Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Tehetséges diák: Enikő a szavalásban teljesedik ki

Makó - Szavalóversenyeken szerepel a makói Juhász Gyula Református Szakközépiskola és Gimnázium tizedik osztályos tanulója. A diáklány kisgyermekkorában kedvelte meg a verseket, azóta szép eredményeket ért el e téren. Tehetséges diák cikkünkben most Kis Enikőt mutatjuk be.
Enikővel édesanyja és nagymamája szerettette meg az irodalom szépségeit. Még egészen kicsi volt, amikor verseket olvastak fel neki, később ezeket már ő is mondogatta. Az óvodában sokat szerepelt, és ez az általános iskolában tovább folytatódott. Enikő Apátfalván él, az ottani szavalókat többször megnyerte. Középiskolába kerülve teljesedett ki ezen a téren, hiszen magyartanára hamar felfedezte tehetségét, és nem volt kérdéses, hogy komolyabb versenyekre is benevezi tanítványát. Tanárai és családja büszke tehetségére, ami nem is csoda, ugyanis kilencedikes korában a városi szavalóversenyen lett első helyezett, de ősszel már egy békéscsabai megyei versmondón indult.

Enikő a szavalásban teljesedik ki.
Enikő a szavalásban teljesedik ki.

Tehetséges diák

Kéthetente megjelenő sorozatunkban olyan tehetséges makói diákokat mutatunk be, akik nemcsak tanulmányaikban, hanem zenében, sportban, egyéb szabadidős tevékenységükben is kiválóak. 

 
Egy versenyre egy hónapot készül, ami a versválasztással kezdődik, majd a verseny napjáig tart. – Először a megadott témában olvasgatok költeményeket, majd a legjobbakból a felkészítő tanárommal együtt választjuk ki azt, amit elő fogok adni – fogalmaz Enikő. A művek szövegével nincs gondja; gyorsan tanul, így a továbbiakban már csak a hangsúlyozásra kell gondot fordítania. Mint mondja, a verseny előtt még mindig izgul, de amint kimondja a mű címét, azonnal feloldódik. Sikerét remek előadói játékának köszönheti. Szavalás közben teljesen átadja magát a versnek, beleéli magát a mondanivalójába, mindezek mellett az érzelmeket sem titkolja arcán. Hozzátette, ahhoz, hogy teljes hitelességgel szavaljon, sokat gyakorol otthon a tükör előtt.

Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook oldala, nem csak makóiaknak!

 
A mindig vidám, mosolygós, önfeledt fiatalt kettősség jellemzi: kiegyensúlyozott, boldog életet él, ugyanakkor a versek terén a komoly, mély érzelmeket tartalmazó művek állnak a legközelebb hozzá. Kedvenc költőhez a klasszikusok közül Adyt, Kosztolányit, József Attilát sorolta, de nem áll tőle távol Wass Albert világa sem, különösen azért, mert az ő versével nyert szavalót. Enikő úgy véli, a szépirodalomnak ma is fontos mondanivalója van, és nem szabadna elvesznie a mai internetes világban.

Enikő humán szakon tanul a Juhász Gyulában, a későbbiekben pszichológusként vagy óvónőként szeretne elhelyezkedni. Ahogy fogalmaz, imád emberek közt lenni; sok időt tölt az idősekkel, valamint kisgyerekekkel is szívesen foglalkozik. Szabadidejét is utóbbival tölti ki, gyakran játszik két kisebb testvérével. Ha marad még ideje, nemcsak versekkel, hanem regényekkel is szórakoztatja magát, főként Margaret Moore könyvei ragadják meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gazdaköri est Makón: bioenergetika és tüzeléstechnika

A Makó és Térsége Gazdakör péntek délután 4 órakor tartja következő összejövetelét a Gazdasági egyesület Úri utcai székházában. Tovább olvasom