Délmagyar logó

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 19°C | 30°C Még több cikk.

Rendőrszékházat avatnak ma Makón

Hivatalosan ma, az előrehozott rendőrnapon, a rendészeti miniszter és az országos rendőrfőkapitány jelenlétében adják át a Makói Rendőrkapitányság tavaly felújított épületét.
A Makói Rendőrkapitányság épületének felújítása 363 millió 500 ezer forintba került; a rendőrök ugyan már tavaly birtokba vehettek, de hivatalosan csak ma, a rendőrnapon adják át. A késlekedésnek nagyon egyszerű a magyarázata: tavaly a rendőröknek, például a madárinfluenza vagy a térséget rendkívüli módon fenyegető árvíz miatt nem volt ideje ünnepelni.

Az elmúlt években valamennyi Csongrád megyei rendőrkapitányságot és rendőrőrsöt felújítottak, csak a szentesi kapitányság kivétel, de ezt is tervezik.

A rendőrnappal, egyben a megyei rendőrök ünnepével összekötött átadási ceremónián részt vesz Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint Bene László országos rendőrfőkapitány.

Ünnepi program

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az idén Makón, a kapitányság udvarán rendezi meg a rendőrnapi ünnepségét, ma délelőtt 10 órától délután 5 óráig tart a program. Az érdeklődők többek között megismerkedhetnek a bűnügyi helyszínelés során alkalmazott nyomrögzítési technikákkal, eszközökkel. Bárki elkészíttetheti saját ujjlenyomatát, valamint megtekintheti a rendőrségi gépjárműveket, motorokat. Az ütközőpad kipróbálásával mindenki meggyőződhet a biztonsági öv használatának fontosságáról. Ügyességi versenyek és aszfaltrajzverseny egészíti ki a programot.

Lukács János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője lapunknak hangsúlyozta: a makói kapitányságra Románia és Bulgária uniós tagsága után a rendkívüli módon megnövekedett személy- és járműforgalom miatt is kiemelt szerep jut(ott). Ráadásul Magyarország közelgő schengeni csatlakozását követően Csongrád megye újra határ menti megye lesz, s ez valószínűleg a rendőrség feladatainak növekedésével is együtt jár.

– Nincs alapjuk azoknak a feltételezéseknek, amelyek szerint január elseje óta a térségben jóval több bűncselekményt követtek el külföldiek, elsősorban román állampolgárok, mint január 1. előtt – cáfolta Lukács János az utóbbi időben vissza-visszatérő feltételezéseket. A dandártábornok hozzátette, az ismertté vált bűnelkövetők aránya évek óta 3-3,5 százalékon stagnál. A főkapitány egyúttal nagyon jónak nevezte a román hatóságokkal, elsősorban a Temes és az Arad megyei főkapitányságokkal az együttműködést. Példaként említette, hogy a közelmúltban történt csanyteleki rablás egyik, szökésben lévő tettesét villámgyorsan azonosította az aradi rendőrség.

A megyén áthaladó járműforgalmat viszont rendkívül aggasztónak nevezte Lukács János. Míg 2006 első három hónapjában a megye határain belépő járművek száma „csak" 373 ezer volt, az idén, az első negyedévben, ez a szám 30 ezerrel meghaladta a félmilliót! A kilépő autók száma is jelentősen megemelkedett, 290 ezerről 435 ezerre nőtt.

– Ezzel párhuzamosan a balesetek száma is emelkedett, a megye útjain többen haltak meg, és jóval többen szenvedtek könnyebb vagy súlyosabb sérüléseket az idén. A külföldiek által okozott balesetek száma azonban nem nőtt – mondta Lukács János megyei főkapitány.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pulitzerre emlékeztek Makón

Pulitzer Józsefre emlékeztek tegnap a sajtócézár születésének százhatvanadik évfordulóján… Tovább olvasom