Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Reggeli Kakaó: ovirádió tízórai idején

Kiszombor - Verset mondanak, híreket olvasnak, köszöntik a szülinaposokat a kiszombori óvoda rádiójában. A Reggeli Kakaó naponta kapcsol, tízórai idején.
Öt évvel ezelőtt az intézmény alapítványa nyert pályázaton pénzt arra, hogy eszközöket szerezzenek be az óvodai rendezvények hangosításához. Ekkor vásároltak mikrofont, lejátszót, erősítőt az ovi egyik irodájába. Kiépítették a hangfalakat minden csoportszobába és az udvarra is. Innen jött az ötlet, hogy ha már technikailag igazából minden adott, miért ne működtetnék a hangosító berendezést úgy, mint ha egy ovis rádió lenne. Két óvodapedagógus Baranyiné Gulácsi Zsuzsanna és Benák Gabriella felvállalta a műsorvezetői és a szerkesztői szerepet, - kéthetente váltják egymást - ők kezelik a technikát is. Összeállították a műsortervet és közösen a gyerekekkel felvették az első szignált. Azóta minden évben újat készítettek.

Az ovirádió minden nap tízórai idején közvetít. Nem sugároz, hiszen nem rádió, igazából csak hangosbemondó. Mindig a szignállal indul a műsor. Ezután az óvónéni elmondja milyen nap van, milyen évforduló, ki a szülinapos az oviban. Őt „élő adásban" fel is köszöntik. Rengeteg hasznos dologgal teszik színesebbé a műsort. Van, hogy komolyzenei részleteket játszanak le egy-egy évforduló kapcsán, máskor találós kérdést kapnak a gyerekek.

Az ovisok is szerepelhetnek. Verset mondanak, énekelnek, alkalmakhoz illő műsort adnak elő társaiknak. A gyerekek nagyon szeretik a rádiót. Hozzászoktak ahhoz is, hogy odafigyeljenek a hírekre, az információkra. Olyan is van, hogy táncra perdülnek a csoportszobában, vagy feladatokat oldanak meg a hallottak alapján. Az intézmény szeretné fejleszteni a berendezést, erre keresik most a támogatási lehetőségeket.

Olvasóink írták

  • 3. HollóJuci 2013. június 14. 22:01
    „Az én Kicsikém ide járt és pont a két óvónénihez. Ők a világ LEGTÜNEMÉNYESEBB óvónénijei. Örömmel járt Zsuzsikához és Gabikához.Ha összefutunk velük mindig megölelgeti őket, pedig már 10 éves. Imádta az ovirádiót is. Főleg mikor ők is szerepelhettek a műsorban.”
  • 2. jq 2013. június 14. 08:05
    „Nem helyett, mellett. Ne fanyalogjál már, szerintem jópofa ötlet, ráadásul a óvónénik is normálisak lehetnek, ha ilyen nem kötelező feladatokat is felvállalnak, hogy a gyerekek jobban érezzék magukat. Én szívesen járatnám ilyen óvodába a gyerekeimet.”
  • 1. laalika 2013. június 14. 07:38
    „Gazdaságos, tízórai uzsonna helyett! Szomorú.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Munkagép vágott át gázvezetéket Makón

Markológép vágott át egy középnyomású, 3 baros gázvezetéket Makón az Ardics utcában csütörtökön délután. Tovább olvasom