Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Újra vizesedik a makói zsinagóga

Makó - Egyre nagyobb területen vizesedik a makói ortodox zsinagóga hat éve felújított épülete. A további pusztulás megállítása reménytelennek látszik, pedig zarándokok és egyszerű turisták keresik fel ezekben a napokban is.
Ausztráliából és Amerikából érkezett házaspár, és Budapestről, illetve Kunágotáról érkezett harminc-negyven fős turistacsoport is felkereste a napokban a makói ortodox zsinagóga épületét, mely nem csak a zsidóság zarándokhelye – építészeti szépsége miatt mások is kíváncsiak rá. Felújítása óta több ezren tették itt tiszteletüket, a látogatók azonban szomorúan tapasztalják, hogy a hat évvel ezelőtt helyreállított imaház homlokzatának egyre nagyobb részéről tűnik el a festék a felvizesedés miatt, amely lassanként magát a falat is veszélyezteti. Pedig az 1895-ben, közadakozásból épült romantikus stílusú imaház rendbetételére annak idején nyolcvanmillió forintot kellett költeni, mert a vészkorszakot követő évtizedekben szinte romhalmazzá vált. A tér egyébként, amelyen áll, a felújítás után nem sokkal kapta meg az izraeliták által máig tisztelt legendás makói rabbi, Vorhand Mózes nevét.

Mint a szürke folt mutatja, egyre nagyobb területet érint a homlokzaton a felvizesedés. A szerző felvétele
Mint a szürke folt mutatja, egyre nagyobb területet érint a homlokzaton a felvizesedés.
A szerző felvétele

A felvizesedés okozta problémáról először két évvel ezelőtt számolt be lapunk abban a reményben, hogy lesz, aki segít. Úgy tűnik azonban, ebben egyre kevésbé lehet bízni. Az épület tulajdonosa a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége; ennek alelnöke, Lednitzky András annak idején úgy nyilatkozott lapunknak, erre nem tudnak áldozni, mert szerte az országban száznyolcvan olyan zsinagógáról kell gondoskodniuk, amelyhez nem tartozik hitközség – mindeközben a személyi jövedelemadó egy százalékok felajánlásaiból befolyó összeg éppúgy csökken évről évre, mint az állami járandóság. Báron Zsuzsanna, a hitközség ügyeit felvállaló ügyvéd végső elkeseredésében tavaly a civilek segítségét, támogatását kérte – úgy tűnik, ugyancsak hiába. A közelben lakó Ecsédi Marcell, aki – fizetség nélkül – a ház gondnokságát magára vállalta, a napokban azt mondta: legutóbb már a villanyszámlát is saját zsebből kellett kifizetnie.

Olvasóink írták

  • 9. makói 2008. július 08. 13:32
    „A közelmúltban vendégem járt itt Budapestről. Minden szép épületet meg tudtam mutatni neki. Köztük a belvárosi református templomot -belülről is-. Szerettünk volna a zsinagógába is bemenni, de sajnos zárt kapukat döngettünk. Így ne várjanak segítséget, újítsák fel a zsidók, akik évente egyszer idejönnek, feltételeket szabnak, (pl.: a fürdőben senki ne legyen akkor amikor ők ott vannak), hát ez felháborító és azután pár nap után hazautaznak. Lenne pénzük, csaj ők is sajnálják. Ennyi!!!”
  • 8. rigoletto 2008. július 08. 11:47
    „Igaz, kimaradt a NEM.
    NEM engedtek be.”
  • 7. jajaja 2008. július 08. 09:06
    „Gondolom azt akartad írni, hogy NEM engedtek be. Hát ez az. Adóforintból felújítani okés, de nézni csak kívülről lehet.”
  • 6. rigoletto 2008. július 08. 07:59
    „3-nak: a turistacsalogatásról csak annyit hogy egyszer be akartam menni és engedtek be”
  • 5. tádé 2008. július 07. 21:49
    „Nekem csak egy kérdésem lenne. Amikor felujították akkor miért nem csinálták meg a szigetelést is?”
  • 4. frontline 2008. július 07. 20:39
    „Akkor dobjátok össze rá a sékelt, tata!”
  • 3. khlsda clé 2008. július 07. 15:45
    „Szánalmasak vagytok... Melyik középületre gondolsz? A Tip-Top cipőboltra? A gyönyörű szocreál főterünkre? Vagy mire? Ezeket nem felújítani, hanem lerombolni volna célszerű, egy az egyben.
    Egy ilyen régi zsinagógát nem találsz minden városban kis hazánkban, turistacsalogató, szép, és megy tönkre...”
  • 2. jajaja 2008. július 07. 15:15
    „Nagyon szép és egyedülálló épület. De az időnként idelátogató pajeszos-kalapos urak dolga lenne a zsét erre biztosítani, nem a városé.”
  • 1. kuruc 2008. július 07. 11:54
    „el is sírtam magam!
    Persze a magyarok középületeiről és azok pusztulásáról nem ír senki.
    Az nem annyira jó pont, mint a jewish-örökségről szívszaggatóan
    írogatni.
    Szerintem úgy kell hagyni ahogy most van,egy forint is sok rápazarolni!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pont kerülhet a makói Fidesz-ügy végére?

Makó - Újjászerveződik a Fidesz városi csoportja Makón, és azokban a falvakban is lesz szervezet,… Tovább olvasom