Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Szórólapon kérik: Valljon színt Buzás Péter

Makó - A makói fürdő csődhelyzete okán írt, a polgármesterhez irányított kérdésekről szóló szórólapot találtak a makóiak a postaládáikban a hét végén. A lapot, a megjelölés szerint a FIDESZ helyi szervezet készítette. Egy másik fórumon, az interneten már fel is dolgozták. Egy új, ismeretlen csapat occupy mozgalmat indít a városban.
"Könnyezzük, mint a hagymát!"- ez a címe annak a szórólapnak, amit a makóiak találtak a postaládáikban a hét végén. Az A/5-ös méretű fekete- fehér levélben a Fidesz helyi szervezete azt kéri a polgármestertől, valljon színt az ügyben, hogy mi érdeke származott a makói fürdőberuházásból. Mindezt a polgármester, Dr. Buzás Péter fürdőbérlet vásárlásakor készült fotójával illusztrálják. A szórólap tájékoztatást ad arról is, hogy a párt az Állami Számvevőszékhez fordul a fürdő pénzügyeinek kivizsgálása ügyében.

Szórólapon kérik: Valljon színt Buzás Péter.
Szórólapon kérik: Valljon színt Buzás Péter.

A városban szóbeszéd tárgya a szórólap. Máris megjelent két feldolgozása az egyik legnépszerűbb közösségi portálon.

Az Occupy Makó csoportot hétfőn hozták létre. Az occupy internetes csoportok a vélemény nyilvánítás egy új, eddig szokatlan és sokak számára még ismeretlen formáit használják. A külföldön divatos mozgalom nem tartozik semmilyen politikai párthoz, civil kezdeményezésen alapul, eszközeiben meghökkentő és szokatlan. Ez az első ilyen megmozdulás Makón.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. zo 2012. október 30. 09:49
    „Könnyezzük, mint a hagymát nem találó cím Mágoriné szájából mikor a Makói hagymát 90%-ban ő könnyeztette el. Az ő érdeke volt a behozott kínai. Ma nem találok termelőt akitől vehetnék jó minőségű hagymát, pedig a pörkölt csak azzal sűrűsödik. Ezt viszont Mágorinénak köszönhetjük.”
  • 36. kgb696 2012. október 27. 20:47
    „31 Ferike! Jó politikus lennél,mert hülyeségben nagyon nagyon jó vagy! :) Ugye te magad sem hiszed el mait írsz?M :) Az energiád az igazságra fordítanád akkor talán nem beszélnél hülyeséget!
    Akkor számoljunk újra! :) Először is azt írtad minden makóira nem írtad, hogy mindennek adózó makóira! tehát csak magyarázkodsz ami nem baj csak értelmes emberek között csak azt bizonyítod buta vagy! :) Amúgy ha csak az adózókra számoljuk akkor is messze van akkor 800.000 ft ha meg kamatot is számolunk max 2.000.000 de ezek mind nincsenek a te írásodba és még a 4 millió mindig csak a felénél vagyunk! nem baj Feri ismerlek tudom milyen pasi vagy! :) Inkább celebkedj az jobban neked mint az igazság! Jah és ne légy paranoiás nekem csak ez az egy nick nevem van!”
  • 35. 3évesférfi 2012. október 26. 14:07
    „31. Francois: Ezt írtad: "Jelen pillanatban minden Makóira 4-milla adósság van a fürdő végett!".
    Ezt elég nehéz lenne letagadnod, mivel itt van. Szóval te csak ne hülyézz senkit.”
  • 34. papika56 2012. október 26. 13:45
    „T. 33.
    Persze,hogy van. " kis" nyugdíjjas ismerőseim mindig elmennek ilyen helyekre. Ott el vannak pár óráig, 1 szelet rántotthúst kapnak ingyen ! meg meghülyitik az ingyen ajándékkal .Végén vetetnek velük többezer--tízezer ft értékben bóvli ,kidobni való szart.
    pl.CSAK neki !!! maszirozógép: 60 ezer ft, /ami a boltban 2990.- / v. maszirozó,csodafotel 380 000.- --ami a boltban : 60 000.- ...stb. gyapjúágynemű--aranyárában ......
    És ezek a " kisnyugdíjjasok " mennek béketüntetni orbán és kompániája mellett !! meg az 1,6 % nyugdíjemelés miatt !!! Az öregek --hiszékenyek és sok ovodás szinten vannak .”
  • 33. 80sFan 2012. október 26. 08:42
    „Az önkormányzat által kivetett tized az nem adó? Azt elvileg mindenkinek kell fizetni, tehát nem csak 4-5000 emberre vonatkozik a fürdő (és a város) tartozása, hanem minden makóira.
    Ez a szórólapozás egyfajta hangulatkeltés, itt mindig szerették az ilyet - a legjobb a névtelen.

