Nem jelentkezett a kiszombori Rónay Kúria étterem működtetésére kiírt újbóli pályázatra Frank Sándor mesterszakács, aki – többek között – Szegeden a Roosevelt téri és a Fehértói Halászcsárda gazdájaként ismert. A Rónayt 3 évvel ezelőtti újranyitása óta üzemeltette. Mint akkoriban lapunknak elmondta, elegáns, úri vendéglőt álmodott a három, összesen százötven fő kiszolgálására alkalmas, 18. századot idéző bútorokkal berendezett terembe, gondolva Újszeged és Makó tehetősebb vendégeire, a jómódú román átutazókra is.
Most azt mondta, a Rónay egy nagy szerelem volt annak ellenére is, hogy természetesen csak az utolsó évben sikerült elérni, hogy a rendezvényekkel, szociális és diákétkeztetésben való részvétellel együtt ne legyen veszteséges. Azért nem pályázott ismét, mert úgy vélte, az új kiírásban foglalt feltételek mellett továbbra sem tudná nyereségesen működtetni. Az étterem egyébként 8–10 helybelinek adott munkát.
 |
Mihály Zoltán a Rónay Kúriánál – szeptembertől az övé. A szerző felvétele |
Pályázott viszont – egyedüliként – és nyert a makói Mihály Zoltán, a térség egykori parlamenti képviselője, jelenleg a Szent Gellért borház és étterem tulajdonosa. Azt mondja, ha a kiszombori önkormányzat korrekt lesz, igenis fenn lehet tartani a Rónayt nyereséggel. Min változtat szeptembertől? Az itt dogozókat megtartja, és megőrzi a hely jellegét, eleganciáját, de életét szeretné rendezvényekkel, kulturális programokkal színesíteni. Tudja, hogy nagy kihívást vállal, de bízik a sikerben.
Egykor gólyafészek voltÉvtizedeken át lepusztult, középszerű étteremként, menzaként üzemelt, majd végnapjaiban, a 90-es évek derekán diszkó volt a Rónay – akkoriban Gólyafészek volt a neve, mert kéményén fészkelt egy pár. A klasszicista stílusú, 1850-ben emelt műemlék kúria az elmúlt fél évszázad alatt gyakorlatilag életveszélyes állapotba került. A község tulajdonába még 1997-ben került, korábban az ÁFÉSZ, majd a magyar állam kezelésében állt. Az önkormányzat 3 éve állíttatta helyre központi támogatásból, összesen 140 millió forintos költséggel.