Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 28°C Még több cikk.

Radó Tibor: ultimátumot kaptam

Pitvaros csütörtök este lemondott polgármesterének nyílt levele.
"Tisztelt újságolvasók!

Radó Tibor Pitvaros Község immár volt polgármestere vagyok. 2012. január 19-én délután megtartott képviselő-testületi munkaértekezletünkön a Pitvarosi képviselők ultimátumot adtak az azonnali lemondásomat kérve. Mint sokan értesülhettek róla különböző forrásokból és újságcikkekből, az elmúlt néhány hónap alatt egyre elmérgesedettebb helyzetben kellett együtt dolgoznunk a képviselőkkel.

Lemondásom kikövetelése során rengeteg váddal illettek, és úgy érzem, hogy a polgármesteri feladatok ellátásához csak megfelelő együttműködéssel és hatalomvágytól mentesen lehet csak nekivágni. Polgármesterségem idején rengeteg időt és energiát fordítottam Pitvaros megfelelő irányításába, de folyamatos támadások kereszttüzében és személyemet érintő feljelentésekkel nem lehet kellő sikerrel eredményes munkát végezni.

Érzésem szerint további támadások, sőt feljelentést kell még elviselnem, de úgy érzem a jog eszközével sikerül igazamat bizonyítani. Most minden energiámat az igazság bebizonyítására és széles körű megismertetésére fogom fordítani.
Köszönöm a jó szándékú embereknek, hogy kitartásukkal és támogatásukkal bíztatnak és óvnak a gyanúsítgatásoktól.

A lemondólevelem tartalma:
Alulírott Radó Tibor Pitvaros Község polgármestere tudomásul veszem a képviselők azon bejelentést, mely szerint a továbbiakban nem tudnak velem együtt dolgozni. Ezért kijelentem, hogy a település további fejlődése és a jelenlegi körjegyzőség fennmaradása és zavartalan működése érdekében 2012. január 19-ével a polgármesteri tisztségemről lemondok.

Munkámról annyit kívánok mondani a számok említése nélkül, hogy 2010. október 8-án a hivatal átadás átvétel napján meglévő folyószámla egyenleggel szinte megegyező a lemondásom napján fennálló egyenleg annak ellenére, hogy az elmúlt évben igen erős központi megszorítások voltak. Ehhez az eredményhez természetesen hozzájárult az évközben kapott állami támogatás is, de a hiány szinten tartását nagyban segítette az általam képviselt megszorító költségvetési politika és hivatali dolgozók szakmai munkája is.

Ezt a mérleget sok évre visszamenőleg senki sem tudja felmutatni. E mellé társul, hogy 2011 év folyamán közel 100 millió forintnyi beruházás zárult le, ezáltal jelentős vagyonnövekedést elérve, mert a beruházások többsége megtérülő befektetés.

Végezetül őszintén remélem, hogy Pitvaros Község politikai belharcokat átélő lakossága nem szenvedi meg a kialakult szituációt."

