Délmagyar logó

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -3°C | 3°C Még több cikk.

Vádat emeltek a makói exhentes ellen

Vádat emelt az ügyészség a makói exhentes ásotthalmi feketevágóhídja miatt. A nehezen helyreállítható környezetkárosításért akár öt év szabadságvesztést is kaphat.
Környezetkárosítás bűntette miatt vádat emelt a Szegedi Városi Ügyészség a makói Karai János ellen, aki – mint megírtuk – illegális húsfeldolgozó üzemet működtetett ásotthalmi tanyáján. Bariné Tóth Éva a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte, csak költséges beavatkozással állítható helyre a környezet, amelyet az állatvágások során keletkezett hulladékokkal szennyeztek.

A vádirat szerint az állati testrészekkel – sertésfejek, égett állati csontok, sertésbőrök és belsőségek –, a száz-százhúsz liternyi zsíros abálólével, a véres folyadékkal, valamint az ellenőrizetlen, sötéten fénylő és büdös vizű ásott kút használatával a férfi jelentős mértékben veszélyeztette a talajt, a talajvizet, a levegőt, az élővilágot és különösen az állatvágásban közreműködő emberek egészségét. A cselekmény öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Karai János, aki egykor hentesként dolgozott, lapunknak korábban minden vádat cáfolt. Arra hivatkozott, hogy a családjának készült a disznótoros, a két nagy testű kutyának a csirke. Az állat-egészségügyi hatóság májusban illegális élelmiszer-gyártásért háromszázezerre megbírságolta.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsz új munkahelyet hozott a fejlesztés

Makó - Megkezdte a próbaüzemét a makói ASS bútorgyár új festő gépsora. A háromszázmillió forintos… Tovább olvasom