Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Senkit sem küldött el a Szefo az átszervezés miatt

Makó - Visszaadta a makói önkormányzattól bérelt, Szép utcai telephelyét a Szefo Zrt. – a dolgozókat a Búza utcai, egykori iskolaépületből kialakított üzembe helyezték át. Itt most naponta több mint kétszázan dolgoznak. A cég nyereséges, egyelőre nem terveznek leépítéseket.
Nem igazak azok a híresztelések, hogy a halmozottan hátrányos helyzetűeket is foglalkoztató Szefo Zrt. makói telephelyének bezárásával többen is utcára kerültek – ugyan az egyik üzemegység megszűnt, mégsem kellett elküldeni senkit. Kiss Sándor elnök-vezérigazgató szerint a gazdaságosság indokolta, hogy visszaadták az önkormányzati bérleményt.

– Hét évvel ezelőtt kötött a cégünk szerződést a makói önkormányzattal a Szép utcai telephelyre, itt először százötven fővel kezdtük meg a termelést, majd bővült a létszám, és időközben üzemet nyithattunk a Búza utcai, egykori iskolaépületben is. Pusztán gazdaságossági szempontok alapján még a múlt év végén úgy döntöttem, hogy vonjuk össze egy épületbe a munkaerőt, így tavasztól a már korábban átalakított és kétszáznál is több dolgozó befogadására alkalmas Búza utcai üzemben folytatódhat tovább a termelés – foglalta össze az igazgató, aki megerősítette: a több mint hatezer négyzetméteres bérleményt, amit igen kedvezményesen, havonta mintegy százezer forintért béreltek a várostól, visszaadták az önkormányzat kezelésébe.

Minden állás megmaradt. A Búza utcai egykori iskolában most több mint kétszázan dolgoznak. Fotó: DM/DV
Minden állás megmaradt. A Búza utcai egykori iskolában most több mint kétszázan dolgoznak.
Fotó: DM/DV

Kiss Sándor elmondta: az átszervezés a jelenlegi munkavállalói állományt semmilyen szempontból nem érintette hátrányosan, hiszen a Búza utcai üzemben korszerűbb, jobb körülmények között dolgozhatnak, és az épület alkalmas a napi több mint kétszáz dolgozó befogadására is. Kiderült az is, hogy a cég a közeljövőben nem tervez csoportos leépítéseket.

– Erősödik a piaci pozíciónk, ezzel kapcsolatban folyamatosan növekszik az árbevételünk is, csak ebben a negyedévben 110 milliós növekményt könyvelhettünk el, miközben az egész évre 150 milliós növekedést terveztünk. Ennek megfelelően a jelenlegi munkaerő megtartásával és a termelékenység növelésével tudjuk kielégíteni a megrendeléseket, így szóba sem került a makói üzem leépítése, megszüntetése – fogalmazott a vezérigazgató.

Kínába exportálnak

Az európai piacok mellett az Egyesült Államokba és Kínába is exportálják az Szefo-termékeket. Megtudtuk: az olimpia miatt is megnövekedett a kereslet az ázsiai országban.