    Ami a szórólapokat illeti, a fene egye meg, nem győzöm a postaládát üríteni a sok szeméttől, amit beledobálnak. Ha épp nem politikai, akkor valamilyen agitáció, hogy menj el valamilyen összejövetelre, ahol megpróbálnak átvágni és megvágni némi pénzzel, miközben valami ócskaságot "ajándékba adnak". Van, aki beveszi még ezt a maszlagot? (beleértve a politikait is)”
  • 32. Lokálpatrióta 2012. október 26. 06:37
    „Mágoriné és a teljes Fidesz frakció megszavazta, tehát ök is számoljanak el!!!! Miért kellett ezt a mocskospiszkosdrága fürdöt megszavazni? Most meg számonkérnek? Milyen jogon? Milyen ellenzék az, aki együtt szavaz a városvezetéssel, majd 2-3 év múlva háborog ezen? Akkor tartották a markukat, most meg hisztiznek?Miért nem állt ki egyik képviselö sem a 6.000 makói civil mellett, aki kisebb fürdöt szeretett volna???? Erröl kellene szórólapozni nem Búzásról meg a lányáról... mindamellett megérne egy misét Mágoriné is, hogy mennyiért került a kicsi fia a megyei listán bejutó helyre, aki most a megyai közgyülésben csinálja azt, amit az anyja a parlamentben - természetesen keményen dolgozik és képviseli a makóiak érdekeit... ja eszembe jutott: "azé´kerültem erre a megyei listás helyre, mer´ sokat segítettem a fideszt - fénymásoltam meg szórólapoztam sokat...bizony..." vicc - illetve inkább elszomorító...”
  • 31. Francois 2012. október 26. 05:59
    „27. kgb696
    Matekból elég gyenge voltál! Nem 24-ezer adózó van a városban! Csak 4- 5 ezer közötti a többi nyugdíjas és fiatalkorú!
    Ellenben újra és újra hülyeségeket írsz :) Ha nem írtál volna, bölcs maradtál volna! Na de tudjuk, ki mire képes , te a sok nick nevedből csak arra hogy fikázz itt ! Számolj még egyszer! Ja és a kamatok meg stb.... mert ugye azok is vannak! :) :D”
  • 30. Utazo 2012. október 26. 01:18
    „Mi a fene?
    Csodhelyzetben a Makoi furdo?
    Neeeeeem, az neeem volt, nincs es neeem is lesz abban. Legalabbis a nyaron meg ezt irtak.
    Hihetetlen! Vajon mi tortent azota? Kiborult a bili?
    Mik vannak?”
  • 29. Köfös 2012. október 25. 22:40
    „Mágoriné is benne van, ő is megszavazta annakidején.... Így viszont felesleges ugrálnia és ujjal mutogatni....”
  • 28. DMagóg 2012. október 25. 21:52
    „26.Fót 2012.10.25. 21:15: "... de Téged amint olvasom meghülyített!:))):))))"
    Nem vitatom, lehet, hogy meghülyített! Vannak akik meg már eleve úgy születnek.”
  • 27. kgb696 2012. október 25. 21:37
    „8francois! Nemvolt rest! kiszámoltam ha minden makóinak 4milla a tartozása akkor az 24.000X4.000.000 = 96.000.000.000 azaz 96 milliárd! Feri nem ennyibe került a fürdő hanem ennekaz 1/25-öd részébe! Az az kb. 160.000ft/fő, ami ugyan nem csekély de messze nem 4 millió.. Ellenben újra és újra nem mondasz igazat! :)
    12 encian nem kell mindnet elhinni. :)
    24 védd csak, más úgy sem teszi meg helyetted, csak vigyázz ha mossák az agyad óvatos legyél...:)”
  • 26. Fót 2012. október 25. 21:15
    „DMagóg! Én sem idős nem vagyok és nem is nyert meg Buzás Úr, de Téged amint olvasom meghülyített!:))):))))”
  • 25. DMagóg 2012. október 25. 20:20
    „24.Fót 2012.10.25. 20:04: "A sok időst hülyíti,eteti,így nyeri meg őket!!"
    Téged meg nem kell hülyíteni!”
  • 24. Fót 2012. október 25. 20:04
    „Na, nehogy már ezért is Mágoriné legyen a felelős!!!!
    Igen is, valljon szint Buzás Úr! A sok időst hülyíti,eteti,így nyeri meg őket!!”
  • 23. Köfös 2012. október 25. 19:48
    „Na már kezdődik a választási sárdobálás. időben el kell kezdeni a lejáratást, mert a választáskor már senki sem fog emlékezni az igazságra, csak hogy volt valami.....
    Én inkább arra szavazok majd aki nem szapulja a másikat, hanem egy értelmes és megvalósítható programot kínál....
    Az ilyen gerinctelen <moderálva> még a városból is el kell üldözni....”
  • 22. Lámpion 2012. október 25. 19:20
    „Makó városában Makovecz Imre tervei alapján épült meg 1998-ban a Hagymaház. Az önkormányzat ezután számos alkalommal kérte fel a mestert, hogy járuljon hozzá a település arculatának formálásához.
    Ennek köszönhetően Makón 11 épület őrzi Makovecz Imre vagy tanítványainak keze nyomát.