Olvasóink írták

  • 19. nezdcsak 2012. január 23. 15:23
    „17.,VALÓBAN NEM VAGYOK VÁLLALKOZÓ,DE VÉGZETTSÉGEMHEZ KÖZE VAN A KERESKEDELEMHEZ,SŐT KÖZGAZDASÁGTANT IS TANULTAM.LÁTOM TE SE AZ ÁTLAGEMBEREKET VESZED ALAPUL.PONT EZÉRT NEM KERÜLT BE A KÉPVISELŐ TESTÜLETBE A MULATOZÓ VÁLLALKOZÓ,CSAK MEG KELL KÉRDEZNI A LAKOSSÁGNAK A VÉLEMÉNYÉT!
    18.,IGEN,SZERINTEM IS LE KELLETT VOLNA MONDANIA A KÉPVISELŐ TESTÜLETNEK IS,DÖNTSÖN A LAKOSSÁG!”
  • 18. nagyon 2012. január 23. 13:42
    „17. kjl-54!
    Nezdcsak nem a közgazdaságról ír, hanem arról, ami a való életben van... És igaza van abban is, más településeken (Árpádhalom, Baks, Magyarcsanád) a testületi tagok is lemondtak, hogy a lakosság döntsön!”
  • 17. klj-54 2012. január 23. 12:05
    „16. nezdcsak
    Ugye még sosem voltál vállalkozó, kereskedő pedig végképp nem?
    Populista az elképzelésed de közgazdasági alapja az nincs.”
  • 16. nezdcsak 2012. január 23. 10:47
    „15.,IGEN, A HIBÁKAT KÖZÖSEN KELLETT VOLNA MEGOLDANI ÉS NEM MINDJÁRT HÁTBA SZÚRNI A POLG.MESTERT!!AZ ELEJÉTŐL FOGVA NEM NÉZTÉK JÓ SZEMMEL ÉS NEM ÁLLTAK MELLÉ.AZ ELŐZŐ CIKLUSBA IS SZINTE U.E.A KÉPVISELŐK VOLTAK.MIT TUDNAK FELMUTATNI?(HA MÁR CSAPAT MUNKÁRÓL ÍRSZ)FÜGGETLEN ÉS ELFOGULATLAN?HISZ A HOZZÁTARTOZÓD DÖFTE HÁTBA!!!!NEVETSÉGES!NEM POLGÁRMESTERI VÁLASZTÁST KELLENE KIÍRNI,HANEM A LAKOSSÁGOT KELLENE MEGKÉRDEZNI,HOGY A KÉPVISELŐK MARADJANAK-E VAGY A (R.T.)POLGÁRMESTER MARADJON!(13 HOZZÁSZÓLÓ 1 MONDAT)
    EGYESEKNEK PEDIG NEM ÜNNEPELNI KELLETT VOLNA(AZ ÚJ HELYI KOCSMÁBA),HOGY LEMONDATTÁK A POLG.MESTERT,HANEM NEKI IS TENNI KELLENE A FALUÉRT,HISZ AZ Ő MEGÉLHETÉSE A LAKOSSÁG BEVÁSÁRLÁSÁTÓL FÜGG!TALÁN HA LEJJEBB VINNÉ AZ ÁRAKAT A BOLTJAIBA,SOKKAL TÖBB BEVÉTELE VOLNA NEKI IS!NEM MENNÉNEK EL A KÖZELI NAGY BEVÁSÁRLÓ KÖZPONTBA!”
  • 15. LekaAnita 2012. január 21. 15:59
    „Tisztelt Hozzászólók! Én nem kívánok sem a volt polgármester mellé állni, sem pedig ellene, és ugyanígy a képvislők mellett vagy ellen sem kívánok szólni. Lehet itt sokmindenkire mutogatni, lehet itt sokmindent mondani. De ez már megtörtént. Itt már csak egy helyen lehet bebizonyítania mindenkinek az igazát, csak ha bebizonyításra is kerül bárkinek az igaza, akkor is ugyanúgy ott marad a mutogatás. Az pedig hogy elmérgesedett a helyzet a 7 ember között, van ilyen, de egy vezetőnek a problémákat meg kell oldani. Nem született senki arra, hogy orvos legyen, vezető legyen, heggesztő legyen ... stb, de van bennünk képesség, ha meg nincs, akkor lehet tanulni és fejleszteni. A hibákat, ha van el kell ismerni és ismét csak tanulni kell belőle, de ami a legfontosabb, hogy felnőttként kell viselkedni, nem pedig gőgös vigyorral vagy bánom is én, hogy mivel kell viselkedni. Nehéz éveket élünk a különböző gazdasági intézkedések végett, hozzáteszem országosan, sőt a világba mindenütt, de nem szabad így viselkedni. Az külön dicsérendő, hogy voltak beruházások, melyek eredményesen lezárultak és már csak a hasznot termelik, de ez is egy csapat munkája, nem pedig egy emberé, ezt nem szabad elfelejteni. Ez az én FÜGGETLEN ÉS ELFOGULATLAN magán véleményem!”
