Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Polgármester javított a statisztikán

Pitvaros - Jubiláló házaspárokat köszöntöttek Pitvaroson. Néhány évtizeddel ezelőtt sokkal nagyobb volt a fiatalok házasulandó kedve. A mai statisztikák alapján nem túl sok ezüst- és aranylakodalom várható.
Pitvaroson hagyománnyá vált, hogy az egyházi év utolsó vasárnapján köszöntik a jubiláló házaspárokat, hogy megerősítsék hajdani fogadalmukat. Idén kilencen vettek részt. Hajó Mihály és Árgyusi Ilona 45 éve, 1969. október 25-én kötötte össze életük fonalát.

– Egy faluban éltünk, ugyanazokra a bálokra, zenés összejövetelekre jártunk. Megakadt a szemem ezen a csinos lányon – nézett szeretettel a feleségére Hajó Mihály. Azt már neje mesélte el, hogy három gyermeket neveltek fel, és 3 unokának is örülhetnek.

– Persze hogy voltak összezördüléseink, de a szeretet mindig elsimította a nézeteltéréseket – mondta Hajó Mihályné, aki elárulta, a 45. évforduló napján meghatódva lapozgatták végig a régi fényképalbumot, amiben a nagy nap fotóit őrzik.

Ágh Zoltán és Török Anna 40 éve házasok. – Jó kiállású, udvarias, szimpatikus fiatalember volt Zoli. Két év együtt járás után döntöttünk úgy, hogy összeházasodunk. Egy lányunk született, és van két unokánk. Hogy mi tartott minket össze ennyi éven át? A szeretet és a közös célok – válaszolta kérdésünkre Ágh Zoltánné.

Pitvaroson hagyomány, hogy köszöntik a jubiláló házaspárokat. A szerző felvétele
Pitvaroson hagyomány, hogy köszöntik a jubiláló házaspárokat.
A szerző felvétele

– Ahogy teltek az évek, évtizedek, egyre kevesebb volt a házasságkötések száma. Az utóbbi években előfordult, hogy egy egyházi esküvő sem volt – ezt már Kasuba Róbert, a település plébánosa mondta. Míg 60 évvel ezelőtt 17-en, 55 éve 12-en mondták ki az igent, addig 20 évvel ezelőtt már csak 5-en. Tizenöt éve nem volt egy egyházi esküvő sem. Tízéves jubileumot egy pár, ötévest pedig kettő ünnepelt. Ezért is örül annak, hogy az utóbbi két évben 3-3 esküvői szertartást is celebrált. De hol vannak ezek a számok attól, amikor nyaranta majdnem minden hétvégén esküvői menettől voltak hangosak a pitvarosi utcák? A házasulandó kedv csökkenését a plébános részben abban látja, hogy a mai párok kapcsolata sokszor nem él meg annyi időt, hogy a házasságkötés gondolatáig eljussanak.

– Sokan úgy tekintenek a házasságkötésre, hogy az csak egy papír. Nálunk, a katolikus egyháznál nincs válás, aki egyszer oltár elé állt, azt már nem lehet visszacsinálni, akkor sem, ha polgárilag elválasztják őket. Hogy hogyan lehetne ösztönözni a házasulandó kedvet? A társadalom gondolkodásmódján kellene változtatni. A mai ember előtt nagyon sok választási lehetőség áll, s ezzel a döntési dömpinggel sokan nem igazán tudnak mit kezdeni – fogalmazott Kasuba Róbert.

Radó Tiborral, Pitvaros polgármesterével az utóbbi évek polgári esküvőinek számát néztük át. 2006 és 2008 között 3-3 esküvő volt a faluban. 2009-ben csak egy. Azután ismét emelkedett a szám: 2010-ben 4, 2011-ben 6, 2012-ben 4 pár mondta ki az igent az anyakönyvvezető előtt.

– A 2009-es mélypont valószínűleg a gazdasági válsággal van összefüggésben. Azóta szerencsére emelkedett az esküvők száma. Többen próbáltak szerencsét Budapesten és külföldön, majd hazatértek. Szerencsére némileg emelkedett a munkalehetőségek száma is helyben. Az utóbbi két évben már 5-5 pár fogadott örök hűséget egymásnak – nyilatkozta a településvezető. Idén maga a polgármester is „javította" a statisztikát. Párjával 13 éves kapcsolatukat tették hivatalossá. Mint mondta, ez idő alatt a kapcsolatuk kiállta a próbát, most látták elérkezettnek az időt, hogy hivatalosan is egybekeljenek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leltároztuk a makói önkormányzati képviselők vagyonát

Mennyit keres egy önkormányzati képviselő? Makói összeállításunk következik. Tovább olvasom