Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C Még több cikk.

Újra süt a palotai óriáskemence

Csanádpalota - Csanádpalotán kezdte tanulni a pékmesterséget a makói Kiss Mihály, aki most felújította a kisváros pékségét, és beüzemelte az itteni különleges kemencét. Alig néhány hasonló maradt az országban.
1992-ben épült, és mindössze 3 évig szolgált, majd közel két évtizedes Csipkerózsika-álmából most ébredt fel a csanádpalotai óriáskemence. Az újjászületés Kiss Mihály makói pékmesternek köszönhető, aki nemcsak azért újította fel nosztalgikus érzésekkel a városháza szomszédságában lévő sütödét, mert 15 évesen Palotán kezdte tanulni a mesterséget, hanem azért is, mert egy azóta már elhunyt pécsi mesterrel, Prekáczka Istvánnal annak idején ő építtette a kemencét. Ez egy hagyományos építésű, samott-téglából falazott magyar kemence. Az országban mindössze néhány hasonló van még – majdnem mindet lebontották, helyettük falazat nélküli bádogkemencékben sütnek manapság.

Kiss Mihály azt követően döntött úgy, hogy újra beindítja az apró palotai pékséget, hogy a makói belvárosban lévő péksüteményüzletének forgalma a fürdő körüli építkezések miatt drasztikusan visszaesett. Úgy gondolta, két választása van: vagy nyugdíjba megy, vagy megpróbál valami olyan plusszal előrukkolni, amiben nem tudják utánozni. Végül az utóbbi mellett döntött. Hogy miért különleges ízű mindaz, ami Palotán sül?
Kiss Mihály a péklapáttal – a mesterséget 15 évesen, Csanádpalotán kezdte tanulni. A szerző felvétele
Kiss Mihály a péklapáttal – a mesterséget 15 évesen, Csanádpalotán kezdte tanulni.
A szerző felvétele

Mert adottságainál fogva ebben a kemencében mindig, mindenütt egyenletes a forróság – magyarázza. Egyébként 12 ezer samott- és 24 ezer kisméretű téglából épült 60 mázsa üveg és 40 mázsa kavics van benne. Most gázzal fűtik, de lehet fával, szénnel vagy csutkával is.

Hogy meddig tart a palotai kemence reneszánsza, az attól függ, mekkora lesz a kereslet a benne sülő adalékanyagok nélküli, hagyományos kiflik, kenyerek, kalácsok iránt. Kiss Mihály, aki jelen pillanatban egy kollégával, Veréb Józseffel dolgozik együtt, reménykedik, és azt mondja, a létszámbővítésen is gondolkozik. Neki a pékmesterség az élete: 43 éve csinálja, és semmi sem teszi boldogabbá, mint amikor a ropogós, friss kenyér ízét valaki megdicséri. Egy biztos, a kemence még bírni fogja legalább 3 évtizedig.

Olvasóink írták

  • 3. nikyke 2012. február 06. 20:29
    „És mennyiért???? :))”
  • 2. zsóka 2012. február 04. 15:57
    „Hol lehet kapni?”
  • 1. ivancsomkin 2012. február 04. 10:59
    „Sok sikert kívánok Kiss úrnak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beiskolázási fórum Makón

Beiskolázási fórumot tartottak a makói polgármesteri hivatal dísztermében. A szülők előtt bemutatkoztak a helyi iskolák.
Tovább olvasom