Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Utat avattak Csanádpalotán

Kóka János korábbi közlekedési miniszter, az SZDSZ elnöke avatta fel Csanádpalota új, központi útját, ami 50 millióból készült. Ha továbbépítik, a romániai Nagylakig vezet.
A tegnap kora délutáni ceremónián, illetve az azt követő gazdasági fórumon részt vettek a térség polgármesterei és az 50 milliós beruházásért felelős kivitelezők és hatóságok képviselői is. Az ünnepség végén a szalagot Kóka János a falu polgármesterével, Kovács Sándorral közösen vágta át.

Ha továbbépül, Romániába vezet a legújabb út Fotó: Miskolczi Róbert

– Az utóbbi évek legnagyobb beruházása két hónapja készült el – mondta Kovács Sándor. – A 2,3 kilométer hosszú szakasz folytatását is tervezzük: az az egyébként száz esztendővel ezelőtt is létezett út Csanádpalota központját fogja összekötni a romániai Nagylakkal.

A falu komoly beruházásokra készül, ha nyer a pályázatuk, 240 millió forintból megújul az iskola, 137 millióból pedig az óvoda.

– A gazdaságilag elmaradott térségeket be kell kapcsolni az ország és Európa gazdasági vérkeringésébe – mondta az esemény kapcsán Kóka János. A korábbi miniszter szerint a román határhoz közeli településeknek most esélyük nyílik rá, hogy átrakodó pontok legyenek a Balkán és Európa tranzitjában, ennek elősegítése a kormány szándéka.
Kóka egy új e-Magyarország-pontot is átadott a község teleházában.

Olvasóink írták

  • 5. Palotai 2008. február 12. 11:38
    „Ez az út már évtizedek óta le is volt aszfaltozva, most csak egy réteget húztak rá. Azt is csak egy darabon. Ez nem más mint egy közönséges útfelújítás és baloldali kampány.”
  • 4. HUNGARISTA 2008. február 02. 12:37
    „Kókamiki elhúzhat a helikopterjével a jó ku..va anyjába az összes zsadeszes jewish buzival együtt!
    Magyarországon nincsenek törvények és következmények. Semmi sem számít pláne a józan ész!
    Fogja horváth röfi ágikát és induljanak izraelbe!
    Biztosaqn örömmel látják őket!!!!!!!! A Cs.palotai polgármester meg az új úton vegye a fáradtságot és induljon a balkánra!!
    rohadékok mind akik oda szavaztak!”
  • 3. 1 2008. február 01. 17:12
    „Kókadt úr miért csak az Mszp-s, Szdsz-es vezetésűgazdaságilag elmaradott településeket emelik be az Európai gazdasági vérkeringésbe? Vagy a többi település Nem Magyar országon van?”
  • 2. Palotás 2008. február 01. 10:02
    „Csanádpalota szégyene. hogy SZDSZ-es polgármestere van. Azt kívánom nekik, hogy költözzön oda az összes SzDSZ-es, építsék meg az új utat, és azon húzzanak el a p*csába, azaz nem, hanem Romániába.”
  • 1. 140 2008. február 01. 09:18
    „Jól van!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feladta magát a kiszombori postás

Rendőrkézre került az a kiszombori postás, aki információink szerint 1,2 millió forinttal tűnt el… Tovább olvasom