Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Politikai kémkedéssel gyanúsított rendőröket vettek őrizetbe Nagylakon

A rendőrök ellen nemzetközi körözést adott ki az Interpol - közölte pénteken a román Digi 24 hírtelevízió.
Politikai kémkedéssel gyanúsított két török rendőrt vettek őrizetbe a román hatóságok a magyar határ közelében, az Arad megyei Nagylakon (Nadlac).

A két rendőrt azzal gyanúsítják, hogy mikrofonokat szereltek a tavaly államfővé választott Recep Tayyip Erdogan volt miniszterelnök irodájába, és ezzel olyan, Törökországban állítólag kémkedésnek minősülő bűncselekményeket követtek el, mint a levéltitok megsértése, és illegális lehallgatás.

A két férfit pénteken a temesvári táblabíróságra vitték, amely kiadatásuk ügyében hivatott dönteni. A gyanúsítottak - akikről azt feltételezik, hogy Magyarország felé tartottak - ügyvédjük útján politikai menedékjogot kértek Romániában.

A Digi 24 szerint kérvényükben arra hivatkoztak, hogy a török államfő szerintük politikai tisztogatást indított a fegyveres erők soraiban és a rendőrség állományában. azt állítják, már csaknem tízezer rendőrt bocsátottak el, vagy helyeztek át. A menedékjogi kérelem szerint kémkedés gyanújával hazájukban akár 40 éves börtönbüntetést is kiszabhatnak a Romániában elfogott török rendőrökre.

Kedden az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen befolyásos muzulmán hitszónok azt írta egy amerikai lap véleményrovatában, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök iszlamista-konzervatív kormánya a "totalitarizmus" felé navigálja Törökországot azzal, hogy minden bírálatot "hazaárulásnak" minősít.

A török elnök azzal vádolja politikai riválisát, hogy Hizmet (Szolgálat) nevű hálózatának segítségével, amely "beszivárgott" a török igazságszolgáltatás és a biztonsági erők soraiba, "párhuzamos államot" épített ki Törökországban, és híveinek segítségével a jelenlegi török vezetés megdöntésére törekszik.

2013 decemberében fény derült egy Erdogan belső köre elleni korrupciós vizsgálatra, amely részben lehallgatott beszélgetéseken alapult, és később kiszivárogtatták az interneten. A kormány szerint a vizsgálat mögött Gülen állt a kormány megbuktatásának céljával. Az ügyre válaszul Erdogan kormányzata több száz személycserét hajtott végre az igazságszolgáltatás és a rendőrség soraiban.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázpalackot akart robbantani: az apátfalvi tragédiát a rendőrök akadályozták meg

Rendőrök akadályozták meg, hogy felrobbantsa magát és a házát az apátfalvi R. János. A háttérben az alkohol és egy veszekedés állt. Tovább olvasom