Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Vandálok játékszere

Korábban bronzba öntette, majd városának, Makónak ajándékozta a tulajdonában lévő Nagy Gyula-szobrot Gajdos Dezső lokálpatrióta városvédő. Most védelmet kér a szobornak, miután a Megrettent című bronz alkotást többször megrongálták – a városban egyébként szerencsére ritkák az ilyen vandál akciók.
Gajdos Dezső aggódik a Nagy Gyula-szoborért. Most is látható rajta a festéknyom Fotó: Frank Yvette
Csekély költséggel egy-egy fényvetőt kellene helyezni arra a két kandeláberre, ami a város főterén, a szökőkút melletti parkban álló, meztelen nőalakot formázó Nagy Gyula-szobor mellett áll - indítványozza az ismert makói városvédő, Gajdos Dezső. A Megrettent című szobrot, mint a művész nagy tisztelője, ő öntette bronzba és adományozta a városnak 1988-ban. A kőfaragóként is ismert Gajdos Dezső úgy véli: a már csak anyaga miatt is komoly értéket képviselő alkotás jelenleg nincs biztonságban. Éjszakánként arra sétálva ugyanis azt tapasztalta, hogy a két utcai lámpa csak nagyon tompa, halvány fénnyel világít, így a szobor szinte sötétben van. Így nem csoda, hogy jelenleg festékkel van összekenve, korábban pedig szemeteskosarat húztak a fejébe – mondja.

Gajdos Dezső az utóbbi időben mind több híradást látott, olvasott országszerte szobrok, műemlékek tönkretételéről, ezért kérését levélben is megfogalmazta az önkormányzatnak. Hozzáteszi: Makón hasonló okokból fenyegeti veszély a Szegedi utcai Bartók-szobrot. A Korona előtti első világháborús emlékmű és a városháza előtti Kossuth-szobor ugyan meg van világítva éjszakánként, ez utóbbiak esetében viszont az a gond, hogy csak az alkotások talapzatát, illetve alsó részét éri a fény – a többi sötétben marad.

Ritka a rongálás Makón

Cseh János, a Makói Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője lapunknak elmondta: a szoborrongálások szerencsére ritkák Makón, de azért évente egyszer-kétszer előfordul. Idén a Szegedi utca elején felállított városkapu pántjait vitték el, tavaly a Szent István téri Szentháromság-szobrot pusztították vandálok, a város külterületén, a 43-as főútvonal mentén, Apátfalva felé pedig feszületeket hajlítottak meg. A tettesek nem kerültek elő – korábban, komolyabb rongálások alkalmával viszont volt rá példa, hogy a díjkitűzés eredményre vezetett.  

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Madártetemeket csempésztek

Olaszországot jelölték meg úti célként annak a mikrobusznak az utasai, akik Nagylaknál akartak… Tovább olvasom