Délmagyar logó

2017. 06. 28. szerda - Levente, Irén 22°C | 35°C Még több cikk.

Rettegés a makói Kápolna utcában

Makó - Rettegnek a Honvéd városrészben élők Makón. Van, aki csak léccel a kezében és tégladarabbal a táskájában mer kimenni az utcára. A szomszédok figyelik egymás házát, nem csupán nappal, hanem éjjel is. A lakók szerint nőtt, a rendőrség szerint viszont csökkent a bűnözés az utóbbi néhány hétben a Honvédban.
A lakók – akik közül senki sem vállalta teljes nevét és arcát – szerint nőtt, a rendőrség szerint viszont csökkent a bűnözés az utóbbi néhány hétben a Honvédban.

– Már az utcára sem merünk egyedül kilépni – panaszolta ottjártunkkor a nyugdíjas Sz. Sándorné Kápolna utcai háza előtt. Otthona Makó Honvéd városré- szében található, ahol – az ott élők állítása szerint – az utóbbi időben nőtt a bűnözés. Az idős asszonyt saját utcájában rabolták ki. Elmesélte: amikor pár napja egy délután a gyógyszertárból hazafelé tartott, két fiatalkorú mellé biciklizett, kitépte kezéből a táskát, majd elhajtott. Még utánuk is szólt, hogy legalább a gyógyszereket hagyják ott neki. Nagyobb összeg nem volt a tárcájában, azonban az iratai és a lakáskulcsai benne voltak. Még aznap szólt a rendőröknek, akik az esti órákig kint voltak a házánál. Amikor elmentek, rögtön jöttek is a támadói. A szomszédasszonya vette észre és zavarta el őket.

Van, aki csak léccel a kezében és tégladarabbal a táskájában mer kimenni az utcára . Foto: Segesvári Csaba
Van, aki csak léccel a kezében és tégladarabbal a táskájában mer kimenni az utcára .
Foto: Segesvári Csaba

Sz. Sándorné szomszédja, N. Józsefné megerősítette a történteket. Elmondta, léccel a kezében és tégladarabbal a táskájában mer csak kimenni az utcára, hiszen már őt is meg akarták támadni. Az asszony már nem csupán az utcán, de saját otthonában sem érzi biztonságban magát. Szerinte éjjelente feltűnően megnő a forgalom az utcán, a tolvajok próbálkoznak, megütögetik az ablakot, benyitnak a kapun, tesztelik, van-e otthon valaki. N. Józsefné a szemben található házra mutatott. – Onnan fát loptak el legutóbb, de gyakorlatilag mindent visznek – fokhagymát, szenet –, ami mozdítható. Nincs olyan otthon a körülbelül 700 méter hosszú, 50-60 házból álló Kápolna utcában, ahol ne próbálkoztak volna már a tolvajok. Amikor ideköltöztünk, még a kapukat sem kellett zárni, most pedig rettegünk – mondta N. Józsefné.

Figyelik egymás házát

A környéken többen árulják a házukat, ám amikor az érdeklődők megtudják, hogy hol van, meg sem nézik az épületet. Többen panaszolták, félnek az utcában. D. Józsefné szerint csak összefogással védhetik meg tulajdonaikat. Folyamatosan figyelik egymás házát a szomszédokkal, nem csupán nappal, hanem éjjel is.

– Nem azokkal van gond, akik már évtizedek óta itt élnek, hanem a betelepítettekkel – állítják az ott élők. Elmondásuk szerint a származás sem jelent védelmet, egyaránt éri támadás a többség és a régóta ott élő kisebbség tagjait is. A Kápolna utcaiak szerint az utcában bicikliző gyerekekkel figyeltetik a házakat, és ahol azt veszik észre, hogy nincs otthon senki, ott próbálkoznak. A közeli boltban és zöldségárusnál is szemmel tartják a vevőket; azt figyelik, kinek mennyi pénz lapul a pénztárcájában.

Palicz András rendőrkapitány lapunk érdeklődésére elmondta: a makói kapitányságra több bejelentés érkezett, hogy biciklis elkövetők táskákat loptak el a járókelőktől. Hozzátette: augusztus vége óta kimutathatóan csökkent a bűncselekmények száma Honvéd városrészben a gyakoribb rendőri jelenlétnek köszönhetően. Elmondta: legtöbbször az áldozat nem tud vagy nem mer pontos személyleírást adni támadójáról. Kérdésünkre, mit tudnak tenni például az Sz. Sándornét ért támadás ügyében, a kapitány azt válaszolta: folyik a széleskörű adatgyűjtés. Hangsúlyozta, ügyelnek a környék biztonságára, civil ruhás rendőrök is járják a városrészt.

Nagy a szegénység a makói Honvéd városrészben. Fotó: Segesvári Csaba
Nagy a szegénység a makói Honvéd városrészben.
Fotó: Segesvári Csaba

Az utcában élők szerint az a probléma, hogy legtöbbször kiskorúak az elkövetők, és ha sikerül is azonosítani őket, nem büntethetők. A Kápolna utcaiak attól is tartanak, ha nevén nevezik a tettest, bosszút áll rajtuk a családjuk.