Olvasóink írták

  • 8. Jogász 2008. május 20. 17:17
    „A vezérigazgató hogyne tudna róla, hogy hány embert küldenek el? Hiszen ő csak egy számot közöl, hogy hány ember maradhat. Hiszen állításuk szerint fonaltekergetésből nem tudják fenntartani a céget, a konnektorszerelés meg nem elég, hogy vigye az "üzemet". CSak egy a bibi: ezt akkor is tudhatták, mikor felvették az embereket, és felkarmolták az állami támogatást.
    Az meg már csak az "emberségükön" múlt volna, hogy kiket hagynak dolgozni tovább, azért a kis pénzért, ami így is életmentő volt némelyeknek.
    De hát ne beszéljünk olyanról, ami nincs...”
  • 7. sétáló 2008. május 16. 11:45
    „Kiss Sándor elnök vezérigazgató csak azt tudja amit neki elmondanak.Halvány fogalma se nincsen hányan nem dolgoznak már ott.Az is igaz aki elérte a nyugdíly korhatárt az elmehet nyugdíjba.62éven túl szerintem nem alkalmaznak senkit.Ez csak rehabilitációs munka a megrokkanás melletti kereset kiegészítéshez.Sajnos a korhatár elérésével mindenkit elküldenek.Annyi embert hagynak meg hogy feltudhassák venni az államtól a megpályázott munkabért,igy a vezetőségnek is lesz a városban munkahelye.A KIS EMBERT SOHA NEM NÉZIK ,CSAK KIHASZNÁLJÁK,MINDIG A SAJÁT ZSEBÜKET TÖMIK MEG,A SZEGÉNYRŐL OLYAN SZÉPEN BESZÉLNEK ,pedig tudják az igazságot.”
  • 6. Murphy 2008. május 09. 20:42
    „Szefo "Gyár" = KAMU "Gyár"
    De ne felejtsétek: A NÉP nem csak alátámaszthatja, de fel is boríthatja a hajót....!”
  • 5. monika lia 2008. április 18. 15:34
    „Nekem is volt egy rehab üzzem ahol dolgoztam sajnos ott is igy kezdődőtt a le építés .Sajnos már meg is szünt 30 embert bocsájtottak el !”
  • 4. Joy 2008. április 16. 10:29
    „Egyett értek mindenkivel! Csak egyre lenék kíváncsi, hogy ez a cikk mire volt jó,mert a megnyugtatásra biztos nem? Felháborítónak tartom ezt a cikket! A felsővezetés mért nem válalja fel, hogy a cikk nem fedi a valóságot. Ajánlom a vezetőségnek az alábbi tényt miszerint:" Két ember még nem tömeg, de három már bizony tömegnek számít!!!" Továbbá, attól függetlenűl, hogy a kormány reformálta a támogatásokat szerintem nem kéne lekezelően báni a beteg emberekkel (bármilyen betegsége is van)!”
  • 3. Egy a többiekből 2008. április 15. 12:47
    „A cikk nem fedi a valóságot. Igenis küldtek el a cég makói telepéről naponta 2-3-4 személyt. Az okát nem tudtuk. Ez ugy történt, hogy munkakezdés után, vagy közben, vagy a befejezés előtt az irodába behívták az érintett személyt és közölték vele, hogy másnap nem kell megjelennie a munkahelyén. Nagyon sok könnyet, kétségbeesést, és hogyan tovább? megválaszolatlan kérdést láttam azokban a napokban. Állítólag azért így történt, hogy ne csoportos leépítésnek számítson. A leépítések jelenleg már nem folytatódnak, de a munkahelyi légkör ma sem megfelelő. Jelenleg a szabadságok időaránnyos kiadásával sokkolják az ott dolgozókat, valamint a munkahelyi vezetők sem a megfelelő hangnemben viszonyulnak az ott dolgozó beteg emberek kéréseikhez, érdekeihez. Remélem ez a cikk nem fogja az utolsó napjaimat jelenti eni. mindenkinek szép napot kivánok: egy ma még dolgozó”
  • 2. ÉN" 2008. április 15. 06:16
    „Minden elvan ferdítve...talán az újság híreinek sem kellene hinni...olyan mint a szomszédok!”
  • 1. Senki 2008. április 14. 09:42
    „Ehhez azért reagálnék! Méghogy nem küldtek el senkit!!??? Anyukám ott dolgozik. Az elmúlt két-három hétben volt, hogy naponta egy-két embert elküldtek.A "kiválasztottak" ledolgozták a munkaidejüket, és a műszak végén 5 perccel behívatták, és közölték velük, hogy holnap már nem kell jönni. Három hét alatt kb. 15 embert küldtek el. Az emberek félnek, hogy holnap nehogy ők legyenek a soron, mert ugye abból a kis rokkantnyugdíjból nem nagyon tudnak megélni, kifizetni a rezsit, és még talán enni is kellene. Ja és akik ott vannak, dolgozni szeretnének.Miért kell nem valós dolgokat nyilatkozni???”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jászsági romák jártak a makói cigányoknál

Makó - A makói cigányság gondjainak feltérképezésében és megoldásában is közvetítőül ajánlkozik egy civilszervezet, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet, amely országjáró körútja keretében a hét végén Makón állította fel információs sátrát. Tovább olvasom