Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Szilágyi, a gólyák pártfogója

Tíz éve rendszeresen figyeli három szomszédos faluban a gólyákat a csanádpalotai Szilágyi Imre. A védett madarakért gyermekkora óta rajong, évente számon tartja a szaporulatot, s a létszámadatokat elküldi a madárvédő egyesületnek, amelynek viszont már nem tagja: nyugdíjából nem tellett a tagdíjra.
A gólyákról könyvet is írt Szilágyi Imre – a kötetet egyelőre kéziratban őrzi Fotó: Schmidt Andrea
Szilágyi Imre rokkantnyugdíjas: egy apró, faluszéli házban lakik édesanyjával Csanádpalotán. A negyvenhat éves férfit itt, de a szomszédos Kövegyen és Pitvaroson is úgy ismerik, mint a gólyák pártfogóját. Tíz éve figyeli a kecses madarakat: nyilvántartja minden egyes fészküket, feljegyzi a szaporulatot, az esetleges létszámváltozást, az adatokat pedig évről évre összesíti a madárvédő egyesületnek, melynek sokáig tagja is volt – anyagi okok miatt lépett ki belőle a közelmúltban, nem volt pénze a tagdíjra. Kerékpárra pattanva szinte minden nap ellenőrzi a gólyákat. Úgy látja egyébként, sokkal több is élhetne a pompás fehér madarakból a faluban. Számuk szerinte akkor fogyatkozott meg, amikor a fészkek zöme eltűnt a kéményekről – ma már mind villanypóznán van.

– Ha egy gólya elpusztul, jobban megsiratom, mint ha egy rokonomat veszíteném el – mondja, s közben könnybe lábad a szeme; igaz, édesanyja mintha nem örülne ennek a kijelentésnek. Hogy miért szereti jobban a madarakat, mint az embereket, azt igazából nem tudja
Hamarosan indulnak

Szilágyi Imre Csanádpalotán tizenegy gólyapár fészkét tartja nyilván. A szaporulat évről évre változó, most éppen huszonnégy fiatalt nevelnek a felnőtt madarak – tavaly harminchat darabos volt a szaporulat. Hogy ennek ellenére miért nem emelkedik a lényegében stagnáló létszámú gólyapopuláció a faluban, arra a férfi abban véli megtalálni a magyarázatot, hogy az Afrikába, illetve onnan haza vezető úton sok pusztul el közülük. A gólyák március huszadika táján szoktak Palotára megérkezni, és augusztus huszadika körül indulnak vissza.  
megmondani. Gyerekkora óta rajong értük; azt mondja, egyszerűen szépek. Azt szeretné, ha a gólyákat még az utánunk következő nemzedékek is látnák – ám aggódik, mert hiába igyekszik mindenkit meggyőzni erről, a legtöbben csak legyintenek a faluban. Javasolta például hivatalos fórumokon, hogy a villanykarókon lévő gólyafészkeket emeljék meg, mert sok madár pusztul el amiatt, hogy beleakad a vezetékbe – de semmi sem történt. Előfordult, hogy hoztak neki egy emiatt sebesült fiatal gólyát, ám segíteni sajnos már nem lehetett rajta.

A palotai gólyák patronálója könyvet is írt kedves madarairól. Ebben egyrészt személyes élményeit adta volna közre, másrészt megfigyeléseinek eredményeiről szeretett volna számot adni. A kötet azonban mindmáig nem jelent meg, a kézirat viszont CD-lemezen megvan nála. Különböző lapoknak is sok olvasói levelet írt a természetvédelem fontosságáról. A lelkes madárbarát azt reméli: ha a könyv esetleg nem is jelenik meg, az emberek előbb-utóbb anélkül is megértik, milyen értéket jelentenek a gólyák és a többi madár.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Királyhegyes öreg, veszélyes fái

Egy vihar nyomán több elöregedett nyárfa tört derékba, hullajtott vastag ágakat magáról… Tovább olvasom