Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Valóságshow-rajongó a 90 éves Vincze József

Makó - A hosszú élet titka az, hogy nem szabad abbahagyni a lélegzetvételt – tréfálkozott 90. születésnapján a makói Vincze József.
Ebben bizonyára igaza van, de máig kitűnő egészségéhez, szellemi frissességéhez bizonyára az is hozzájárul, hogy – mint mondta – ébredés után tornagyakorlatokkal kezdi minden napját.

Józsi bácsi jó kedélyű, derűs, pedig a sors nem kényeztette el. Négyen voltak testvérek, édesanyjuk egyedül nevelte fel őket, így nem csoda, hogy már negyedikes korában, a nyári szünetekben is dolgoznia kellett: libákat őrzött. Az önálló életet nehéz időben, 1945-ben kezdte el – a nászajándék húsz kiló krumpli és két háziszappan volt. Feleségével együtt, akit régen elveszített, kezdetben önállóan, majd szövetkezeti tagként gazdálkodtak. Az egész élete kemény fizikai munkával telt, még a nyugdíjas évek sem csak a pihenésről szóltak. Ma már persze csak a ház körül dolgozgat, a kertet, az udvart tartja rendben, a szárnyasokat eteti. Esténként tévét néz, a híradó és a sport mellett meglepő módon a valóságshow-k a kedvencei. A napokban még egy dedikált fotót is kapott az Éjjel-Nappal Budapest egyik szereplőjétől, Lalitól.

Rokonai születésnapján meglepetésbulival kedveskedtek Vincze Józsefnek. Fotó: DM
Rokonai születésnapján meglepetésbulival kedveskedtek Vincze Józsefnek. Fotó: DM

Vincze Józsefnek nem született gyermeke, mégsem magányos. Hogy mennyire nem, arra bizonyíték: rokonai születésnapján meglepetésbulival kedveskedtek neki a Maros-parti Flórián vendégházban, ahol vidáman koccintott mindenkivel. A jeles napra Orbán Viktor miniszterelnöktől is kapott egy díszoklevelet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Belgiumból jött haza

A plébános a rendszerváltozás után költözött vissza Magyarországra, jelenleg Csanádalbertin él. Tovább olvasom