Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Újabb vita a makói fürdőről

Makó - Nemcsak drága, de kockázatos is a Fidesz szerint a makói fürdőberuházás. Halmágyi Pál önkormányzati képviselő sajtótájékoztatóján ennek igazolására éppen a beruházás szakértőjének, Vörös Imrének egy korábbi tanulmányát idézte.
Nemcsak drága, de kockázatos is a Fidesz szerint a makói fürdőberuházás. Halmágyi Pál önkormányzati képviselő sajtótájékoztatóján ennek igazolására éppen a beruházás szakértőjének, Vörös Imrének egy korábbi tanulmányát idézte, amely szerint a hazai gyógyturizmus leszállóágban van. Vörös Imre azt mondja: a makói fürdő több lábon áll majd, ezért igenis vonzó lehet – ugyanakkor a sikerhez önmagában valóban nem elég csak a fürdőre költeni.

Az eddig ismert érvek – nevezetesen, hogy a három és fél milliárdos beruházás túl drága, megviseli a város költségvetését és így egyben komoly terhet jelent az itt élő adózóknak – mellé legutóbbi sajtótájékoztatóján új érvet hozott fel a fürdő felújításával és bővítésével kapcsolatban a Fidesz makói szervezete. Halmágyi Pál önkormányzati képviselő egy korábbi szakértői véleményt ismertetett Vörös Imrétől, a sárvári termálfürdő megálmodójától, a makói fürdőfejlesztés felkért szakértőjétől. Ez pedig arról szól, hogy kockázatos dolog Makóra nagy gyógyfürdőt építeni.

Fotó: Karnok Csaba

A tanulmány szerint a hazai vendégkör egyre szűkebb, az egészségbiztosítás ugyanis mind szerényebb mértékben finanszírozza a kezeléseket. Német és osztrák vendégekre ugyanakkor a nagy távolság miatt nem lehet számítani, a közeli román és szerb területekről viszont csekély érdeklődés és fizetőképes kereslet várható a makói gyógyszolgáltatásokra. Halmágyi Pál úgy véli: még azzal együtt is kétes a vállalkozás, hogy például wellnessfürdő is lesz egyben a makói, hiszen vannak már hasonlóak a környéken.

Vörös Imre mindezzel kapcsolatban lapunknak azt mondta: egy gyógyfürdő önmagában valóban nem lenne a siker reményével kecsegtető befektetés, ám az elfogadott elképzelések igenis vonzóvá, érdekessé tehetik a fürdőt a nyugati turisták előtt is. Hiszen a fürdő egy Makovecz Imre tervezte, látványnak is pompás épületben üzemel majd, és a gyógyászati funkción kívül nem csupán wellness-, de családi és élményrészlege is, amelyekben másutt eddig nem ismert újdonságok várják majd a vendégeket.

Hangsúlyozta: bár a hazai gyógyturizmus éppen leszállóágban van, vétek lett volna nem építeni a kiváló helyi gyógyvízre és a marosi gyógyiszapra a tervek készítésekor – már csak azért is, mert egyáltalán nem biztos, hogy ez a kedvezőtlen finanszírozási tendencia tartós lesz. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy az igazi sikerhez önmagában a fürdőberuházás kevés. Szükség lesz többek között a háttérinfrastruktúra kiépítésére, a fürdőhöz kapcsolódó szállodára, programszervezésre, és jó marketingre is. – Ha nem hinnék abban, hogy a makói fürdőnek komoly esélyei vannak, nem vállaltam volna el, hogy szakértőként közreműködöm a beruházásnál – szögezte le Vörös Imre.

Olvasóink írták

  • 6. valo 2008. május 18. 18:06
    „szerintem minden kepen kel uitás de nem utolso kepen gyerekeket kene segiteni mert gyenge makoi polgármester:”
  • 5. Mindennapos vendég 2008. március 11. 19:53
    „Igazad van a gyerekeknél kellene kezdeni,de a vezetőségi cserére is szükség lenne ugyanis láttam párszor karón varjút a makói fürdőbe.”
  • 4. 1 középkoru gondolata 2008. január 10. 16:47
    „Egyszerü makói lakosként úgy érzem ha már kész lenne a makói GYógyfürdő,-aminek gyógyhatását klinikai vizsgálatokkal is bizonyitottak- már az is késő lenne. A kihasználtsága pedig manedzselés nélkül nem fog menni. Idegenvezető ismerőseim több alkalommal is kifogásolták, hogy kevés a makói fürdő ajánlása, érdekes módon Ők több lehetőséget is látnak azóta amióta megnyíltak a határok szívesen vinnék német vendégiket pl. Aradra is.Az az érzésem ,hogy a fejödés kerékkötöi jobban tennék a város érdébe ha A JÖVŐ LEHETŐSÉGEIT KERESNÉK.
    Természetesen a munkahelyteremtést én is hiányolom, de az más pályázat.”
  • 3. triatlonos 2008. január 08. 07:45
    „Ez a fürdő jelen állapotában is túlméretezett a makóiak számára. Tegnap személyesen győződtem meg erről, mivel az uj fedettben 1 /azaz egy/ vendég volt, mig az ötvenes medencében 3 /azaz három/ személy úszott. A gyógyászati részlegen sem volt vendég. Mivel az ország számtalan hasonló létesitményét ismerem, biztosan állithatom , hogy másutt nem igy van! Ez a kapacitás alkalmas arra, hogy naponta 1500 ember ússzon egy órát az egészségéért, most legfeljebb 30 ember teszi ezt naponta. Ennek az okát kellene keresni. Ezt ugy hivják, hogy fürdőkultúra, aminek megváltoztatását a gyerekeknél kellene kezdeni.”
  • 2. 1fiatal gondolata 2008. január 07. 20:13
    „öszintén emberek szerintetek önkormányzati forrásból pnt a fürdőt kell támogatni bővítve lett,korszerüsítve,meg miegyebek
    azért makón inkább egy jobb munkahely kellene mint fürdő hát mi megy a gumigyárban 130°%teljesítesz és örülsz hogy a nyaki érő hiteleidet ki tudod fizetni és máshol?Igen minimál bérértdolgoznak
    de igazatok van a fürdőt meg miegyebeket kell korszerüsíteni ölni bele a pénzt főleg önkormányzati forrásokból pussz eu-s kölcsönökböl
    szerintetek mikor fog megtérülni mindez mert én úgy gondolom hogy még 50év is kevés és ezek után lehet hogy önteltnek gondoltok de makónak inkább a munkahely teremtés hiányzik nem a makói fürdöre szórni a pénzt”
  • 1. monikalia 2008. január 06. 16:15
    „Nagyon szép a makói gyogyfürdó elég szinvonalas is jólenne a bövítés de kellene a gyerekeknek is egy jó melegvizes medence mert hüvösebb időben fáznak mert ajó öreg pancsoloból kilettek téve”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A belga király is gratulált a makói prímásnak

Makó - Szoborral szeretne emléket állítani születésének századik évfordulójára az egykori neves makói prímásnak Fátyol Mihálynak a makói vendéglátós muzsikus, Bozsogi Attila. Tovább olvasom