Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Szívekbe, lufikba és szalagokba öltözött a makói Hagymatikum

Makó – Az étteremben vágykeltő ételek és koktélok, az élménymedencék körül diszkó, a szaunában pedig érzéki felöntések várták február 14-én a szerelmeseket és a szerelemre vágyókat a makói Hagymatikum Fürdőben, amely lufikkal, szalagokkal és apró szívekkel pirosba és rózsaszínbe is öltözött a Valentin-nap alkalmából.
Valentin-napra nehéz jó programot szervezni. Nehéz, mert a szerelmesek napjának Magyarországon nincsenek évszázados hagyományai, így aztán maga a nap is megosztja még azokat is, akiknek amúgy volna okuk ünnepelni. A Hagymatikumnak ennek ellenére sikerült olyan rendezvénnyel előrukkolnia, amit szívesen fogadhatott akár az is, aki történetesen nem égett tegnap a Valentin-nap lázában. Találkoztunk fiatalokkal és idősebbekkel, makói törzsvendégekkel és olyanokkal is, akik messzebbről jöttek – még román szót is hallottunk. Olyannal, aki ne érezte volna jól magát, nem beszéltünk.

Valentin nap a Hagymatikumban. Fotó: Szabó Imre (galéria)

Este héttől éjfél utánig folyamatosan voltak vendégek a medencékben, a szaunában és az étteremben. Nagy zsúfoltság nem volt, de mindenütt vidáman beszélgető társaságokba, kedvesen duruzsoló szerelmes párokba botlottunk. Lehetett vakrandizni, a legnagyobb attrakció viszont a Los Angeles-i stílusú mókaesküvő volt, amelyet egy lufikból épített alkalmi oltár előtt celebrált a vidám nászmester, Gulyás László. Az esküvőre vállalkozóknak tréfás kérdésekre kellett válaszolniuk, majd frigyük megerősítését követően süteményt kaptak, valamint oklevelet egybekelésükről. Az elsők között vállalkozott a frigyre a makói Kalász Sándor és Fejes Mária, akik a díszes ceremóniával 36 éve kötött házasságukat erősítették meg. Azt mondták, azért jöttek el, mert minden jó buliban benne vannak, a fürdőt pedig amúgy is nagyon szeretik.

Valentin nap a Hagymatikumban. Fotó: Szabó Imre (galéria)

De azok is jól szórakozhattak, akik nem párral, vagy párkeresőként érkeztek. A medencék ugyanolyan kellemesek voltak, mint máskor, a víz kellemesen meleg volt. Jól esett sodródni, vízsugár alá állni, vagy éppen a víz alatti pezsgést élvezni. A koktélok finomak voltak, a leginkább talán a tequilásat dicsérték. A diszkósoktól viszont – DJ Nacsa és Gabriel D szolgáltatta a muzsikát fáradhatatlanul – jó lett volna olykor egy-egy lassú, romantikusabb hangulatú slágert is hallani, ám így is felejthetetlen volt a hangulat. Aki teheti, idézze meg újra: a Valentin-nap ugyan már elmúlt, a Hagymatikum azonban ezen a héten szerdán, csütörtökön és pénteken is a szokásosnál hosszabb nyitva tartással várja vendégeit!