Kerékpáros tolvaj

Csörög rovatunkhoz is több jelzés futott be a kerékpáros bűncselekmény-sorozattal kapcsolatban. Egy meglopott asszony elmesélte, hogy munkahelyéről biciklizett hazafelé, amikor Honvéd szélén, a Tulipán utcai óvodánál mellé került egy kerékpáros férfi, aki megragadta a kormányra akasztott táskát. A kerékpár felborult, a hölgy leesett és meg is sérült, a tettes pedig egy darabig még vonszolta a táskával a kétkerekűt. Mások ugyan elmondták panaszukat, ám nemcsak nevüket tartották titokban, de esetük pontos körülményeit is.

Olvasóink írták

71 hozzászólás
  • 71. nelly. 2008. november 13. 15:32
    „valaki téglával a táskájában mer kimenni az utcára? megérdemli. cipelje. de akkor már kettőt is. hátha előlről meg hátulról is betámadják.”
  • 70. Bodag 2008. november 09. 16:10
    „+1 :-D”
  • 69. huzt 2008. november 09. 08:57
    „Cukormaffia leszámolás Ártánd közelében

    A kristály- és a porcukor maffia csapott össze Ártánd mellett egy parkolóban. A két maffiacsoport a rendőrség információi szerint a kockacukor piac felosztása miatt vívott harcot. A parkolóban megtalálták két cukornepper holttestét is. A holttestek mellett egy rózsaszín vattacukrot és egy kakasos nyalókát foglaltak le bűnjelként, ami a cukormaffia világában az árulást és a gyávaságot szimbolizálja. Ez már nem az első összecsapás a cukormaffia két legerősebb klánja között, az első villongások akkor kezdődtek, amikor a VPOP lefoglalt két tonna porcukrot egy kamionban, amit kokainnak hittek.”
  • 68. Kovács Béla 2008. november 07. 20:21
    „kedves benq11!

    Csak nem a "crime rate"-ra gondoltál? :-))))) Na Makónak ilyen soha sem lesz!!”
  • 67. benq11 2008. november 07. 19:54
    „klikk ide”
  • 66. ennyiiiiiiii 2008. november 07. 18:10
    „nem csak a cigányok rabolnak, fosztogatnak.a házakba ugyanugy beugranak a 8-10 éves MAGYAR gyerekek is.és a rend őrei már megint nem tudnak semmit csinálni.
    és amugy 59! igazad van teljes mértékben.az önkormányzati tüzelőt amit a rászorultak kapnak(köztük magyarok és más nemzetiségűek is) a magyarok ugyanugy eladják már a ház elől ahogy épp lelett pakolva, az árát meg elisszák.
    szoval először a saját "portánkon" kellene szétnézni...”
  • 65. POLICE 2008. november 07. 18:02
    „Kedves h.c.y!
    A barátodat egy közlekedési rendőr büntette meg. Mivel nem csatolta be a biztonsági ővét. Ráadásul nem kapott nagy büntetést. Elkövetett egy szabálysértést. Ezt általában tudomásul szokták venni, és nem szoktak különböző megjegyzéseket hozzá fűzni, hogy kinek mikor mit kellene csinálni. Ugyanis nem őriztetek együtt libát. Ha már ide írtátok az intézkedést, lehettetek volna tárgyilagosak is. A választ megkaptátok. Magyarországon az utasnak is be kell kapcsolni a biztonsági ővet.”
  • 64. ogre 2008. november 07. 17:56
    „Kápolna utcán lakok és még nem fordult elő semijen betörés az utcában az a baj hogy sok az öreg nénik akik egyedül élnek és félnek és ha anyira félnének mért este mennek a boltba és patikába”
  • 63. Kovács Béla 2008. november 07. 11:43
    „Szét kellene nézni északi szomszédaink (nem a norvégokra gondolok) háza táján egy-egy rendőri intézkedést követően. Nem kezdenek vizsgálódni , hogy volt-e túlkapás vagy brutalitás (megjegyzem elítélem, hogy elverték a magyar szurkolókat- ámbár a transzparenseket látva ez bizony várható volt) , vagy sem, hanem teljes vállszélességgel kiáll az államvezetés mögöttük és megvédik őket, nemzetközi szinten is. Mi történik itthon?! - Ha rendünk őre megpróbál intézkedni a bűnözővel szemben (aki az előző percben még husánggal verte a nyugdíjas fejét 200 Ft-ért) és az neagysten megsérül (elered az orra vére) mire számíthat: ügyészségi nyomozóhivatali-, államvédelmi hivatali-, ombudsmani-, plusz belső vizsgálat arra, hogy szabályszerűen kérte-e meg a tisztelt bűnözőt, hogy ugyan tegye már le azt a husángot és különben sem szabad bántani Mari nénit. Aztán lezárulnak a vizsgálatok (jó esetben addig nem függesztik fel) és megállapítják, hogy az intézkedés előtt nem szólt, hogy Ő rendőr , függetlenül attól, hogy uniformisban volt, és jól elmarasztalják. Főleg, ha az elkövető kisebbség, akkor aztán még otthon is félhet. Miért kell csodálkozni azon, hogy tesznek rá mi történik az alvégeken (meg máshol is). Addig amíg a rendfenntartásnak nincs joga csak kötelessége és a bűnözőnek nincs kötelessége csak joga, javulásra nem kell számítani. Amíg az állam nem a katonái mellett (mögött) áll, hanem ellenük és csak azzal vannak elfoglalva vezetőink, hogy hogyan nyalják ki a kisebbségi ( lassan többségi:-((() választók hátsóját a szavazataikért.. hát nem lesz csoda!”
  • 62. egyszeru polgar 2008. november 07. 07:51
    „A kozbiztonsag minden egeszseges tarsadalom alapeleme. Kulonben anarchia uralkodik el. Egyre inkabb jellemzo ma Magyarorszegra is. A rendorseg mar reg nem a ren ore. A megelozes a leghatekonyabb, nem pedig a buncselekmenyek bekovetkezese utani vadaskodas, pereskedes, karterites vagy korhazi kezeles.
    Nem szabad azomban elfelejteni, a rendorseg minden idokben a kormany szolgaja. Ebbol kovetkezik, hogy a gondok megszuntetese egy hatarozott es nemzet felemelo celu allami apparatus mukodese eredmenyezheti.
    A polgaroknak joguk van kovetelni a rend fenntartast, csak szervezett modon kell fellepni.”
  • 61. Scott 2008. november 07. 06:20
    „Az 13OO fős Hencidán hasonló a helyzet, ezért 7,8 millió Ft-ért felszereltek 15 térfigyelő kamerát, amely ezáltal az egész falut ellenőrzi. Ha egy ilyen kis falu meg tudta oldani - pedig nem épitenek 3OO millióért bicikli utat - Makó egy hasonló nagyságú területen már rég megcsinálhatta volna. Ha valakinek nem tetszik az ott lakók közül, költözzön vissza oda ahonnan betelepitették...”
  • 60. r_ 2008. november 06. 23:45
    „"Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!"

