Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Váradiné: Makó kórháza a makóiaké!

Makó - Ne érintse a makói kórház körüli átszervezés az orvosokat és a nővéreket – kéri Váradi Imréné, akinek életét tavaly mentették meg Makón. A szívbeteg asszony civil mozgalmat indít, társaival rendezvényt is szervez, ha úgy látja szükségesnek.
Felhívást tett közzé a Facebookon tegnap Váradi Imréné. A város lakóinak összefogását kezdeményezi annak érdekében, hogy a makói kórház lehetőség szerint maradjon önálló egység. Váradiné Papdi Katalinként, lánykori nevén hirdette meg a felhívást, még sohasem politizált – nem is akar –, mégis sokan ismerik. Tavaly nyáron majdnem elvitte angina pectoris nevű szívbetegsége. Az volt a szerencséje, hogy az orvosi rendelőben érte a második rosszullét. Történetét lapunk is megírta.

– Azóta leszázalékoltak, otthon vagyok 9 éves és 18 éves lányommal. A betegségem miatt jártam a kórház több osztályán, és mindenütt tisztességes ellátást kaptam – mondja. – Nem vagyok senkinek a barátja, ismerőse, és eszembe sem jutott, hogy hálapénzt adjak, nem is lenne miből. Megdöbbentem, amikor a szerdai képviselő-testületi ülést néztem a tévében, és arról hallottam, a kórháznak jót fog tenni, hogy a vásárhelyi kórházhoz csatolják, és hogy javulni fog a színvonal ettől. Szerintem ez a kórház most is jó színvonalat képvisel, rendesen működik, és nem látom át, mitől lehet jobb, ha Hódmezővásárhelyről fogják irányítani.

A kórházért aggódó civilek még nem döntötték el, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek-e, de ha úgy látják, ugyanolyan jótékonysági rendezvényt szerveznek, mint amilyen a gyermekosztály megmaradásának érdekében szerveződött. Azt látják, az összevonás ellen nem lehet már tenni semmit, de arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az intézmény akkor láthatja el a feladatát makói intézményként, ha orvosait, nővéreit nem érinti az átszervezés.

Olvasóink írták

  • 5. Egyolvasó 2012. április 04. 21:41
    „De hol van a parlamenti képviselő?? Tán csak nem megint elaludt??
    Sajnálatos, hogy nem tesz semmit, viszont a fizetésért sorba áll.
    Felszólalt már egyszer is a parlamentben az őt megválasztók érdekeit képviselve???”
  • 4. makovaros 2012. április 04. 12:42
    „Na végre valaki próbálkozik amúgy ha délvilág kilinkelte volna azt a facés oldalt ahol ez a kezdeményezés van máris jobb lenne”
  • 3. papika56 2012. április 04. 12:01
    „Kedves Váradiné ! Nagyon kispont Ön ehhez. Csak úgy lehet tenni valamit--ha összefog Makó lakossága !
    mágorinéra --padig senki ne számítson ! nyasgem, fütyisz droid.”
  • 2. Pierre_Quatre 2012. április 04. 11:35
    „Váradi Imréné máris többet tett Makóért és térségéért, mint Mágoriné.”
  • 1. besambaba 2012. április 04. 11:05
    „Rettenetes az amikor egy rendben tartott kertet, előkertet tönkre tesznek a vandálok.
    Rettenetes az amikor állandóan arról hallani hogy a munkanélkülieknek munkát ad a polgármesteri hivatal, összegyűjtik a faleveleket, a védett platán fa leveleit ősszel, és otthagyják hogy a szél széthordja a tisztán tartott utcai előkerteket piszkítva, mert azt a rengeteg levelet sem zsákkal , sem erővel nem bírják az ott lakók .
    A jókai utca és a vásárhelyi utca sarkánál az ott hagyott, összegyűjtött platánlevelek keserítik meg az ott lakók életét.
    Nem értjük miért nem szedik össze ha már összegyűjtötték és miért nem szállítják el.
    Fontos lenne nagyon, vagy miért várja el a város az emberektől hogy rendet csináljanak a házuk előtt, hiszen abszolút értelmetlen próbálkozás.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vandálok taposták le a jácintokat

Makón, az Újváros egyik leggondozottabb utcakertje az, ami a Búza és a Vásárhelyi utca sarkán található. Ezt érte most vandál támadás. Tovább olvasom