Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Születésnapra és már karácsonyra is vásároltak makói Telekosár-nyerteseink

Születésnapra és már karácsonyra is vásároltak makói Telekosár-nyerteseinkHéja Mátyásné Marika a húspult után zsebszámológépen adta össze, hol tartanak a bevásárlásban. Fotó: Török János
A makói Héja házaspár nyerte Telekosár játékunk újabb 25 ezer forintos ingyenbevásárlását az újszegedi Príma Novába. A magát nagy játékosnak valló házaspár főleg húsáruval töltötte meg kocsiját, majd a lottózóban is próbára tette szerencséjét.
– Jó, hogy hét elején esett az eső. Kifogytunk mindenből, és nagybevásárlást terveztem, ami a rossz idő miatt elmaradt. Ezután jött a telefon a Délmagyarországtól, hogy megnyertük a Telekosarat – mondta vidáman Héja Mátyásné Marika. A makói nyugdíjas és férje volt lapunk legnépszerűbb játékának újabb nyertese: szombaton vittük el őket bevásárlásra az újszegedi Príma Novába. Számlájukat 25 ezer forintig a Délmagyarország állta.

– Jász-Nagykun-Szolnok megyéből költöztünk negyven éve Makóra. Ott is előfizetői voltunk a helyi újságnak, így nem volt kérdés, hogy járatjuk a Délvilágot is. Nincs reggel újság nélkül, a férjem először a keresztrejtvényt fejti meg. Enyém a lap többi része, utána cserélünk. Nekem a Csörög rovat a kedvencem – magyarázta Marika.

Október 29-én tartja a szülinapját, ilyenkor náluk gyűlik össze a család. – A fiam Tápén, a lányom Makón lakik, és van három fiúunokánk is. Tízen üljük körbe ünnepeken az asztalt. Van, aki vegetáriánus, más csak a csirkemellet eszi meg, és van, aki mindenevő. Imádjuk a pacalt, a tervek szerint ez lenne az ünnepi menü egy része, így azt biztosan vásárolunk majd – mondta Marika útban a Nova felé.

Férje megjegyezte, ő nem nagyon kedveli a bevásárlásokat, különösen piacra nem szereti elkísérni feleségét, aki mindig alkudozik. – Valóban szeretek minél olcsóbban vásárolni, és ezt a kísérőim nem mindig nézik jó szemmel. De hát egy kollégiumban dolgoztam gazdaságisként, és az élelembeszerzés is az én feladatom volt. Ott tanultam meg, hogy lehetőleg minél olcsóbban szerezzek be mindent – magyarázta az asszony.

A házaspárnak éppen teljesen kiürült a fagyasztója. Így a négy és fél kiló pacal mellé kacsacombot, csirkemellet, kocsonyahúst, oldalast, karajt és marhanyakat is vásároltak. Marika zsebszámológéppel adta össze, hol tartanak a bevásárlásban, így a sok hús mellett már csak egy kis cukor, liszt és olaj fért el a kosárban. – Imádunk játszani. Az ötös lottón mindig jelentkezem számhúzónak. Már háromszor hívtak be a tévéműsorba, igaz, sosem engem sorsoltak ki. A húzó egymilliót nyer, de a többi stúdióvendég is kap 30 ezer forintot – mondta.

Az újszegedi bevásárlóközpontban a házaspár 27 ezer 455 forintot hagyott ott a kasszánál. Marika ezután négy ötöslottó-szelvényt is kitöltött, mert úgy vélte, hogy ha a mondás szerint a baj csőstül jön, akkor ennek igaznak kell lenni a szerencsére is.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veréssel fenyegetőztek, majd autót loptak egy makói telephelyről

Magánlaksértés és jármű önkényes elvételének megalapozott gyanújával indított eljárást a Makói… Tovább olvasom