Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Ráczék orpingtont is nevelnek

A Magyarcsanádhoz tartozó Bökény húsz-harminc portája közül minden bizonnyal Rácz Istváné a legkülönösebb: udvarán a baromfitenyésztő nemzetek különleges szárnyas jószágait neveli feleségével együtt. Odabent pedig szenvedélyének él: a Maros-part legszebb tájait festi.
Rácz István élete során érdekes módon csupa bé betűs településen élt: Berettyóújfalun született és töltötte fiatal éveit, Bakonszegen dolgozott népművelőként, Bánrévén kezdett dolgozni népművelőként, most pedig a Magyarcsanádhoz tartozó Bökényen tölti nyugdíjas éveit.

Akkor ismerte és szerette meg a Maros-parthoz közeli településrészt, amikor Nagylakon dolgozott a pénzügyőrségnél. Házát tizenhat esztendeje vásárolta meg. Az ötvennégy esztendős Rácz István azt mondja: itt festői a nyugalom – és erre bizony szüksége is van, merthogy szenvedélye épp a festészet. De akkor sem unatkozna, ha épp elkerülné az ihlet: udvarában rengeteg különleges háziállat nevelkedik a kosorrú nyúltól a vietnami csüngő hasú sertésig. A szárnyasaira a legbüszkébb, melyeket feleségével együtt nevel.

Rácz István udvarában – nagy területen, a régi állattartás hagyományainak megfelelően – pontosan hétféle nagy testű tyúk kapirgál; mint mondja, a nagy baromfitenyésztő nemzetek legszebb fajtái. Van közöttük amerikai, angol, sőt kínai fajta is. A nevük ugyan a laikusnak nem feltétlenül mond sokat – cockien, orpington vagy éppen wyandotten –, az azonban első pillantásra nyilvánvaló: valamennyi mintapéldánya fajának. Négy-öt kilós, tekintélyes háziszárnyasok; van köztük koromfekete, vörös és fehér, még gatyás is. Miközben kukoricát szór közéjük, Rácz István elmondja: a faluban ilyeneket már nem tart senki. Bár a húsuk nagyon finom, aki csirkét vesz tőlük, ma már jobbára hobbiállatként, szépségéért neveli őket.

A másik szenvedély a festészet. Diákkora óta fest, felvételizett is a képzőművészetire, de sikertelenül. Bár volt, hogy szünetet tartott – amikor például megszülettek a gyerekek –, azóta is műveli. Mestere sosem volt, autodidakta módon tanult, és soha nem csatlakozott egyetlen művészcsoporthoz sem. Mint fogalmaz, nem szereti behatárolni, hogy ez vajon csak hobbi, netán művészet-e, mint ahogy stílusát sem határozza meg szívesen. Szerte az országban sokfelé volt már kiállítása, egy-két évente rendez egyet, legutóbb éppen Ózdra hívták. Egy biztos: nem a tyúkokat örökíti meg – inkább a Maros-parti táj, az erdő vonzza, amit sétái után emlékezetből szokott megfesteni. – Számomra ez olyan, mint az örömzene a dzsesszben – mondja végül.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megmentik a bogárzói templomot

Szeretné megmenteni az idén százéves bogárzói templomot a Puruczky házaspár. A tanyaiak… Tovább olvasom