    Kár, hogy a táskatolvaj nincs tekintettel a személyiségi jogaimra, nem érdekli semmilyen felelősség, és emellett magasról sz_rik az általa keltett gyűlölethullámra. Mások meg akár még hasznot is húzhatnak belőle, mint például a Mohácsi-klán, amikor az adófizetőktől kapott fizetésükből nemzetközi színtereken égetik az országot, otthon pedig tovább szítják a feszültséget a szemellenzős megnyilvánulásaikkal, ahelyett hogy megpróbálnák a népük igazán leszakadt rétegét felzárkóztatni, és a tudatukba belevésni az alapvető társadalmi normákat, és azok követésének elengedhetetlen szükségét.

    Erről kéne cikkezni, mielőtt késő lesz.

    Csak a maszatolás jobban fizet és polkorrekt marad tőle a nagytudású újságíró.”
  • 59. lacipapa68 2008. november 06. 20:51
    „Miért bántjátok a cigányokat?Nem veszitek észe,hogy a magyar állam a legnagyobb barom,mert engedi,hogy az élősködők a fejére nőjenek?Különben segélyosztáskor nem csak a cigányokkal van tele az összes kocsma.A "pozitív diszkrimináció" nevű hülyeséget símán meg kellene szűntetni,és akkor hamar a helyükre kerülnének a dolgok.”
  • 58. ........ 2008. november 06. 20:23
    „Billencs Kamazt nekik, tolatva. Volt már rá példa, utána csönd volt.”
  • 57. régóta 2008. november 06. 19:45
    „Probléma eddig is volt, ezt nem lehet az új kapitány munkájára fogni. Csak éppen eddig nem írt róla az újság. Bár, most is bulvárosra sikerült. Nekem a léces rész tetszik a legjobban :-D”
  • 56. Joe Sheperd 2008. november 06. 18:24
    „Az új makói rendőrkapitány nagyon gyengén muzsikál! Vagy ennyire gyenge volna az egész zenekar?”
  • 55. Féltek a redőrségtől. 2008. november 06. 16:57
    „Rendszerváltás előtt ilyen nem volt.”
  • 54. 4 2008. november 06. 16:02
    „Tisztelt Major Zsuzsanna!

    Ezt a cikket legyenszíves eljuttatni a kisebbségi vezetőknek is.”
  • 53. buab 2008. november 06. 13:48
    „Rendőr csak akkor van, ha a magyar társainkat kell megverni, szemét kilőni stb. Budapesten!
    "Szolgálunk és védünk" - nevetséges az egész!”
  • 52. egy 2008. november 06. 13:47
    „Macnak igaza van.
    Ha ezután Szlovákiába nem mehetnek a szurkolók "úgy" és "azért" mint eddig, akkor menjenek a Honvéd városrészbe(?) és ott "kapcsolódjanak ki".”
71 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Telekosztás Makón

Makó - Negyedik alkalommal oszt ingyen telkeket Makó önkormányzata fiatal pároknak a Velnök utcában.… Tovább olvasom