Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Regina, a fekete öves bodzaszedő

A bodza hozott sikert egy makói diáklánynak, aki az Országos Tudományos Diákkonferencia első helyezettje lett. Hustiák Regina ráadásul törött kézzel állt helyt a döntőben.
Fekete övért tört
Regina nem bodzaszedés közben törte el a kezét. Elárulta: egy keleti küzdősport, a tékvandó művelője, és éppen a fekete övért vizsgázott, amikor egy törési gyakorlat közben a karja is eltört, nemcsak a deszka. Az övet ettől függetlenül megkapta, egyelőre viszont a fehéret viseli – mármint a gipszet, a karján.

Törött, begipszelt kézzel utazott az Országos Tudományos Diákkonferencia nagykőrösi döntőjére, mégis mindenkit megvert a Galamb József nevét viselő makói agrár-szakközépiskola diákja, Hustiák Regina: ő lett az abszolút győztes és egyben a legjobb előadó és a legjobb dolgozat szerzője is.

Az agrárszakos, 11. évfolyamos tanuló először Íz- és harmóniavilág a befőttesüveg-hegyen túl címmel írt egy több mint 10 oldalas szakdolgozatot, majd ezt az országos döntőben élőszóban, vetített képekkel is előadta, méghozzá népviseletben, ezzel is utalva a hagyományok fontosságára. A győztesnek járó oklevél és serleg mellé műszaki cikkeket kapott ajándékba.
Regina kislánykora óta szívesen sündörög a konyhában, ezért szerette volna felhívni a figyelmet a magyar kézműves termékek jelentőségére, értékeire.

Hustiák Regina szerint fontosak a hagyományok. A szerző felvétele
Hustiák Regina szerint fontosak a hagyományok. A szerző felvétele


Szakdolgozata témájául a bodza termesztését, felhasználását választotta. Mint mondta, azért, mert otthon, a nagymamájával is gyakran készítettek például bodzalekvárt, de mint mondja, lehet belőle szörpöt, zselét és még sok egyebet készíteni. Hozzátette: megismert egy családot, akik országos kuriózumként fehérboros bodzazselét forgalmaznak nagy sikerrel. Szerinte azért érdemes a bodzával foglalkozni, mert beszerzése egyszerű, tele van az egészségre pozitív hatást gyakorló antioxidánssal, ráadásul finom.
A makói bodzás lány érettségi után mezőgazdasági főiskolára akar járni, és azt is el tudja képzelni, hogy később fiatal gazdaként kezdjen önálló életet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szennyvízberuházás: csak apróbb munkák maradtak

Alig tucatnyi ingatlan maradt Makón és a szennyvízberuházás által érintett 5 községben, amit műszaki okok miatt gazdaságosan nem lehetett csatlakoztatni a kiépült csatornahálózathoz. Tovább olvasom