az uzsorás

Összesen 40 ezer forintot kért kölcsön egy makói család D. Páltól, aki 2008 óta 3,6 millió forinttal… Tovább olvasom