  • 14. TÉEMKÁ 2012. január 21. 13:59
    „13. hozzászóló! Nem nevezek és tisztelek senkit, mert egy bunkó vagyok! :D Ezért így nevezem meg Önt!
    Látom az okoskodás az Ön részéről is teret nyerő! Igen képzelje el, hogy van a képviselők közül olyan akit valamikor meghurcoltak és ennek a mai napig igen kemény következményeit sínyli!”
  • 13. Népszava 2012. január 21. 13:38
    „Tisztelt Nyuszi!
    A maga testülete egy nagy rakás.....0
    Ha nagyon akartak volna akkor, csinálhattak volna valamit a faluért, de nem tették!Amikor más hibázik akkor könnyű újjal mutogatni.Most Ön vagy nem ismeri a testületi tagokat, vagy nagyon is!Mindről lehetne mit mondani, hogy ki, és mit csinált a múltban.És valaki feljelentette őket vagy esetleg meghurcolták valamelyiket is? Nem! Akkor inkább tartsa meg magának azt a kárörvendő véleményét! Ha egyik is azt akarta volna, hogy a falunak jó legyen akkor segítettek volna a Polgármesternek, nem pedig hátba szúrták volna!Kíváncsi leszek, hogy amikor jönnek majd a választások, akkor is ennyire egymás mellett fognak állni? És, hogy a 6 képviselő közül, hány fogja magát jelöltetni a Polgármesteri címre?”
  • 12. Anyuka093 2012. január 21. 09:49
    „Ááá kedves nyuszi!:)Látom ide talált és már itt is teszi az igazságot!De nem értem mire fel ez a nagy öröm,hiszen már a másik cikknél is értesült arról,hogy a Polgármester Úr lemondott!Egyébként meg,azt nem tanították meg magának,hogy más kárának nem örülünk?!Mind emelett még kíváncsi lennék arra is,hogy miféle jogot gyakorolhat Ön,ha ennyire elfogult?Valamint kitérnék a látnoki képességeire is:az ötöslottó számai érdekelnének leginkább,ugyanis oly nagy bizonyossággal állítja azt,hogy a falunak így biztosan jó lesz.Bizonyára jövőbe látó!:)Tiszteletre méltó az,hogy valaki felmeri vállalni a hibáit,mint ahogy ezt most a volt Polgármester tette.Ugyanakkor szerintem elgondolkodtató is,hiszen,ha valóban annyi hibát követett volna el ,akkor szerintem most inkább meghúzna magát....de ez nem így van!!!De ez már nem rám tartozik.Azt csak ők tudhatják,hogy mi történt,és egyébként is,szerintem mindenki a saját háza környékén sepregessen!”
  • 11. nyuszi_1986 2012. január 21. 09:43
    „Tévedni emberi dolog, de nem az én helyesírásommal kell itt foglalkozni, szerintem. Ha a polg.m sértve érzi magát és úgy gondolja, hogy ő semmi törvénytelenséget nem követett el, mert ugyebár szent és sérthetetlen, vagy csak olyan dolgokkal mtámadják ami nem igaz, akkor miért ő állt fel, miért nem a testület oszlott fel? Itt az idő, hogy a volt polg.m bebizonyítsa, hogy ő semmiben sem bűnös, mindent törvényesen csinált. De azt csak a hatóságoknál tudja megtenni és a bíróságon!!! Sok sikert hozzá! Amennyiben nem megy a hatóságokhoz a saját igaza végett, akkor azzal csak egy dolgot bizonyít, hogy a testületnek van igaza és ön bűnös és tényleg volt miért lemondania, az pedig nem a légkör és hogy nem tudnak együtt dolgozni, mert egy jó vezető ezt megoldja.”
