Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

Tehetséges diák: karmesternek készül Kriszti

A muzsika világában otthonosan mozgó Nacsa Krisztina zenészként és énekesként is megállja a helyét. Négyféle hangszert szólaltat meg, zenekarban játszik, de csodás énekhangjával is elkápráztatja a közönséget. Hivatásos fagottművésznek készül, ám tervei közt szerepel, hogy karmester legyen. Tehetséges diák sorozatunkban a SZIGNUM 12. G osztályos tanulóját mutatjuk be.
Nacsa Krisztina élete a zene körül forog. Fagott, zongora, fuvola, furulya – ezen a négy hangszeren játszik a Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium tizenkettedikes diákja. – 7-8 évesen kezdtem a zenével foglalkozni, azóta ez az életem, nincs olyan nap, hogy ne foglalkoznék muzsikálással – kezdi történetét a mindig mosolygós Kriszti. Először furulyán tanult, majd a fuvola következett, amit később fagottra váltott. A hangszerváltás hátterében egyik felvételi vizsgája állt. Kriszti egy neves zenei szakközépiskolában szeretett volna továbbtanulni, fuvola szakon, ám a meghallgatáson jelen lévő tanárok azt javasolták neki, váltson fagottra, mert az a hangszer jobban illik hozzá. Azt mondja, eleinte furcsa volt az új hangszer, de könnyen megtanulta, és ma már nem is bánja, hogy így alakult; nem tudná miért abbahagyni. Tudásával és tehetségével állandó tagja a Magán Zeneiskola koncertfúvós együttesének, amelyre nem oktatási intézményként, hanem a szabadságaként gondol. Legutóbb az Újévi koncerten lépett a színpadra zenésztársaival együtt.

Tehetséges diák: karmesternek készül Kriszti.
Tehetséges diák: karmesternek készül Kriszti.

Tehetséges diák

Kéthetente megjelenő sorozatunkban olyan tehetséges makói diákokat mutatunk be, akik nemcsak tanulmányaikban, hanem zenében, sportban, egyéb szabadidős tevékenységükben is kiválóak. 
 
Ahhoz, hogy sikeres legyen, napi több órás gyakorlásra van szüksége: nincs is olyan nap, hogy ne venné elő hangszerét. Kriszti jár iskolába egy héten hat napot; a délelőtti tanítások után a zeneiskolában tölti idejét, ahonnan rendszerint este ér haza, és még szombatonként is bejár. A fagott mellett zongorán játszik: ez a szakiskola miatt kötelező. Kell is a rengeteg munka, hisz az érettségi után zenei pályára szeretne lépni. Főiskolán bővítené hangszeres tudását; jövőjét illetően vagy zenészként, vagy tanárként képzeli el magát. Több lábon mozogna: szeretne tanítani, zenészként a világot járni, s meglepő, de a karmesterkedésbe is belekóstolna. Elkötelezett; később egy ilyen irányú szakot is el akar végezni.

A fagott mellett másik kedvence az éneklés, igaz, azt csak hobbiszinten űzi. Egy énektáborban figyeltek fel kiváló hangadottságaira, amit azóta önállóan fejleszt. A novemberben megrendezett Szent Erzsébet bálon a közönséget is elkápráztatta csodás hangjával: Az operaház fantomja című musical egyik betétdalát adta elő. A művészet másik ága, az irodalom sem áll távol tőle, szívesen ad elő verseket, szavalóversenyekre jár.

Krisztina mostanában az érettségire készül: ének-zenéből már letette a vizsgát ötösre, a többi tantárgy még hátra van. Még van ideje, de már most izgul: a történelemtől tart a leginkább. Amikor csak teheti zenével oldja a feszültséget, sétál, biciklizik és a barátaival tölti szabadidejét.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerékpárosbarát település lett Makó és Vásárhely

Makó és Vásárhely megnyerte a Kerékpárosbarát Település címet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázatán. Tovább olvasom