Olvasóink írták

  • 15. Qllancs 2012. február 18. 14:49
    „T. 13.
    Húsvéti kacsa ?????mit beszélsz barátom ????
    Húsvátkor nyúl van ! nem ?????
    Amit írtam nem a kisujjamból szoptam. Ott ültünk a nyugányakon de nem mentünk ki felírni a rendszámot ! mert miért is ???A napot meg megnézhetik a pénztári összesítőből --melyik napon adtak el nagyobb tétel jegyet---gondolom van nyoma.
    De engem mint vendéget nem igen érdekel !”
  • 14. papika56 2012. február 17. 22:37
    „T.13. Én is ott voltam. kb 2 hete történt. Ott ültem és hallottam a fiatalokat. Az élménymedence nem üzemelt, nem volt egy úszómester akit oda állítottak volna . Nagy csalódás volt neki , zúgolódtak és elmentek.”
  • 13. kakukkfű 2012. február 17. 22:02
    „Senki?
    Akkor ez csak egy húsvéti kacsa?
    Akkor minek írogattok ide, ha semmi adat, bizonyíték nincs. Csak a szokásos "kössünk bele, úgyis nekünk van igazunk" effektus van, semmi önkontroll, semmi realitás? Kár, mert így elég egyoldalú a DM fórum!”
  • 12. kakukkfű 2012. február 17. 18:28
    „Már sokadszorra olvasom, az "elszalasztott" busznyi fiatal esetét. Érdekes, erről a fürdőben senki nem tud, már csak azért sem, mert azon a héten már hétfőtől 13 órától volt nyitva a fürdő említett részlege. Aki látta, esetleg tudna egy pontos dátumot, rendszámot, vagy egyéb adatot a dologról, talán könnyebb lenne megkeresni a "bűnöst", vagy cáfolni a "kacsát"! Ki vele!”
  • 11. Qllancs 2012. február 17. 12:36
    „20 milla ??? Messziről jött ember azt mond amit akar !
    Látta valaki a bevételi számlát ??? ebből mennyi az éves bérlet ??? ugye ők már nem vesznek az idén jegyet .
    A múltheti diák buszt is elszalasztották !
    Télen ki megy ki a méteres hóban, - 20 C fokos hidegben ?
    Majd a nyáron lesz ott vendég bőven !!!”
  • 10. Egyolvasó 2012. február 17. 05:58
    „A képeket látva, kétellem, hogy tényleg meg volt-e az a Húsz milliós bevétel két hét alatt.”
  • 9. citrom01 2012. február 16. 21:46
    „Remélem Hagymalikör Pétört is lehet kapni hamarosan a Hagymatikumban a Makóládé mellé,és ebben a finomságban-mámorban tudunk egy év múlva is ünnepelni a nulszaltos füri mellé.Húsz milla két hét alatt nem sömmi . Kovi büszke lehet...”
  • 8. dara 2012. február 16. 17:51
    „Ezt a fürdőt
    előbb be kellet volna járatni, nem a csodatevő által az elején lejáratni Meg kellene vizsgálni az operettfesztivált, hogyan járatták csúcsra kb.. 9-10éve.Lehet, hogy porló kisvárosunknak is vannak remek kereskedelmi szakemberei, viszont lehet ők nem messziről jött próféták. Ahogy múlik az idő, egyre kevesebb esély marad a jó goodvill , azaz üzleti kép kialakítására.A végén igaza lehet az ellendrukkerek nem kis számú csapatának.”
  • 7. Racoon 2012. február 16. 15:58
    „Szegedről 15 fő jött külön busszal. Összesen 85 vendég volt.
    Talán, ha a Makó Kártyát lehetett volna használni, többen lettek volna. Gratulálok!
    A Pityóka kocsmában háromszor ennyien voltak.”
  • 6. dara 2012. február 16. 12:00
    „Paprika 55+1

    Tisztelettel megköszönöm észrevételed, erre akartam rávezetni az olvasókat!”
  • 5. papika56 2012. február 16. 11:48
    „A képeket elnézve nem volt tömeg ! A képek önmagukért beszélnek !!!!!!!
    Pedig még Szegedről is indult INGYEN busz oda-vissza !
    Több volt a lufi mint a vendég !!!
    Mennyi volt a fizetős vendég ??? mennyi a fenntartási költség ?? a rezsi erre az estére ?????”
  • 4. dara 2012. február 16. 11:46
    „Az a több százas nagyságrendű embertömeg hol reklamál, amiért ők nem látszanak a felvételeken? Hol voltak a szegedi különjáratú busz utasai?”
  • 3. triatlonos 2012. február 16. 11:24
    „Tisztelt Pog!
    Ön nagyon türelmetlem, az adatok feldolgozásához idő kell, és gondolom a sikerről majd sajtótájékoztatón számol be a -"makóiak kedvence"- Kovacsics. A násznép is dobott a látogatókon ezen a jubileumi esküvőn, és az ajándékok is gyűltek rendesen.”
  • 2. pog 2012. február 16. 10:07
    „A vezetőség mikor értékeli a valentin napi forgalmat ?”
  • 1. vsoni 2012. február 15. 21:05
    „Milyen volt a Valentin nap a Hagymatikumban?
    A fórumról volt valaki?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egész nap nyitva a Hagymatikum

Szerdától péntekig egész nap nyitva lesz a Hagymatikum több részlege is a szerbiai munkaszüneti napok miatt. Tovább olvasom