  • 10. újratöltve 2012. január 21. 05:45
    „Nyuszi! Ezt is rosszul írtad: idelye. Helyesen:ideje! Te a Pajával jártál suliba? Ha a jogot is így tanultad, megértem, hogy fizetős lett a jogászképzés!”
  • 9. nyuszi_1986 2012. január 20. 21:59
    „Képzelje swedo, hogy van a joghoz közöm! Gyakorlom is a jogot és nem ez tesz boldoggá! Bocsánat, hogy véletlen rosszul írtam le azt, hogy lemondott, és hogy megszorítások. Ezúton kérek elnézést minden olvasótol, hogy ezen két szavamat helytelenül írtam le. Látja én legalább felvállalom a hibámat, még ha más is szól érte. Köszönöm, hogy figyelmeztetett.”
  • 8. swedo 2012. január 20. 21:36
    „Önt tényleg ez teszi boldoggá? Ez nagyon szomorú. Ha a joghoz is annyi köze van, mint szép magyar anyanyelvünk ismeretéhez, akkor biztosan nincs itt olyan nagy baj :)”
  • 7. nyuszi_1986 2012. január 20. 21:08
    „Leminditt!!!! Igen!!!! Végre és időszerű is volt!!!! A számok valóban önmagukért beszélnek és a ,egszorírások minden egyes településen ott vannak! Valóban itt lesz az idelye a törvény előtt bebizonyítania azt, hogy mi is van, bár ennyi törvénytelenséget nehéz lesz kimagyarázni és eltussolni. Hajrá! Bár nem biztos, hogy Ön fog jól kijönni a dolgokból, hisz Ön követte el ezeket és nemhiába történt meg az, hogy Önek LE KELLETT MONDANIA!!!!”
  • 6. imre57 2012. január 20. 20:59
    „Kiszombor önkormányzatának 130.millió forint megtakarítása van kincstárjegyekben.Annak ellenére,hogy a Polgármester asszony mindennek mondható csak FIDESZ-es nek nem.Nem kell mindjárt össze esküvés elméletet gyártani.”
  • 5. Queenmargareth 2012. január 20. 19:34
    „:)én nem tudok németül, vagyis ezt így tanították még, de orosztanárból képezték, mindegy:)
    a lényeg, hogy szerintem bár nem ismerem Pitvarost, de más községet igen és tudom ki, hogyan, mit tesz, vagy tehet. Olyan, hogy független polgármester sajnos nincs, nem éri meg sem neki sem a községnek:(”
  • 4. Mignon 2012. január 20. 19:11
    „2.

    Helyesen: noch einmal (igy), vagy nochmal.
    Olyan hogy : noch ein mal--, nincs.

    De ugye, Te sem a cikkhez szolsz hozza, mint a többiek az "egyetemi tamogatas"-cikknel...?”
  • 3. szentmiki 2012. január 20. 19:09
    „wieder, rossz helyen kapirgálsz...”
  • 2. Queenmargareth 2012. január 20. 19:01
    „noch ein mal:ha a fidesznek: a pártállamnak nem feküdt meg akkor esélye sem volt...”
  • 1. Mignon 2012. január 20. 18:39
    „Most elolvashattuk Rado ur olvasokhoz irott levelet.
    Ezert köszönetet mondok.

    Ezekutan elszeretnem olvasni a pitvarosi Kepviselök olvasokhoz irott levelet is!

    De kerem, ne "hozzaszolas"-kent, hanem ugyanilyen levelformaban,
    mint Rado ur tette.

    Köszönöm.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fölavatták Makó új fürdőjét

Fölavatták a tíz medencével, közel 4 milliárd forintból megépült makói Hagymatikumot - város tovább akarja bővíteni a fürdőt. Tovább olvasom