Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

Riasztották Szabinát, de elmaradt az operáció

Makó - Almási Szabinát, a 18 éves makói májbeteg nagylányt nemrégiben „riasztották" az orvosok, mert egy megfelelő májat találtak számára. Már a műtőasztalon feküdt, és az altatását is elkezdték, amikor kiderült, túlságosan kockázatos lenne a beavatkozás.
Továbbra is májátültetésre vár a 18 éves makói Almási Szabina, noha most már több mint egy éve kielégítő az állapota. A család – mondta Almási Pálné, az édesanya – ennek ellenére sem iratkozik le a májtranszplantációs listáról, mert bármikor rosszabbodhat a nagylány állapota. Elpattanhatnak a májban lévő erek, és bekövetkezhet az, ami 2007-ben: az állandó vérzéssel együtt járó pokoli fájdalmak.

Ezért nem haboztak egy másodpercig sem, amikor nemrégiben „riasztásuk" volt.

A drámai pillanatokat próbáljuk együtt feleleveníteni, de elég nehéz, hiszen azt sem tudták, hol áll a fejük.

Szabina is, édesanyja is telefonhívást kapott, hogy készüljenek, alkalmas donort találtak a nagylány számára. Azonnal csomagolni kezdtek, és már jött is értük a makói mentő, amely másfél óra alatt elért velük Budapestre. Szabinától több kémcső vért vettek, ultrahangra, röntgenre küldték. Este közölték vele az orvosok, hogy a csoportazonos, méretre jó májat most veszi ki a donorból a transzplantációs team. Hogy kié az életmentő szerv, mi történt a donorral, természetesen nem mondhatták meg Szabinának.

Almási Szabina megtanult együtt élni a betegséggel. Fotó: Karnok Csaba
Almási Szabina korábban - megtanult együtt élni a betegséggel.
Fotó: Karnok Csaba

A lány éjszakára külön szobát kapott, és nyugodtan nézett elébe annak, ami rá várhat. Nem csoda, hiszen egyfolytában kapta a nyugtatókat. Most, a történtekre visszaemlékezve elmondta, csak addig volt ideges, amíg Budapestre nem értek. Nem úgy az édesanya: Almásiné este visszautazott Makóra, egész éjszaka ébren volt, reggel fél 6-kor pedig buszra szállt. Mire a klinikára ért, lányát már betolták a műtőbe. Az aggódáson túl azt nem tudta elrendezni magában, jól döntöttek-e, hiszen Szabina „éppen jól volt", a beültetés azonban kockázatos dolog.

Szabinát 9 körül vitték a műtőbe, megnézhette a májat is, amelyet neki szántak. Még rémlett neki, hogy altatni kezdték, de minden más kiesett az emlékezetéből. A következő emlékképe már az volt, hogy felébredt, és közölték vele, rossz állapotban találták a donor májában lévő ereket, „nem tudták volna összevarrni az övéivel", ezért elmaradt a transzplantáció.

Még mindig májátültetésre vár a 18 éves Almási Szabina. Fotó: DM/DV
Még mindig májátültetésre vár a 18 éves Almási Szabina.
Fotó: DM/DV

Már a második riasztást élték át. Az első alkalmas donort még 2008 júniusában jelezte a számítógépes rendszer, de akkor nem futhattak. Szabina éppen lázas betegen feküdt.

Csalódottak-e? Anya és lánya azt mondta, együtt élnek a betegséggel. Tudják, hogy van olyan sorstárs, akit már 8-szor riasztottak, és a nyolcadik alkalommal sikerült a műtétet elvégezni. Szabina most élvezi a nyári szünetet, várja a szegedi SZIN-t. Szeptemberben negyedikes gimnazista lesz, magántanulóként. Szociális munkás szeretne lenni.

Fejlődési rendellenesség

Szabina fejlődési rendellenességgel, elzárt epeúttal született Makón. Szegeden előbb háromhetes, majd három hónapos korában műtötte meg sikeresen Füzesi Kristóf professzor. Ezt követően 17 évig nem volt semmi problémája. 2007. október 30-án jelentkeztek az első tünetek, és az orvosok megállapították, portális hipertenzió (a máj működészavara következtében kialakult vénás nyomásfokozódás) lépett fel: s mivel a májban lévő erek nem bírták a túlnyomást, a beteg állandóan vérzett. Szabina először a szegedi gyerekklinikán feküdt két hónapig, majd Budapestre került. 2008. május 9-én életmentő műtéten esett át: elállították a vérzést. Már csak 43 kiló volt a testsúlya.

Olvasóink írták

  • 5. Vajda 2009. július 31. 20:35
    „Minden jót, és kitartás.”
  • 4. monikalia 2009. július 31. 17:49
    „Nagyon remélem hogy minden jora fordúl”
  • 3. stoneangel 2009. július 31. 15:42
    „Innen kanadabol is kivanok Neked minden jot.”
  • 2. tuningfine 2009. július 31. 14:27
    „Szia almasigirl ! Sok kitartást kívánunk Skóciából.

    eregorn és tuningfine”
  • 1. 19701230 2009. július 31. 13:02
    „minden jot!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Letartóztatták a tolvaj szarkát

Makó - Nemrég töltötte be a 18. életévét az a makói fiatalember, akit többrendbeli lopás miatt… Tovább olvasom