Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Szerződést bont Makóval a szemétszállító

Makó - Szerződést bont Makóval a szemétszállítást végző ASA, ezt a cég igazgatója élő tévéadásban, a képviselő-testület ülésén jelentette be. A döntés oka: az új hulladéktörvény 20 milliós pluszkiadást jelent a cégnek csak Makón, és ezzel veszteséges lenne a munka. A város emiatt perre megy, a cégvezetőtől mégsem haraggal, hanem ajándékkal köszöntek el.
Fenntartja a makói kórház átszervezésével kapcsolatos negatív véleményét, de korrektnek nevezte Szócska Miklós államtitkár ügyintézését Buzás Péterpolgármester a képviselő-testület tegnapi ülésén. A politikus azt tapasztalja, az ügy minden érintettje úgy áll hozzá, hogyan lehet az adott helyzetből a legtöbb pozitívumot kihozni. Megköszönte a kórház megmaradásáért végzett munkát a képviselő-testületnek, Sánta Sándor egészségügyi bizottsági elnöknek és Mágori Józsefné országgyűlési képviselőnek.

Az ülés mennyezetig érő karácsonyfa mellett, ünnepi hangulatban zajlott, az ASA Köztisztasági Kft. ügyvezető igazgatója, Reith Imre viszont drámai bejelentést tett. A szemétszállítással foglalkozó cég az új törvény miatt tonnánkénti 3000 forintos lerakási illetéket tartozik fizetni az államnak, ezzel makói tevékenységére éves szinten 20 millió forintos pluszköltség rakódik. Ez viszont veszteségessé teszi a munkát. Reith tárgyalt Makóval, hogyan lehetne ezt a veszteséget kompenzálni, a város azonban nem engedett – az igazgató megmondta, a polgármester helyében ő sem engedett volna. Neki viszont így nem maradt mozgástere, csak egyet tehet: felmondja a várossal kötött szerződést. Buzás Péter polgármester erre azt mondta, a törvény nem teszi lehetővé, hogy az önkormányzat nyelje le ezt a 20 millió forintot, és Makó valószínűleg perre megy a szerződésbontás miatt az ASA-val. Most közbeszerzést kell kiírni a feladatra.

A nyugdíjba vonuló Reith Imrének könyvajándékkal köszönte meg munkáját Buzás Péter polgármester. A szerző felvétele
A nyugdíjba vonuló Reith Imrének könyvajándékkal köszönte meg munkáját Buzás Péter polgármester.
A szerző felvétele

Lehet, hogy a megváltozott feltételek miatt az ASA megint pályázni fog, lehet, hogy nem. Ettől függetlenül nincs harag: az ülésen Gál Sándor képviselő megdicsérte az ASA szolgáltatásának színvonalát, miután pedig Reith azt is bejelentette, hogy nyugdíjba megy, a polgármester a vitáik ellenére szavatartó, korrekt partnerként jellemezte a cégvezetőt, akinek könyvet adott ajándékba. A kötet címe: A vadászat. Az ülésen elhangzott, hogy mivel a törvény nyomán az állam a vízvezetékek után meg fogja adóztatni a Makó-térségi Víziközmű Kft.-t, és ez évi 40-60 millió forintos veszteséget jelent majd a cégnek, lesz elég baja az önkormányzatnak, tekintve, hogy ez a kft. a város és a községek tulajdona.

A testület tudomásul vette, hogy a közigazgatás átszervezése nyomán a polgármesteri hivatal 131 fős dolgozói létszámából 28-at átvesz a járási hivatal, és csupán 47 fő fizetésére kérhet normatívát a város. A pluszfeladatok révén 60 fő körül lesz majd a létszám, de 43 dolgozó sorsa így is eldöntetett.
A testület módosította a szemétdíjjal, a víz- és távhőszolgáltatással kapcsolatos rendeletét – tudomásul vette, hogy ezután az állam állapítja meg a díjakat. Azt egyelőre nem lehet tudni, mennyit kell fizetni Makón például a távhőért januártól, de a miniszterelnök bejelentése alapján csak kevesebb lehet a számla, több nem.