    Ég és föld között - Makovecz-épületek Makón:
    http://www.youtube.com/watch?v=dIcVWffzFBo”
  • 21. Egyolvasó 2012. október 25. 19:06
    „Jajjj, majd el felejtettem, azt mikor kérik számon, hogy az országgyűlési képviselő asszony aludt a munkahelyén???????”
  • 20. Egyolvasó 2012. október 25. 19:04
    „Jöhet még ilyen szórólap, csak ha lehet kérni valamivel többet tegyenek a postaládába, mert ezzel az eggyel alig bírtam begyújtani a kandallóba.”
  • 19. DMagóg 2012. október 25. 19:03
    „Néhány alapelv:
    Egy funkcionálisan (célnak megfelelően) jól kivitelezett fürdő feltétlenül szükséges, ám korántsem elégséges feltétele a vendégforgalomnak. Szándékosan nem nevezem idegenforgalomnak. Más a vendég és más az idegen!
    Egy, 10-15 éves távlatban és összességében nyereséges időszakba belefér az indulás első éveinek vesztesége, sőt megvalósíthatatlan anélkül, ám annak finanszírozását be kell tervezni, s fedezetet kell biztosítani. Eddig semmi gond, ha így történt.
    Más kérdés a -köztudottan fidesz bérenc- Makovecz-mánia. Rátukmálták a városra, na ná, hogy megszavazták a fideszesek, az ellenfelük beégetése céljából! Nem vitatom, hogy a Makovecz (Isten nyugosztalja) tervezte épületek építészeti kuriózumok, korunk építészeti értékei.
    Ám, a közismerten fidesz vezette Vásárhely mégsem vállalta be (hála Istennek), hanem funkcionálisan fejlesztett, s még fejleszt. Felismerték azt is, hogy mindaddig csökkenteni kell az árakat, amíg az többletbevételt hoz! Így találkoztam olyanokkal, akiket az ár vonzott ide, még Erdélyből is. Persze, az itt lakók sokaságának még ez is megfizethetetlen teher. Kétségtelen, hogy a szálláshely bővítésére is nagy hangsúlyt fektettek. Ezekben bizonnyal nagy szerepe volt a Mi Jánosunknak, bár a legeladósodottabb város lettünk, ám a fürdő (s az időjárás) kitett magáért.
    Már megjegyeztem, hogy ottjártunkkor egy délelőttön szerettük volna megcsodálni a csodafürdőt, ám nem sikerült bejutni. Így kicsi az esélye, hogy visszalátogassunk, jó hírét keltsük. Mint -ritka- építészeti csodát is mutogatni kellene, látogató jeggyel és idővel, ha nem is működik éppen.
    Vészhelyzetben, elsőként a veszély megfékezésén kellene dolgozni mindenkinek, majd keresgélni a veszély okát, felelősét. Mi lenne, ha a tűzoltók -oltás és kárelhárítás helyett- a keletkezési ok feltárásával és felelősének megállapításával kezdenének, a tűz meg majd elalszik magátol is elv alapján?
    Az Állami Számvevőszék meg nem ugrik holmi útszéli politikusok bejelentésére, jól hangzik, de nagy ívben tojnak rá! Aki bűncselekményt gyanít, az tegyen feljentést, vállalva a gyanúsítás megalapozottságáért a felelősséget, mert ez, így olyan "sötétben bújkáló ellenforradalmári" módszer. Ki kell állni a tényekkel, a kételkedés kevés, bár a többihez meg hozzáértés és ész is kell! Kétségbe nem vonom ezek meglétét, elő a farbával!”
  • 18. Lámpion 2012. október 25. 18:56
    „Ez a szórólap nem a fürdőről szól, hanem a 2014-es választásokról:(”
37 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Száguldoznak a töltésen

Makón, a Maros-parton és a töltésen az utóbbi időben gyakran száguldoznak motorosok, quadosok. Tovább olvasom