Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

Száztíz éves a makói gimnázium

Éppen száztíz esztendeje, 1895 szeptemberében kezdődött az első tanév a makói József Attila Gimnáziumban. Az évfordulót a tegnapi nagyszünetben ünnepelték meg – az óriási születésnapi tortából minden diák és tanár kapott egy szeletet.
A középiskola tizennégyszer váltott nevet. Fotó: Schmidt Andrea
A száztíz esztendős középiskola, mint Rója István igazgatótól megtudtuk, alapításakor egyetlen évfolyammal indult – az első, hétfős és kizárólag fiúkból álló osztály tablóját mindmáig őrzik az intézményben. Azóta a gimnázium tanuló- és tanári létszámában, illetve épületében is jelentősen gyarapodott.

Neve egyébként az alapítása óta pontosan tizennégyszer változott: többnyire az iskolatípus hivatalos megnevezése, de névadót is váltott kétszer – először Csanád vezér, később, egy rövid ideig Szántó Kovács János nevét viselte, József Attiláét pedig, aki tanult is az épület falai között, éppen ötven esztendeje vette föl. A sok változás közepette egyvalami maradt állandó: többnyire a gimnáziumban alapozza meg tudását a város és szűkebb környékének értelmisége, és ez bizonyos rangot jelent – mondta el lapunknak az igazgató, mellesleg egykori JAG-os diák.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makói szennyvízberuházás

Meghaladta a hatvan százalékot az új szennyvízbekötést igénylők száma Makón és térségében. A… Tovább olvasom