Olvasóink írták

  • 11. dara 2012. december 31. 16:09
    „Nos akkor nem lesz kötelező hulladékelszállítás, irány az ahol tetszik!”
  • 10. fendt412 2012. december 23. 20:02
    „Ugyanez a helyzet a környező falvakban is,vagy el kell fogadni a kompenzációt vagy szemét hegyek lesznek az utak szélén.Balkán...Cél az ASA ellehetetlenítése,akárki jön a helyére a szemetet csak tenni kell valahova.Biztosan nem fognak engedni a lerakási díjból.”
  • 9. barátfüle 2012. december 23. 09:25
    „A szeméttelep ügye ismét egy minta arra, hogy az "idegenek", amikor érdekeik ellen való dolog történik, itt hagyják a problémát és az eddigi nyereségükkel elhúznak. (ld. még távfűtés, Kovacsics, szakértők stb) Nem történt volna ilyen, ha a vállalkozás makói kézben van. Ő ugyanis nem tud elmenni. Valószínűleg nem is lenne más, amiből megélhetne, így nem is tudna elmenni. De mi, bocsánat a mi polgármesterünk, már ilyen. Szerinte a makóiak genetikailag alkalmatlanok.
    Persze marad felszámolatlanul a régi szeméttelep, elmaradt az "új" telep fejlesztése, úgyhogy ki vagyunk szolgáltatva olyanoknak, akik több pénzért megoldják majd nekünk ezt. Gratulálok ehhez is.
    Nem kellett volna más, mint szót érteni a helyi vállalkozóval, közösen megtalálni azt a megoldást, hogy saját problémánkat saját emberrel oldjuk meg. Mi kell ahhoz, hogy egy őszinte pillanatában elnézést kérjen Buzás a makóiaktól? Elnézést azért, hogy elsorvasztotta kisvárosi szintre, a 100 éve még 12. legnagyobb magyar várost, a rendszerváltás előtt 32 ezres lakosságszámú várost. Elnézést kér azért, ma már látszik, hogy ez a sorvadás folytatódik. A fürdővárosi vízió nem jött be, sőt a fürdő vesztesége a helyzeten még ront is.
    Sajnálom a városházáról kikerülő alkalmazottakat azért, mert nem lesz esély a helyben történő elhelyezkedésre, vállalkozni meg nem tudnak, mert nincs mire.”
  • 8. klj-54 2012. december 20. 18:41
    „Botka úr, itt a példa!”
  • 7. Kutya11 2012. december 20. 16:09
    „Búzás úr!

    Mi lesz a makói szemétteleppel ott az autópálya letérőnél, aminek oldalában a tehén legel és hordja a szél szutykot a határban?
    Fél Európa látja, jó képet mutat Makóról, gratulálok!!

    Errő is kellene írni! Olyan mint a Balkán széle, vagy Ázsia.. Szégyent hoz Makóra!!”
  • 6. imre57 2012. december 20. 15:40
    „A fentebbről kiszuperált embereknek egy jó gyűjtő helye Makó.A hívatal dolgozói csak ejtőernyösöknek hívják őket.”
  • 5. bakosandras 2012. december 20. 12:57
    „Pog, nem tudom, mit ért "bújtatott állás" alatt. Kb ´95 óta járok a testületi ülésekre, és az előterjesztésekre visszaemlékezve azóta mindig inkább csökkent a városházi létszám, kisebb vagy nagyobb mértékben. Ilyen arányban azonban még nem csökkentették soha. Nyilván oka van ennek, egyrészt a feladatelvonás a járási hivatalhoz, másrészt takarékosság, ami az összes önkormányzatra vonatkozik valamilyen mértékben.”
  • 4. pog 2012. december 20. 10:23
    „Az országban állítom a városunkban a legdrágább a víz m3-re és nem beszélve az alap díjról ami 843-ft/hó ...meg az osztalékok a kft és polg.között..ne hogy már sajnáljam őket..ASA szerintem sem volt minden esetben ferr..ezek szerint a polg.hivatalban sok bújtatott állás volt...?!! Legalább a képviselők felkészülten szólnának a testületi ülésen a témákhoz rossz hallgatni ..”
  • 3. 80sFan 2012. december 20. 10:10
    „Én személy szerint pedig sajnálom, mert végre egy rendesen dolgozó, megbízható kukás cég volt Makón. Csak a becker ne legyen soha többé, mert az egy rakat sz.. volt! Ha az ASA megy, akkor legyen újra Juhász Laci cége, azok is jobbak lennének.”
  • 2. Racoon 2012. december 20. 09:14
    „Tudnék sorolni a polgármesteri hivatalban olyan embereket, akik azt sem tudják, mi a munkakörük. Viszont nagy a nyelvük és ezért még ki is tüntetik őket.”
  • 1. vip007 2012. december 20. 09:03
    „Egyébként kritikán aluli az a "szolgáltatás", amit művelnek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makói diákok a röghöz kötés ellen

– Tandíjra gyűjtök, Hoffmann Rózsa veheti a köpenyét – ilyen és ehhez hasonló transzparensekkel tiltakozott szerdán Makón, a József Attila Gimnáziumnál mintegy 50-60 középiskolás. Tovább olvasom