Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Patthelyzet a törvény miatt

Patthelyzetbe került a száz százalékban rokkant, már kerekes székkel is nehezen közlekedő makói Károlyi Julianna: fia nem jogosult olyan támogatásra, amelynek segítségével autót vehetne, hogy szállíthassa. Ő vagy a házastársa, élettársa megkaphatná a támogatást, ám huszonöt éve társtalanul él és sajnos az is elképzelhetetlen, hogy valaha képes lesz még vezetni.
Károlyi Julianna szerény nyugdíját nagyrészt gyógyszerekre költi. Fotó: Szabó Imre
A makói Károlyi Julianna egész eddigi életét végigdolgozta, alkalmi mezőgazdasági munkákból, napszámból élt, ráadásul egyedül nevelte fel a fiát – most viszont gyakorlatilag magatehetetlen. Mint papírjai is tanúsítják, három esztendeje agyinfarktuson esett át, mindkét lábára és egyik kezére is lebénult, ami miatt száz százalékos rokkanttá nyilvánítottak. Az 56 esztendős asszonyt ráadásul az elmúlt években több baleset érte: egy alkalommal a bokája tört el több helyen, máskor az egyik csigolyája, és mindemellett súlyos csontritkulásban is szenved.

Az amúgy is nehéz körülmények között élő asszony – 32 ezer forintos nyugdíjának nagy részét gyógyszerekre kénytelen költeni – annak idején lapunk közbenjárásával kapott elektromos utcai rokkantkocsit, de állapota miatt már ezt is alig tudja használni. Most azért keresett meg bennünket, hogy felhívja a figyelmünket egy véleménye szerint megalázó jogszabályra. Elmondta: mivel az önálló utcai közlekedés egyre nehezebben megy neki, ezért gépkocsival kell őt szállítani a sajnos igen gyakori orvosi vizsgálatokra, kezelésekre – egyáltalán bárhová a lakáson kívül. Fia ugyanakkor, aki mindmáig egy fedél alatt él vele és igyekszik ápolni, gondját viselni, hiába szeretne, nem vásárolhat erre a célra kedvezményesen autót. Pedig szükség lenne rá, mert amivel eddig őt hozta-vitte, azt külföldön ellopták.

A makói polgármesteri hivatal szociálpolitikai osztályán megtudtuk: a fiú valóban nem kaphat a kocsivásárlásra támogatást. A vonatkozó jogszabály szerint ilyet csak maga a mozgáskorlátozott kaphat, feltéve, hogy van jogosítványa – ez Károlyi Juliannának nincs és állapotára tekintettel már nem is lehet –, vagy az ő házastársa, illetve élettársa. Az asszony viszont huszonöt éve elvált és azóta sem kötötte össze az életét senkivel. A fia csak akkor lenne jogosult a támogatásra, ha az édesanyját munkába vagy tanulni vinné – ez megint csak elképzelhetetlen. A szociálpolitikai osztály munkatársa, Kréz Hajnalka egyféle segítséget tudott ajánlani, az egyszeri, hétezer forintos útiköltség-támogatást.
Károlyi Julianna tehát, úgy tűnik, csak abban bízhat, hogy a fia ellopott kocsija előkerül és visszakapja azt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makónál már apad a Maros

A Maros idei első, nem túl magas árhulláma a hét végén tetőzött. A szakemberek a romániai vízgyűjtő… Tovább olvasom