Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Szélmalomharc egy nagykapuért Makón

Egy kapubejáróért harcolt évek óta az önkormányzattal a makói Nagyhegyesi István. Most úgy néz ki, megnyerte a háborút – csak éppen ha megépíti a kaput, autó ott nem mehet be, mivel a bejáró a gépkocsiforgalom elől elzárt Nagyér sétányra nyílna. Kérdés: módosíthatják-e a forgalmi rendet?
Nagyhegyesi István úgy érzi, emberi jogaiban korlátozzák azzal, hogy nem lehet nagykapuja. Fotó: Szabó Imre
Nagyhegyesi István és felesége három évvel ezelőtt vásárolta meg a Béke utca 8. szám alatti házat. Az ingatlan helyzete speciális: csupán egy igen szűk, alig több, mint egy méter széles bejárata van a Béke utca felől – nagykapuja, amin kocsival is bejárhatna, nincs. Éppen ezért arra gondolt, megegyezik a szomszédjával és egy telekrendezés keretében, portáját L alakúra módosítva kijárási lehetőséghez jut a Nagyér sétány felé. A szomszéd házaspár örömmel fogadta az ötletet, ők ugyanis a hátsó fertályért cserébe kiszélesíthették volna kertjüket. A terv ott feneklett meg, hogy a polgármesteri hivatal építési hatósága nem járult hozzá a telekalakításhoz, mivel a kijárat a Nagyér sétányra nyílna, amelyen gépkocsival tilos közlekedni.

Küzdelem a hivatallal

A hatvanegy esztendős, egyébként rokkantnyugdíjas férfi nem adta fel. Fellebbezéssel élt a megyei közigazgatási hivatalhoz, amely a telekalakítás kérdésében igazat adott neki, ám problémája ezzel nem oldódott meg. Az új határozat ugyanis azt mondja ki, hogy a telekrendezés szempontjából nem lehet figyelembe venni, hogy hová nyílna a kapu, ha Nagyhegyesi István ilyet építene. A dokumentum ugyanakkor felhívja a figyelmet: a közlekedési jogszabályok betartása ettől az engedélytől függetlenül kötelező. Azaz: a kérelmező ugyan átalakíthatja a telket, sőt ha akarja, akár kaput is építhet a Nagyér sétány felől – csak éppen autóval nem közelítheti meg. Nagyhegyesi István most bosszankodik, ideges. Nem érti például, hogy lehetséges, hogy a tervezett kapubejáróval szemben valaki építkezik és garázst is épít. Ő hogyan fog behajtani? – kérdezi. Hozzáteszi: neki nincs autója, nem ezért szeretne nagykaput, csak azért, hogy például fát tudjanak hozni neki télen a kandallójába.

Ő sem hajthat be a sétányra

A jelenlegi állás szerint kicsi az esély, hogy erre lehetősége legyen. A Makói Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályán megtudtuk: a behajtási tilalom alól nem kaphat felmentést Nagyhegyesi István, mert ha vele kivételt tennének, másokat sem tilthatnának ki a gyalogútról. A megoldás az lehet, hogy a polgármesteri hivatalnál kezdeményezni kell a forgalmi rend módosítását. A városüzemelési csoport vezetője, Műhelyi István ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta: ilyen értelmű kérelmet egyelőre nem kaptak. Ha befut hozzájuk, megvizsgálják és a képviselő-testület hoz döntést, ám a szakmai szempontok nem kedveznek a pozitív elbírálásnak. A sétány alatt ugyanis ott a Nagyér, a csorgó fedése pedig aligha bírná a járműforgalmat – pontosan ezért tiltották ki innen az autókat.

Patthelyzetben

Nagyhegyesi István nem tudja, mitévő legyen. A telekalakítási kérelmet be sem adta, nem akar költeni rá, ha semmi értelme. Úgy érzi, emberi jogaiban korlátozzák azzal, hogy lényegében nem nyithat nagykaput. A felesége nyugtatni próbálja, mondván, e nélkül is magas a vérnyomása. Most azon gondolkoznak: eladják a házat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jövőre is lesz húsosfazék-fesztivál

Sikeresen zárult tegnap Makó első húsosfazék fesztiválja. A Szent Gellért Borházban a finom ételek… Tovább olvasom