![]() |
| Sólyom László maga helyezte el koszorúját Kecskeméti Ármin főrabbi új emléktáblájánál. Fotó: Karnok Csaba |
| A történelemtanítás kudarca Kecskeméti Ármin makói főrabbit, irodalomtörténészt, a szegedi egyetem magántanárát deportálták, 1944-ben halt meg, hazájától távol. Emléktábláját egy 22 éves fiatalember az október 26-ára virradó éjszakán leverte, összetörte, és felírta a falra a holokauszt áldozatainak számára utalva: „Milyen 6 millió? Hazug disznók!" A bíróság rongálás és kegyeletsértés miatt 20 nap közérdekű munkára ítélte a tettest, aki nem fellebbezett. |
A fent leírt mondatnak, ami a az autón volt, van igazságtartalma. De a táblát semmi esetre sem kellett volna szétverni. Nekem addig semmi bajom a zsidókkal, amíg tudják merre van a hazafelé, és nem Magyarországról akarják a magyarokat a Bno kódos receptjeikkel és az egyéb gusztustalan húzásaikkal kiírtani és a területet megszerezni. Ugyanis Magyarországot sokak által köztudottan kiszemelték maguknak, mert jó adottságokkal rendelkezik, csak egy gond van a Magyar föld már lakott. Ezen el lehet agyalni.(Bno -bETEGSÉGEK NEMZETKÖZI OSZTÁLYOZÁSA, feltérképezték a tipikus magyar betegségeket, azóta jól fel is emelkedett a szívgyógyszerek ára pl., mezőgazdaság tönkretétele az export termékkel, Sukoró ügye stb)
magyarok az a szégyenletes hogy sok ilyen sunyi ember van,mint te is akinek csak nagy a szája aztán elbújik ,kritizál de közben ő maga egy szánalmas senkiházi!
Tisztelettel ajánlanám figyelmedbe a Jobbik választási programját.
Ott minden levan írva.Ha nem osztod ezeked az álláspontokat,kicsit körbe kell nézned.
Mindenesetre van egy tény!
Én sem bírálok bőrszín alapján.Az embereket tetteik alapján értékelem.
DE!
Vannak olyan nemzetközi és hazai folyamatok amiket nem tudok elfogadni ,így harcomat folytatom a jelenlegi betolakodókkal szemben.
Felejtsük el a régi sérelmeket.Zárjuk le!
A történelem eltűnik,az idő tovább megy.
De az felháborít,hogy egyes népcsoportok a történelem hibáin lovagolva,metszik el emberek millióinak torkát.
Sajnos ami volt,volt -nem volt-nem tudni.Vannak vélemények és ellenvélemények.
Mindenesetre kicsit kicsit bűzös ez a nagy összeborulás.......
Mért érzem úgy hogy "magyarok" és" zolcsi44" fórumozók rokonok?!
Úgy érzem utóbbi esetben is teteinek mozgató rugója a Magyarságért (Nemzetért) való kiállás volt.
47- Nagyszerűen fogalmaztál, kiemelném: "helyesen cselekedett"......"egyértelműen emelte fel a szavát". A saját szavaidból is kiderül, hogy különbséget tesz események és események között, míg faji, etnikai ügyről van szó cselekszik, míg a magyarságért kell tenni valamit, "csak" a szája jár. Ezen viselkedése szégyenletes és megvetendő!
Nem hiszem, hogy a védelmemre szorulna de egy két hozzászólást olvasva . . .
A köztársasági elnök úr, helyesen cselekedett. Egy olyan országban - sok volt ilyen- ahol több százezer embert származásuk alapján (szőkét, barnát, fiatalt, öreget, gazdagot, szegényt, tanultat, kevésbé iskolázottat, folytathatnám a sort) lakóhelyéről elhurcoltak és megöltek. Ott ezt kell tenni, minden olyan eseménykor, ami gyűlöletet szít, amelynek eredője volt a fenti népirtás. Igen helyesen cselekedet, mikor cigány családok sérelmére elkövetett támadások sérültjét meglátogatta. Természetesen nem jelenhet meg minden bűncselekmény áldozatánál. De ahol kitapintható, hogy nem személyes okok, hanem faji őrület az indok, ott tiltakozni kell. Neki biztosan, hiszen a nemzetett képviseli. Más aspektusban is megtette ezt, gondoljunk a közelmúltban történt Szlovák eseményre. Végül ne feledjük a XX. századi vörös terror valamint a 1956-os események megtorlása ellen is egyértelműen emelte fel a szavát.
correckt én sem szeretem a kormányt, sőőőt még a Fideszt sem!
Azt is mondhatnám, hogy nagyon sok dologban egyetértek a Jobbikkal, de az a baj, hogy túl sok Jobbik érzelmű ember szeretné vissza hozni a szégyenteljes éveket a XX. századból, enged meg, hogy én ennek had ne szurkolójak...
Én olyan elv szerint élek ahol, nem a vallás, nem a bőrszín, nem egy népcsoport alapján különböztetek meg embereket, hanem viselkedés alapján...A Jobbik ennek a kritériumnak nem felel meg és sajnos egyre több olyan ember sem aki mostanra nem lát a gyűlölettől és azzal szennyezi mindennapjait!
Kár, hogy sok ember ezt nem így látja, mondhatni szégyenletes!
Sólyom László a barbárság ellen tiltakozott Makón
Én meg falcon leslie ellen tiltakoznék !
Nagyon összefonódott .......
Adóm 100 százalékát ajánlom tolvaj zsidóbérenc kormányainknak!"
Eddig vajh mit tettél ???????????????????????



