Délmagyar logó

2018. 02. 21. szerda - Eleonóra 0°C | 4°C Még több cikk.

Testületi ülés Makón: megvan a pénz a díjkedvezményre

Makó - A járdák építésére szánt keretből veszik el azt a 35 milliót, amely a megszokott szemétszállításidíjkedvezmény-rendszer fenntartásához az elkövetkező egy évben kell – döntöttek a péntek délutáni rendkívüli ülésen a makói képviselők.
Ez a hét Makón a szemétdíjvitáról szólt: a Fidesz-frakció és Buzás Péter polgármester sajtótájékoztatókon pereltek egymással szemétdíjügyben. Az új hulladékgazdálkodási törvény miatt ugyanis a megszokott, többek között időseket és egyedülállókat érintő kedvezményrendszert már nem lehet beépíteni a díjtáblázatba. A város első embere szerint mivel ez központi rendelkezés következménye, a kormánynak kellene az ebből eredő többletkiadást vállalnia, a jobboldal szerint viszont a polgármester feladata a pénzt a makói költségvetésben megtalálni. A képviselő-testület péntek délutáni rendkívüli ülésén egyhangúlag elfogadta Buzás Péter javaslatát, és a járdaépítésre elkülönített 60 milliós keretből veszi el a több ezer embert érintő kedvezményrendszer fenntartásához egy évre szükségesnek becsült 35 milliót.

Mindent Makóról
A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook-oldala, nem csak makóiaknak.
A szavazást személyeskedésig fajuló vita előzte meg. A polgármester többek között azt mondta, a javaslatot azért terjeszti elő, hogy lezáruljon a nyilatkozatháború, egyúttal mert neki nem kell felhívni a figyelmét arra, hogy az idősek gondjaival foglalkozni kell – a fideszes Sánta Sándor viszont visszautasította, hogy a jobboldalnak ne volnának a szépkorúak fontosak. A polgármester az indítvány megszavazása után egy másikat is előterjesztett, amelyben azt javasolta, a testület kérje fel Mágori Józsefné parlamenti képviselőt, segítsen elérni, hogy a 35 milliót végül mégse a makói adófizető polgárok zsebe bánja. Felhívta a figyelmet arra is, hogy aki erre nemmel szavaz, az a makói költségvetést rövidíti meg ezzel az összeggel. A voksolás eredménye ezúttal is egyhangú igen lett.

6 millió nyári étkeztetésre

Bár Makón évek óta nagyjából változatlan a veszélyeztetett helyzetű gyerekek száma – nagyjából ezer, közülük a szakemberek szerint 250-nek van szüksége a nyári szünetben étkeztetésre ahhoz, hogy ne éhezzen –, idén a város csak a felét kapta meg az ehhez szükséges pályázati támogatásnak. A péntek délutáni ülésen Buzás Péter értetlenségének adott hangot, miért kapott hosszú évek után most kevesebbet a város, pedig a központi alap változatlanul 2,4 milliárdos. Azt javasolta, a megítélt 3 milliót egészítse ki ugyanennyivel a képviselő-testület a 17 milliós tartalékalapból. A képviselők egyhangúlag megszavazták a javaslatot – az étkeztetésben, amely hétfőn indul, így idén is 250 gyerek vehet részt.

Olvasóink írták

  • 9. Cillit_bang 2013. június 18. 13:06
    „Erről írtam és írtunk már egy éve...A szuper fürdő minimum 130 milla...Most pedig elvesznek mindenhonnan és kenegetik a sz..t egymásra!.....Nagyon sok helyen a szemétszállítás non-profit......Ezt kellene itt is egy kicsit körbejárni..”
  • 8. zorba5 2013. június 17. 13:32
    „DM cikk április 2: "Ez Makón az A.S.A. Hódmezővásárhely Köztisztasági Kft.-nek éves szinten 20 millió forintos pluszköltséget jelent. Ezt a törvény szerint a díjban nem érvényesíthette, ezért az önkormányzatra próbálta áthárítani. A város azonban megsértette volna a felelős gazdálkodás szabályait, ha a kérést teljesíti. "

    Eszerint az ASA még áprilisban kevesebb pénzért is vállalta volna!
    Miért kell megbízni másik céget drágábban?
    Hová is megy a közpénz különbözet? a 35-20= 15 milla?”
  • 7. Makoiner 2013. június 15. 14:07
    „52 hét van egy évben. 35 millió forint osztva 52-vel egyenlő 673 ezer forint, hetente.
    Egy kukaürítés 263 forint plusz ÁFA, azaz bruttó 334 forint.
    Tehát: 673 ezerben a 334 megvan durván 2000-szer, vagyis kb. 2000 háztartásnak a szemétszállítási díját fizeti ki az önkormányzat (végül is az adófizetők). Amennyiben csak 50%-os a kedvezmény, akkor kb. 4000 háztartásnak.

    Áhá... most már értem... Nem mindegy, hogy az a 2-4 ezer háztartás (4-8 ezer ember) hova szavaz! Ki is intézte el...?”
  • 6. franckarika2 2013. június 15. 13:34
    „Mennyi is kb. a szemétdíj havonta?? 1.000-1.200?? Nem tudom pontosan, de fizetni pontosan szoktam.
    Ez kavart ekkora port? Valóban sok?
    Én is várom a az elmaradt járdaépítéssel kapcsolatos reklamációkat. Pláne ha egy szépkorú előtt vár javításra az a bizonyos járda. Akkor vajon mit nyilatkozik a tv-ben a képviselője????”
  • 5. dmonlájn 2013. június 15. 08:56
    „Sose értettem, hogy nyugdíjasoknak miért ingyenes a szemétszállítás... ők sem termelnek kevesebb szemetet! Azt elismerem, hogy vannak olyan kisnyugdíjasok, akik nem tudnák kifizetni, de akkor a rászorultsági alapon kellene osztani az ingyenes szemétszállítást!
    gratulálok a fityesznek, hogy se járda se normálisan járható út nem fog megújulni így a csatornázás közepette/után!”
  • 4. csmano 2013. június 15. 05:58
    „Már várom a fideszes nyilatkozatokat, hogy Buzás mennyire alkalmatlan, mert még járda sem épült ebben a városba.”
  • 3. Qllancs 2013. június 14. 20:34
    „A nyugdíjasok..szavaznak !! a gyerekek meg MÉG nem !!!
    A szépkorúak meg etessék meg az unokákat a nyáron. Több idős ismerősöm van, aki 120-150--180 000.- nyugdíjjat kap !”
  • 2. Egyolvasó 2013. június 14. 19:37
    „http://jutalom.postr.hu/nyeresre-allnak-a-nyugdijasok-a-gyerekkkel-szemben”
  • 1. makovaros 2013. június 14. 18:24
    „Hát szerintem ez a kormány dolga lett volna elintézni annak kellet volna kárpótlást adnia. Mert ez is fontos lenne
    Fidesz most örülhet hogy elhappolták a járdaépítési pénzt, így idén is csak pár méter járda javítása oldható meg ahogy eddig is a fidesz kormány alatt. Köszönjük szépen.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felkerült a V is: kitört a Vakáció

Ma van az utolsó tanítási nap az iskolákban, a táblákon is felkerült az utolsó betű. Ezennel megkezdődött a várva várt két és fél hónapos nyári szünet. Tovább olvasom